Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-166

:-S82 166. országos ülés 1902 mok által megvédelmezze, a mi hat, néha nyolcz, kMételesen, nagyon jó termés esetén 10 millió métermázsányi buzafeleslegünket, a melyet eset­leg kMihetnénk, vagy pedig Ausztria vásárolja meg azt. Hiszen statisztika nélkül is nagyon könnyen kiszámítható, hogy ezen csekély gabona­mennyiség értékét Ausztria hozzánk bevándorló iparczikkeinek értéke nagyon, de nagyon sokszo­rosan, igen sok millióval túlhaladja, (Ugy van! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) S ezzel szemben Ausztria eleget vél tenni irányunkban azzal, hogy már a nyerstermékek behozatali vámját leszállítani kívánja, hogy ezzel nyersterményemk­nek, a melyeket ő gyáraiban felhasználhat, ver­senyt csináljon, s azokat olcsóbban megvásárol­hassa. Továbbá a határon az állat-kMitelre vo­natkozólag egy vegyes bizottságot akar Ausztria felállítani, hogy ezzel állatkMitelünket boszan­tásai által majdnem lehetetlenné tegye. (Igaz! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Erre enged követ­keztetni az is, hogy évekkel ezelőtt egy Bécsben rendezett hizó-állatkiállitáson, midőn azt a Felség megtekintette, a kiállítás elnöke ő Fel­ségéhez intézett beszédében ezen kijelentést tette: »Majestät wir können das ungarische Vmh ganz entbehren.« Tehát, ugy látszik, nincs is rá szüksége. (Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Ezen gazdasági bajainkon csak az önálló vámterület felállitá-a segíthet. (Ugy van! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) Ezen véleményen van­nak a szakkörök, az ipar és kereskedelem em­berei ; ezen véleményen van a nemzet többsége, s sokan a túloldalon ülő t. képviselőtársaim közül is, a kik ezt bevették választási pro­grammjukba, és én hiszem, remélem, hogy mint komoly férfiak, czéljukat elérvén, ezen meggyő­ződésüket nem fogják megváltoztatni. (Mozgás.) S a midőn az önálló vámterület felállítása min­den küzdelem, minden nehézség nélkül, hogy ugy mondjam, az ölünkbe hullana, a miniszter­elnök ur az 1899. évi XXX. törvényczikket meg­alkotta, mely azt nekünk bíztositotta, megen­gedte egyezkedés tárgyává tenni és a mint azt Kossuth Ferencz, Komjáthy Béla, Barta Ödön és Tóth János t. barátaim és képviselőtársaim fényesen kifejtették, még a pártközi egyezség megállapodásait is félremagyarázta és ezzel az önálló vámterület tényleges állapotát elodázta, .a mely szerintünk egyedül lett volna képes ben­nünket sanyarú gazdasági helyzetünkből kirán­tani. (Ugy van! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) De most kudarczot fog Tallani a miniszterelnök ur magyarázata a megváltozott helyzettel szem­ben, mert Németország néhány nap alatt elké­szül vámtarifájával és a kereskedelmi szerződést Ausztria-Magyarországgal fel fogja mondani. Hogy a mi magyar vámtarifánk nincs készen, azt — sajnos — majdnem biztosan mondha­tom ; hogy a közös vámtarifa készen van-e, nem tudom, de a kiegyezés nincs meg és a vám­szerződés Ausztriával tárgyalható nem lesz, mert az osztrák parlament nincsen olyan hely­deczembe.r 9-én, kedden. 2ethen. (Ugy van! a szelsöbaloldalon.) De ezen kérdés fejtegetését hagyom azon t. barátaimra, a kik azzal többet foglalkoztak ős azt jobban ismerik. (Halljuk! Halljuk!) Gazdasági sanyarú helyzetünk bírálatát folytatva, ugy találom, hogy midőn a katona­tisztek fizetése felemeltetett, a mi természet­szerűen maga után vonta a honvédség és a csendőrség tisztikarának fizetése felemelését is, ez meglehetősen kimerítette az ország gazdasági erejét, pedig még nagyon sok teendő volna hátra. Az állami tisztviselők fizetésének rende­zése küszöbön áll, a megvalósulás stádiumában van és azt méltányosnak is tartom, ez iránt épen a legutóbbi napokban pártunk részéről határozati javaslat is adatott be. El kell ismerni, talán nem is kellene, felemlítenünk, hogy a me­gyei tisztviselők fizetése mily nyomorúságos, hogy annak javítása, rendezése igazán elodáz­hatatlan. Az állami dotáczió nem elégséges, mert az alig javit valamit az ő helyzetükön. Itt van a tanítói kar fizetés-rendezésének kérdése. Ok vannak hMatva arra, hogy gyerme­keink nevelését intézzék, hogy a hazafias érzést gyermekeinkbe becsepegtessék, a haza iránti lel­kesedést és a hazaszeretetet beléjük öntsék annyira, hogy midőn felnőtt korukban a sárga­fekete zászló alá kerülnek, a rossz katonai szel­lem ne legyen képes azt belőlük kiirtani, de azt az érzelmet még csak meggyengíteni sem. (Helyeslés a. szelsöbaloldalon.) De hogy ezt nyu­godtan végezhessék és hMatásuknak élhesse­nek, meg kell őket szabaditanunk a megélhetés gondjaitól. (Helyeslés a szelsöbaloldalon.) Ennek ellenében nem azt látjuk, hogy a, kormány az elkerülhető kiadásokat apasztani kívánná, pedig állami iskolánk is kevés van, a nemzetiségi vidékeken pedig különösen szükség volna arra, hogy magyar nyelven jó irályu ma­gyar tankönyvekből hazafias érzelmű és gondol­kodású tanítók által taníttassanak, mert akkor talán nem történnék meg az, a mi pár hónap előtt velem történt egyszer, midőn Brassóban járva, az iskolából kijövő fiukat megkérdeztem, hogy miféle nemzetbeliek, azt felelték: szászok vagyunk. Legfeljebb akkor talán azt mondanák, hogy szász vagy német anyanyelvű magyar hon­polgárok vagyunk, a mint én őket tényleg ki­igazítottam, midőn feleletükön elszomorodtam. Hátra vannak még a jelentékeny beruhá­zások, a miket vasutainknál meg kellene tenni; hátra van az állami úthálózatnak kiterjesztése­és egy helyes közúti politika tervének megálla­pítása. (Ugy van! Ugy van! a szelsöbaloldalon.) A jelenlegi nem helyes és a közérdeket nem elégíti ki. Több jelenlegi töévényhatósági utat az állami utak hálózatába kellene felvenni; mert azok közül némelyik stratégiai ut volna tulajdonképen. Azután a községi utak tervezetét átalakíthatjuk; ez pedig megtehető a nélkül,, hogy egyesekre, talán még az államra is, valami I nagyobb teiket rónánk. Véletlenül értesültem,

Next

/
Oldalképek
Tartalom