Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

168. országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. 431 azt mondják: tökéletesen mindegy nekünk, németül exercziroznak-e, vagy pedig magyarul, hanem az a kérdés, hogy magyar érdekből omlik-e a harcztéren a magyar vér? Az a lényeges, azt kell figyelembe venni, hogy ennek a hadseregnek a szelleme legyen magyar. Nahát, t. ház, magyar érdekekért hullott-e Boszniában, vagy 1725 óta csak egyetlen egyszer is az a magyar vér és vájjon magyar szellem lengi-e át ezt a magyar hadsereget? Az előbb bebizonyította TJray t. képviselőtársam, hogy még a honvédségnek érzelmeit is elnemzetietlenitették, hogy akkor, a mikor Ratzenhoffereket és nem tudom miféle főtiszteket nevelnek, a mikor Dienstlek és Rüstowok megmaradhatnak abban, a mikor még a honvédség becsületbirósági eljárást mer indítani Nessi Pál t. képviselőtársunk ellen azért, mert a magyar himnuszt énekelte, akkor, t. képviselőház, a magyar szellemről, az én véleményem szerint, beszélni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) Ok nélkül forgatjuk tehát a dolgot, ok nélkül keresünk kibúvókat, csakhogy megvédhessük a hadseregnek a közösségét, mert azt tenni nem tudjuk. {Igás! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) T. ház! A mint az előbb is érintettem, a közjogi alap védői szerint ezeken, állítólag a pragmatika szankczióban gyökerező jogokon felül, vannak a nemzetnek olyan jogai is, a melyek az állandóság törvényeit nem követik, mert nem folynak a pragmatika szankczióból. Ezek a vámügy és a kereskedelemügy, szóval, a közgazdasági kérdések intézésére való jogok. Hát, t. ház, a közgazdasági kérdésekre vonatkozóan itt unos-untig bizonyítgatunk, de minden bizonyításnak csak az a vége, legalább is a tények csak azt mutatják, hogy Rátkay László t. barátomnak volt igaza, mikor az igen t. elnök ur szavait idézte, hogy a mi közgazdasági függésünk előbb-utóbb politikai dogmává lesz. A törvény ok nélkül adott tehát nekünk jogot arra, hogy önállóságunkat visszaszerezhessük, a törvény ok nélkül mondta meg azt az időpontot, habár nem számszerűleg kifejezve, a mikor az önállóság bekövetkezhetik, és pedig bekövetkezik a törvényből és a jogból: azt látjuk, hogy bár mindezek a feltételek bekövetkeztek, de az önállóság nem következett be. Nagy parlamenti harcz, nagy parlamenti vitatkozás előzte meg ezeknek a kérdéseknek a rendezését, és a mikor már azt hittük, hogy a nemzet igazai meg vannak védve, a midőn azt hittük, hogy az 1899 : XXX. t.-czikkel minden kétséget eloszlattunk, akkor a miniszterelnök ur előáll és ad olyan magyarázatot, a melyre igazán senki sem gondolt. Sokat vitatkoztak a felett, vájjon a paktum megszegése-e az, a mit a miniszterelnök ur tett, mikor ezt a törvényt ugy magyarázta, a mint tényleg magyarázta. A miniszterelnök ur még azt is szükségesnek látja, hogy az ő egyéni szavahihetőségét és megbízhatóságát vesse ide a küzdelem porondjára. Hát, t. ház, én ebbe bele sem megyek. Nem voltam akkor az országháznak tagja, de tényként konstatálom azt, hogy nem volt Magyarországon egyetlenegy ember se, sem az ellenzék, sem a kormánypárt részéről, a ki azt a paktumot ugy magyarázta volna, mint a hogy most magyarázza a miniszterelnök ur. Sebess Dénes: Széll sem ugy magyarázta! Vertán Endre: Hogy Széll Kálmán hogy magyarázta ezt a kérdést akkor, azt én most nem vitatom; elfogadom, hogy ugy gondolta, mint a hogy most magyarázza, de tény az, hogy az egyezkedő felek nem ugy gondolták, tény az, hogy az egyezkedő felek azt hitték, hogy 1903. január 1-én végre tényleg is átmegyünk az önálló vámterület alapjára, mert be fognak következni azok az előfeltételek, a melyekhez a törvény ezt kötötte. A miniszterelnök ur lehetetlen, hogy ezt a hitet ne ismerte volna, hiszen itt az országházban, különösen ennek a pártnak padjairól folyton-folyvást emlegették ezt a kérdést, de ő hallgatott, tehát abban a hitben tartotta a közvéleményt, hogy tényleg az a magyarázat és az^a felfogás a helyes, a melyben ez a párt volt. És ha tudta a miniszterelnök ur, hogy a vele egyezkedő pártok máskép magyarázzák ezt a törvényt, azt kérdem én a t. többségtől, jóhiszemünek nevezhető-e ez az eljárás, hogy a miniszterelnök ur abban a tévhitben megtartotta az ellenzéket, mikor tudnia kellett volna, hogy mihelyt észreveszi az ellenzék, hogy az a törvény azt mondja, a mit a miniszterelnök ur abba belemagyaráz, abban a perezben nem kötötte volna meg a paktumot. Én azt hiszem, hogy ha itt jóhiszemű egyezkedésről van szó, ugy abban a pillanatban, a mikor a miniszterelnök ur észrevette, hogy az ellenfél csak tévedésből adóit neki passe-partout-t, menlevelet, — mert hiszen ez az egész egyezség csak az volt — abban a perezben ki kellett volna jelentenie: Mi nem értettük meg egymást; a mit ti kívántok, azt én nem tehetem meg mint egyik egyezkedő fél, ennélfogva azon előnyöket, a melyeket ti adtok, el sem fogadhatom. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ez lett volna a kötelesség, ez lett volna politikailag a helyes eljárás. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De hagyjuk e kérdést! A miniszterelnök ur november 19-én nagyon hosszasan beszélvén erről, többek között a következőket mondotta: (olvassa): »Megváltozott az egész vámpolitikai helyzet, az egész világé, Európáé mindenesetre, mert a német vámpolitika a maga vámtarifájával, a melynek alapján a lejáratkor minden szerződést pozitMe felakart 1902-re mondani, — szükségszerüleg ezt kellett volna tennie — még el nem készült. Senki sem hitte akkor, hogy azok 1903-ig el nem fognak készülni. Már most