Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

430 168. országos ülés 19V2 deczember 11-én, csütörtökön. hogy a nemzet saját magát védi akkor, mikor királyát védi — mondom, hogy ez így van, ez talán kitűnik abból is, hogy mindjárt annak behozatala után Mária Terézia nem azzal jött ide hozzánk, hogy gyertek magyarok, a pragmatika szankczióra való tekintettel állítsatok hadsereget, védjétek meg az én osztrák tartományaimat, hanem eljött egy csecsemővel karján, sirva, eljött könyörögni a nemzethez, hogy védje meg őt, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) eljött azért, mert nem talált helyet Ausztriában, a hol anyává lehessen, eljött és a magyar nemzet önként védte meg, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) önként adta meg a segítséget azzal, hogy ebből a segedelemből a jövőre se vonathassók semmi következtetés, önként adta a segítséget azért, mert királyát meg akarta védeni, és adta azért, mert az a támadás Magyarországra is becsaphatott volna, tehát saját magát védte meg akkor, mikor királyát védte. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És ha tovább megyünk, a történelem még mutat fel más példát is: Ott vannak a napóleoni hadjáratok. Hát ezekben a napóleoni hadjáratokban a magyar nemzet a pragmatika szankczióból levont következtetés alapján védte meg Ausztriát és ment harczolni? Nem bizony, hiszen abban a törvényben is egész határozottan ki van mondva, hogy saját hazája érdekében állítja ki azokat a magyar ezredeket. Azt hiszem, hogy a mikor a történelem ilyen fényesen igazolja azt, hogy a hadügyet közösnek akkor még nem tekintették, azt mondani, hogy a hadügyek közössége a pragmatika szankczióból foly, alig lehet. Hiszen 1723-tól 1867-ig nagyon sok idő telt el, arra vagyok én kíváncsi, hogy az a közös hadsereg miért nem létezett ez idő alatt jogilag? Mert hiszen én azt elhiszem és tudom is, a történelem tanit meg rá, hogy a magyar hadakat, a magyar ezredeket beolvasztották az osztrák ármádiába ; de ez csak tényleges állapot volt, ez az abszolút uralkodónak, az abszolút hatalomnak visszaélése volt; jogilag, alkotmányilag azonban mi sohasem adtuk oda azt a jogot, hogy a mi katonánk egyszersmind osztrák katona is legyen. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ha ez igy van, akkor, azt hiszem, ugyanennek a kérdésnek feszegetésében kissé tovább is mehetünk. (Halljuh ! Halljuk!) Tegyük fel, hogy mi tényleg közös hadsereget kell, hogy tartsunk Ausztriával. De hát közös hadsereg-e ez a mienk? A miniszterelnök ur — hiszen mindenre van neki formulája, hát erre is talált egy formulát — azt mondja, hogy a magyar hadsereg a közös hadseregnek kiegészitő része lévén, nem lehet más, mint közös hadsereg. Hát hiszen szinte igaza van, de itt is ugy vagyunk vele, hogy csak szinte, csak a szavak szerint. Ha a magyar hadsereg csak része a közös hadseregnek, akkor ennek a hadseregnek kétségtelenül más része is van. És pedig van két része: egyik része az osztrák, másik része a magyar rész. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kérdem már most, hogy az a magyar hadsereg az egésznek jellegét veszi fel a közös hadseregünkben ? Azt hiszem, nem, hanem felveszi az osztrák hadseregnek jellegét, felveszi akkor, mikor vezényszava német, felveszi akkor, mikor jelvénye német. Mert én a közösséget, ha t. i. két különálló rész, az osztrák és a magyar, egyesülve egy egészszé lesz, csak ugy tudom logikailag megmagyarázni, ha mindegyik, ugy az osztrák, mint a magyar, megtartja a maga sajátságát, a magyarból nem lesz osztrák s akkor az egészben mind a két rész jellege ki kell, hogy domborodjék, ne csak az egyik, ne csak az osztrák részé. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) De ehhez nagyon közel áll a nyelvnek a kérdése is. Hát a mi hadseregünk a közös hadseregben felveszi a német nyelvet. Azt kérdezem én, t. ház, és kérdezném a t. miniszter urat, hogy vájjon minek az alapján veszi ezt fel? Magyarország az 1867-iki alkotmányban — pedig én azt hiszem, hogy reánk nézve csak ez kötelező — átruházta a királyra, illetve a Felségre, mint legfőbb hadúrra, a hadsereg egységes vezérletét, vezényletét és belszervezetét. Ezek az erre vonatkozó felségjogok. Hát ebből magyarázzák bele önök, vagy ebből magyarázza bele a t. többség azt, hogy ezen átruházott felségjogok alapján német a mi hadseregünk nyelve? De bocsánatot kérek, t. ház, én a felett nem vitatkozom, hogy a magyar királynak lehet-e olyan felségjoga, a melynek nincsen nemzeti tartalma ?(Tetsz és a szélső baloldalon.) Lehet-e olyan felségjoga, a melynek alapján ő a magyar nemzeti, nyelvnek a felségjogát lábbal tiporja, hogy a magyar király mint ilyen, a német nyelvet kötelezővé tehesse. Hiszen akkor akármilyen kormányzati ágban, ugy a bíróságnál, mint a közigazgatásnál ugyanezt megtehetné. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én e felett itt nem vitatkozom. De azt kérdezem, hogy a magyar királynak felségjoga lévén a hadseregre nézve, vájjon a hadseregnek osztrák részét ennek a felségjognak alapján uralja-e, vagy pedig Ausztriában szintén, mint osztrák császárnak felségjoga lévén, a magyar részét a hadseregnek az osztrák császári felségjognál fogva uralja? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hát lehet-e elgondolni ezt a dolgot, és lehet-e egy közös hadsereget csinálni nekünk és azt mondani, hogy a közös hadsereg a királyi felségjognál fogva most már német lesz? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt az én eszem fel nem fogja, ezt az én közjogi tudományom utói nem érheti. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Egy hang: Ezt csak a pecsovicsok értik !) Azok, a kik a hadseregre vonatkozólag a mai állapotot fen tartandónak óhajtják, — hMatkozhatom e tekintetben Andrássy Gyulára —