Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-166

löö. országos ülés 1902 decztmber 9-én, kedden. 36y idő, a midőn arról részletesen ós alaposan be­szélni kötelességünk lesz. Most csak annyit jel­zek róluk, hogy az első, a czMillista felmeléséről szóló törvényjavaslat a mostani viszonyok között, nagyon szelíden szólva, legalább is időszerűtlen. Az a másik pedig — a katonai javaslatok — semmi egyéb, mint a militarizmus féktelenke­dése. (Ugy van! ügy van! a szélsöbalóidalon.) Azt hiszem, hogy ezek a javaslatok egyál­talában nem alkalmasak a szeretet és a tisztelet ama legnemesebb érzelmeinek az ápolására, meg­erősítésére, biztosítására, a mely ideális érzel­mek az alkotmányos, monarchikus elv mellett feltétlenül kell, hogy meglegyenek a korona és a nemzet közt. Ez az ideális, ez a szeretetteljes viszony inig egyrészt legbiztosabb támasza a trónnak, addig fényes biztosítéka annak, hogy a trón akarata mellett a népfelség, a nép aka­rata is érvényesülhessen. Hanem ezek a javas­latok igenis alkalmasak arra, hogy az az elhi­degülés, a melynek tünetei, fájdalom, jelentkez­nek nemcsak a koronánál, hanem bizony jelent­keznek a nemzet egyes Rétegeiben is, egészen a fagypontra szálljon alá. Én meg vagyok róla győ­ződve, hogy maga a t. miniszterelnök ur sem szívesen és örömmel terjesztette be ezeket a ja­vaslatokat, hanem azt hiszem, hogy megközelí­tem az igazságot, mikor ki merem mondani azt, hogy beterjesztette valószínűleg a kényszer ha­tása alatt. (Igaz! ügy van! a szélsöbalóidalon.) Hát, t. kormányelnök ur, ha ezzel a kényszerrel szemben hMatkozott volna a nemzeti érzületre, hMatkozott volna a nemzeti közvéleményre, a nemzet aspirácziót képviselő másik szuverénre, a népakaratra, akkor oldala mellett találta volna e nemzet minden férfiát, osztály-, vallás­és mindenféle érdekcsoportosulás nélkül, oldala mellett találta volna az egész nemzetet, mint egy testet, egy lelket, és azt hiszem, hogy a népakarat, a népfelség ily fényes megnyilatkozá­sával szemben talán még az uralkodói szM is megdobbant volna és még a királyi ész is meg­hajolt volna. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbalóidalon.) Mig így, t. kormányelnök ur, valószínűleg az lesz szomorú vége, hogy a t. kormányelnök urat fe­lülről eldobják, mint a kifacsart czitromot (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóidalon.) és fognak keresni mást, a ki talán még többre is kapható, a nemzet pedig politikai sirja felett nem fog könyeket hullatni. (Igaz! Ugy van ! a szélsö­balóidalon.) A t. többség, a t. túloldal abban az esetben el fogja parentálni a t. korményelnök urat ott a Lloyd-klubban báró Podmaniczky Frigyes ő exczellencziája szép beszédével, azután peddig ujjongani, tombolni és tapsolni fog az újonnan felmerülő napnak. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóidalon.) A t. miniszterelnök urnak előde, b. Bánffy Dezső állítólag azt mondotta, hogy ő az utolsó alkotmányos miniszter. Ez először is nem követ­kezett be, hanem számoljunk ezzel a csaknem képtelen lehetetlenséggel. A világtörténelem na­KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. IX. KÖTET. gyón sokra megtanítja az emberiséget. Látjuk ebből, hogy az abszolutizmus létjogosultsága csak az államalakulások legkezdetén van meg és lehetséges. Csak ott, a hol a népet nevelni, tanítani, oktatni kell, hogy tudjon élni a vele született, de még nem ismert legszebb jogával, az emberi szabadsággal. De ott, a hol ez már megvan, a hol az eszmék már tisztultak, a hol a műveltség, a czMilizáczió oly fokra emelke­dett, hogy a nép már nemcsak meghalni, de élni is tud ezekért az eszmékért, az emberi jo­gokért, és nem él vissza velük, ott az abszolu­tizmusnak létjogosultsága abban a pillanatban megszűnik, és ott annak káros, vészes következ­ményei azonnal jelentkeznek nemcsak a nem­zetre, de igen sokszor első sorban magára a dinasztiára nézve. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) Hiszen Rómát a császári gőg, a császári önkény féktelen hatalma döntötte romjaiba. A franczia forradalmat a Bourbonok féktelen ha­talmaskodása, a királyi hatalom túltengése szülte meg, és a franczia köztársaság szülő-anyja a császári hatalom túltengése volt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóidalon.) De, t. ház, ha a mos­tani állapotokat nézzük, korunknak jelenlegi ál­lapotából meríthetjük a tanulságokat. Hiszen addig, mig Amerika szabad, füg­getlen államait a népfelség, a néphatalom, a népakarat a világpoziczióba emelte, mig Anglia világuralmát nem a királyi család hatalma, de az angol népfelség, a népakarat tartja fenn, addig a szultánok és ezárok birodalmában nincs tenyérnyi hely, hol nyugton és biztonságban hajthatja le fejét a hatalmas autokrata, és biro^­dalmaikban őrjöngő tánczot járnak a féktelen­ség, az anarchizmus, a nihilizmus. Azt hiszem, eléggé intő és hű képe ez a bekövetkező szerencsétlen állapotnak a felvilá­gosodott uralkodó előtt. De ha bekövetkezhetnék ez az elképzelhetetlen állapot, ma már csak na­gyon rövidéletű lehetne, és annak szomorú kö­vetkezménye, végeredménye nagyon kétes lenne nemcsak a nemzetre, hanem az uralkodó csa­ládra is. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És még ebben az esetben is áll, t. ház, az örök igazság, hogy sokkal veszedelmesebb a titkon rágódó alattomos rossz akarat, mint a nyílt fő­vel és emelt homlokkal megjelenő, ha még oly, hatalmas, de nyilt ellenség. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóidalon.) Én előttem, t. ház, mint az al­kotmányos monarchikus elv őszinte hMe előtt, megvallom, egy fényes ideál lebeg. Én szeret­ném a magyar nemzeti érzület, a magyar nem­zeti aspirácziók érvényesülését meglátni az állami kormányzat minden vonalán; én szeretném látni az egységes, hatalmas magyar nemzetet, és ennek a hatalmas, erőteljes magyar nemzetnek fényes templomát; és ennek a templomnak a legdísze­sebb helyén ott szeretném látni, — nem elér­hetetlen magasságban, nem mint félistent, hanem népének szerététől környezve a jő édes atyát, 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom