Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

168. országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. 433 véve is egy fából való vaskarika, akár nem, a mi végczélunk mindig csak az, hogy minél kevesebb kapocscsal legyen Ausztria Magyarországgal összekötve, a mi végczélunk csak az, hogy ha lehet a törvénynek végrehajtásával, ha nem lehet, a törvény megváltoztatásával, de a jelen esetben a törvény végrehajtásával tágítsunk ezeken a kapcsokon, törjünk le egyet-egyet e kapcsokból akkor, a mikor lehet, hogy Magyarország függetlenségétidővel kMívhassuk. Tehát nekünk semminemű formulával, semmiféle álokoskodással nem szabad eladni, elalkudni azt a jogot, a mely a törvény szerint is megillet bennünket. (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez az én véleményem, t. ház, és azt hiszem, hogy a 67-iki törvény szellemét nem érti, a 67-es törvénynek csak a betűjéhez és nem a szelleméhez ragaszkodik az, a ki azt máskép akarja magyarázni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Azok, a kik a 67-es alapot védik és a 67-es alapot igazolni akarják, azt mondják : szükségünk volt a szövetségre, mert nagyhatalom kell, hogy legyünk; ha nagyhatalom nem vagyunk, meg nem állhatunk; szükségünk volt továbbá azért, mert j>oliglott nemzet vagyunk; szükségünk volt azért, hogy a nemzetiségi kérdést ezen az alapon megoldhassuk. Hát ez nagyon helyes okoskodás. De szabad-e nekünk bevallanunk azt. hogy nekünk volt szükségünk egy kapcsolatra, nekünk volt szükségünk a dualizmusra és ugy állítani oda a dolgot, mintha csak nekünk lett volna szükségünk rá, még pedig azért, hogy azután az a másik fél annál többet követelhessen tőlünk, hogy mi minél nagyobb áldozatokat adhassunk és indokolhassuk a nép előtt, hogy miért adjuk; ezt én felfogni alig vagyok képes. És ha visszatekintek a történelemre, nekem ugy látszik, mintha bizony nem is nekünk lett volna szükségünk arra, hogy a dualizmusba belemenjünk, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hogy szövetséget alkossunk. Nem nekünk volt szükségünk erre. És tényleg 1723 óta, a mely évre ennek alapjait visszavezetik, soha magyar érdekért nem harczoltak s igy nekünk soha sem volt rá szükségünk, hanem igenis, mindig volt annak a másik félnek. Volt akkor, a mikor véráldozatot kellett hozni és van ma, a mikor e nemzet a zsebét kell, hogy megnyissa, a mikor a nemzet gazdasági önállóságát kell, hogy odadobja, a mikor a quótában pénzt kell, hogy adjon csak azért, hogy Ausztria nyugalma, csendje és rendje fentartassék. Nekünk nem volt szükségünk arra a dualizmusra; nekünk nem volt szükségünk arra a szövetségre; hiszen 1867 után is az összetört, az összemorzsolt, a megalázott, a földig tiport Ausztria jött hozzánk alkudozni, az az Ausztria, a mely csak Magyarországban bírhatta az ő erejének a forrását, egy uralkodó családdal, a melyik hálátlanságáért jótéteményt kért és könyörgött vagy legalább kellett volna, KÉPVH. NAPLÓ 1901 1906. IX. KÖTET hogy könyörögjön ettől a nemzettől. (Ugy van! a szélsöbaloldalon !) A mi pedig a nemzetiségi kérdést illeti, nem hiszem, hogy függetlenségünk a nemzetiségi kérdés megoldásának útját állana. Erről a nemzetiségi kérdésről nem akarok^ hosszasabban beszélni. (Halljuk! Halljak!) És pedig nem azért nem akarok, mintha ennek a kérdésnek helyes irányú megoldása nem volna a képviselőnek és ennek a képviselőháznak egyik magasztos hMatása, de nem akarok azért, mert látom azt. hogy valahányszor ez a kérdés felvettetik, mindannyiszor a szenvedélyek korbácsoltatnak fel, hogy nyugodtan és higgadtan ezt a kérdést tárgyalni alig birjuk. Már magában az a tény, t. képviselőház, hogy a kiegyezésnek harminczötödik évében, a mikor áldozatot hoztunk talán azért, hogy ezt a nemzetiségi kérdést megoldhassuk, nem lehet itt szenvedély nélkül beszélni, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) sőt még csak nyugodtan tárgyalni sem: már ez azt mutatja, hogy ezen az alapon ezt a nemzetiségi kérdést sikerrel megoldani nem lehet. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen mire van első sorban szükség a nemzetiségek tekintetében? Arra, hogy testvérek legyünk. Arra van szükség, hogy megértsük egymást, arra. hogy ők tudják, hogy itt Szent István birodalmában kell élmök-halniok, arra, hogy ők is legyenek jó magyar állampolgárok, arra, hogy ne legyünk egymással szemben idegenek, a kik egymással harczolnMk, hanem legyünk olyanok, a kik egymással vállvetve küzdenek, egy jobb jövő kMívása és diadala érdekében. De nem ezt látjuk, t. képviselőház, és ha keressük az okokat, hogy miért nem tudunk a nemzetiségeknek testvérei lenni, elismerem azt is, hogy talán nemzeti sovinizmus is van benne egyik és másik, vagy talán mind a két részről; de nem ez a főok, hanem a főok az, hogy magunk sem vagyunk függetlenek. És, ha azt akarjuk, hogy azok a bolygók, azok a csillagrendszerben kisebb csillagok a mi perifériánkon mozogjanak, hozzánk ragaszkodjanak, akkor nekünk egy álló csillagnak, egy napnak kell lennünk ; (Tetszés a szélsöbaloldalon.) de addig, a mig mi is más bolygó után futunk, a mig Ausztria tengelye körül forgunk, addig azt kMáimi, hogy az a nemzetiség büszkén vallja magát magyarnak, azt kívánni, hogy az a nemzetiség magyarnak érezze magát, a magyar nemzetért, a magyar államért, Szt. István koronájának a dicsőségéért és fényéért lelkesedjék, alig lehet. És a történelem e tekintetben is megmutatta, hogy akkor, a mikor függetlenek voltunk, a mikor a függetlenségért küzdöttünk, habár az a zászló el is esett, habár czélhoz nem is értünk, azok a nemzetiségek ott voltak mindig a mi oldalunk mellett. Ott voltak Rákóczy zászlaja alatt, talán az elsők között, velünk küzdöttek és a magyar nemzetnek és a nemzetiségeknek a vére öntözte a. hazai földet. S hogy ez ma nem igy van. annak 55