Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

434 16H országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. első oka, hogy eljött a kalapos király, végigjárt az országban, megmutatta, hogy létezik hatalmasabb, mint a magyar nemzet, van olyan, a ki a nemzetiségeknek adhat valamit és igy bujtotta fel a nemzetiségeket. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Ezért felednek el, ezért nem látnak meg bennünket, mert ott van egy nagyobb hatalom, mely incselkedik velünk és felhasználja őket arra, hogy a mi jogainkat elkobozza. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hát a nemzetiségi kérdés meg lenne oldva, ha nem kapnának tápot odafelülről, ha a nemzetiségek tudnák, hogy itt élniök-halniok kell, hogy boldogulásuk nincs másban, csak a magyarnemzetben. Ne higyje és ne mondja senki, hogy nemzetiségeink kifelé gravitálnak. Tévednek, kik a Románia felé gravitáló dákó-románizmusról beszélnek, mert ilyen nem létezik. A mi románjainknak, — már azoknak, a kiknek — az az ideáljuk, hogy Magyarországon az osztrák trón alatt, annak fényéhen alakítsanak meg olyan autonóm területet maguknak, mint a milyen pl. Horvátország. Sebess Dénes: Ez csak az első lépés! Vertán Endre: Ez az ő programmjuk és a dákó-román törekvések semmiesetre sem értelmezendők ugy, mintha ők román királyság alá akarnának kerülni. Mert ők tudják, hogy ezen a földön teljesebbek a jogaik, mint odakünn. En azt hiszem tehát, hogy ez a nemzetiségi politikával való érvelés is csak ép olyan védelme a 67-es alapnak, mint a nagyhatalmi vágy, a mely kicsiségünket akarja előtérbe juttatni és el akarja velünk hitetni, hogy, ha majd a Szaharában kihal az oroszlán, azért hal ki, mert nagyon megszaporodtak a nyulak. Mert én azt hiszem, hogy ha egy nemzet elég hatalmas tud lenni, ha van államalkotó és államfentartó képessége, akkor azért nem fog meghalni, mert 19 vagy 20 és nem 40 millió lakosból áll. Hiszen nagy birodalmak haltak meg a múltban. A kicsiny Róma nagygyá lett, a nagy Róma szétfoszlott, felbomlott. A mi számunk csekélysége — csak legyen meg minden más képességünk a megélhetésre, — nem fog bennünket megölni soha. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. ház! Azt hiszem, hogy legalább ugy nagyjában, — mert ezt a kérdést egy beszéd keretében kimeríteni nem lehet — beigazoltam azt, vagy legalább megkíséreltem beigazolni, hogy azon a 67-es alapon eddigelé csak visszamentünk, hogy folyton-folyvást erősebb kapcsok kötnek össze Ausztriával. Sőt odáig jutottunk, hogy — és véleményem szerint ez a tényleges állapotnál rosszabb — ma már politikai dogmává tették a 67-es alapnak fentartását és meg nem változtathatását, a mire nézve még Beksics Gusztáv t. képviselőtársam is azt mondja, hogy törvényt fejleszteni nem lehet; azt vagy megváltoztatni kell, vagy végrehajtani,) Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Egy szóval tehát azt a fejlesztési teóriát, a melynek alapján Deák Ferencz állott, elejtették. Ezt a tudatot még a népbe is he akarják vinni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Fennen hangoztatják, hogy ernyedőben van a közjogi pártok küzdelme, mert vagy beolvadtak a 67-es alapba, vagy pedig nem képesek azt az erőt kifejteni, a melyet mindjárt a kiegyezés után kifejtettek. Hála Istennek, ez nem igaz; hála Istennek, ez nem ugy van. Mert a mikor ezt irták, akkor még nem volt itt egy 80 tagból álló párt; akkor még mondhatták azt, hogy az a nép, a mely csak 40 képviselőt küldött függetlenségi programmal ebbe a házba, elfordult a közjogi alaptól; elfordult 1848-tól, mert akkor még strucz-politikát űzhettek, akkor még nem volt szükséges, hogy tudják, hogy vájjon miért is történt a mi számunknak ez a leapadása. De ma, a mikor különösen a magyar nép zöme majdnem kMétel nélkül a függetlenségi pártnak ad embereket és ezt a politikát támogatja: akkor ezt mondani, véleményein szerint nem lehet. De mégis mondják, mégis hirdetik és ezzel ki akarják venni alólunk azt az erkölcsi alapot is, a melyen állunk, a mely Magyarország alkotmányát hosszú századokon keresztül megvédte. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Én, t. ház, igazat adok annak, a ki azt mondja, hogy a közjogi pártok nagy része beleolvadt a 67-es alapba. Hiszen, sajnos, ugy volt; (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) ott van a Tisza-féle fúzió. Akkor, a midőn a Deák-párt már többé nem volt életképes; a midőn a Deák-párt egyetlenegy törvényjavaslatát keresztülvinni, egyetlenegy eszméjét megvalósítani nem volt képes, akkor előállott Tisza Kálmán, az ellenzék vezére és a helyett, hogy azt mondta volna: »Itt vagyok és tudok tenni; itt van az én programmom, a tietek lejárta magát, és ennek van jövője!« — e helyett akkor minden programmját szegre akasztotta. Mindenünket feladta (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és a fölött vitatkozott, hogy hogy hívják hát igazság szerint azt az uj pártot; hogy »liberális párt« vagy »Deákpárt« legyen-e a neve. De hogy mi legyen ennek a pártnak a tartalma; hogy a fúzióval mit nyerjen a nemzet, arról szó nem volt. Széll Kálmán miniszterelnök: Ugyan! Ugyan ! Dehogy nem ! Vertán Endre: Mert attól féltek, hogy igen messze talál azután lenni az a bársonyszék, hogyha még ezt a kérdést is fel fogják vetni. (Mozgás a jobboldalon.) És körülbelül nem igy volt- e a legközelebbi fúzió alkalmával is? Régen megkínálták már azt a nemzeti pártot azzal, hogy lépjen be a szabadelvű pártba; gróf Andrássy Gyula, a ki tanulmányt is irt erről a kérdésről, azt irta: » Nagyon szívesen látunk, csak egyet kérünk tőletek: azt a kicsi nemzeti programmot, a mely által nemzeti párt vagytok, hagyjátok odakünn.« (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És a mikor a fúzió megtörtént, a midőn megkap-