Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

432 1Ö8. országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. •ugy áll ma a kérdés, hogy Németországról igen valószínű, sőt majdnem biztos, hogy a felmondás jogával élni nem fog. Hogy tik fognak vele élni és miképen, azt ma a világ vámpolitikájának ezen konstellácziója mellett, a mely részben a német vámpolitikához alkalmazkodik és a szerint igazodik, senki ember fia meg nem mondhatja. Nem tudjuk ma még, mi lesz Olaszországnak, Francziaországnak, Oroszországnak magatartásai Hát ez igaz volt, t. ház, november 19-én és november hó 19-én a miniszterelnök ur még bizhatott abban, hogy nem mondották fel a szerződést, tehát az még mindig törvény, még mindig nem járt le. De ma, a mikor ez a német vámtarifa elkészült, a mikor megváltoztak a külső viszonyok: vájjon mMel biztosit bennünket a miniszterelnök ur, hogy tényleg nem leszünk meglepetéseknek kitéve? (Ügy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Nem tartotta szükségesnek a miniszterelnök ur, hogy a változott viszonyokkal szemben az ő változott meggyőződésének és az ő változott akaratának is itten kifejezést adjon és megnyugtassa a házat? Hiszen mi ezt követeltük azért, mert 9uki akkor sem volt igaza, midőn kötelező Ígéretet tett, hogy Olaszországgal felmondja a vámszerződést, de különösen ninesen igaza ma, a mikor az ő akkori feltevése valószínűleg elesik, illetőleg a mikor az ő akkori feltevésére ma már kormányzati politikát alapítani és fentartani nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Azt hiszem, t. ház, kapunk mi még más magyarázatokat is e tekintetben. És, jóllehet papiroson megvan e jogunk, de nem fogjuk e jogot gyakorolni, mert nem gyakorolhatjuk. Hiszen jól tudják azok, a kik belekényszeritették a vámközösségbe Magyarországot, hogy nem azért kellett ez a vämközösség, mert a mikor azt 1867-ben megalkottuk, a szabad kereskedelmi rendszer utáni törekvés élte világát, hanem kell azért, mert ha gazdaságilag össze nem kötjük Magyarországot Ausztriával, nincsen eléggé összebogozva a kettő; ha gazdaságilag ki nem szolgáltatjuk Magyarországot Ausztriának, nagyon könnyen széjjelválhatunk ; ezt pedig nem akarták. Ezt a gazdasági közösséget politikából csinálták, politikából tartják fenn, politikai dogmává is lett, a mint ezt a ház igen t. elnöke annak idején ki is mondotta. Midőn, t. ház, a 67-es alapról beszélek, szabad legyen a quóta-k érdes eldöntésére is egy kissé kitérnem. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) E tekintetben az 1867 : XII. t.-cz. határozottan intézkedik, és mi, a kik ezt az alkotmányt döngetjük, a kik ezzel semmiképen nem vagyunk megelégedve, azt mondjuk és az volt a felfogásunk, hogy mMel törvénytelen királyi döntésekkel kormányozni nem lehet, — mert hiszen az abszolutizmust és pedig nyilt abszolutizmust jelent — ennélfogva meg kell változtatni azt az alkotmányt, a mely ilyen döntés elé állítja a nemzetet. A miniszterelnök ur erre is felelt. Azt mondta: Igenis az a királyi döntés törvényes volt, mert a 67-iki törvény azt mondja, hogy ha nem tudnak az országgyűlések megegyezni, akkor a király dönt; az országgyűlések pedig nem egyeztek meg, mert Ausztria szóba sem állott velünk, Ausztria egyezkedni sem akart. Ha tehát a szavakat veszszük figyelembe, tökéletesen igaza van a miniszterelnök urnak. Csak egyet felejtett el, a mint hogy logikájának és okoskodásának mindenütt egy-egy köve hiányzik, hogy t. i. annak a törvénynek nemcsak betűje, hanem szelleme is van, és annak a törvénynek szelleme azt követeli, hogy egyezkedjünk. Hiszen miért mondja a törvény, hogy ha nem tudtok kiegyezkedni ? Azért, mert maga az a törvény, annak a törvénynek szelleme felteszi, mintegy kötelezőleg odaállítja, hogy egyezkedjetek is. Ha azután egyezkedve, a lényegben egyetértve, ha tudniillik mi meg akarjuk állapítani a közös hozzájárulást, de az arányszámra nézve nem tudnánk megegyezni: ebben adja a birói tisztet a királynak, mert ha nem így lenne, akkor annak a királynak abszolút hatalmat adnánk, a mit, azt hiszem, Deák Eerencz nem akart tenni. Tényleg az állapot, a hogy most vagyunk, az, hogy a másik ország nem akar velünk egyezkedni, és mi mégis fentartjuk az egyezséget. De hát miért ? Hogy lehet józan észszel és logikával egyezségről beszélni akkor, a mikor az egyik fél az »egyezség« szó hallatára megvadul, megfutamodik, velünk szóba sem akar állani, bár csak azért, mert nagyon jól tudja azt, hogy az egyezkedések rendjón talán a mi igazunk tűnne ki, de hogy ha királyi döntést provokál, akkor semmi esetre sem mi leszünk a nyertesek, és akkor semmi esetre sem ő lesz a vesztes fél. A 67-diki törvény törvényes garancziákat állított fel az önálló vámterületre vonatkozólag Van ebben a kérdésben is törvényes garanczia Hát, t. ház, ezeket a törvényes garancziákat nekünk kidobnunk, ezeket a törvényes garancziákat nekünk elejtenünk sohasem szabad. Hiszen alkudozások utján, nagy bajjal és hosszas szenvedés utján tudtunk csak erre a 67-es alapra is rálépni. Csak hosszas szenvedés és hosszas küzködés utján tudtuk az 1867 : XII. t.-cz.-ben lefoglalt alkotmányos garancziákat megszerezni; azokat csak ugy könnyedén eldobni, azokat csak ugy könnyedén elformulázni akár azért, hogy a hatalmat megtarthassuk, akár azért, hogy hosszasabb ideig üljön egy párt és nyugodtan kormányozhasson, akár azért, hogy ideig-óráig tartó bizonyosságot teremtsünk, véleményem szerint nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Akár engedi meg a törvény, (Halljuk! Halljuk!) hogy a vámközösség fentartassék az önálló jogi rendelkezés alapján, a mi magában