Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.
Ülésnapok - 1901-165
342 165. országos ülés 1902 deczember 6-án, szombaton. szólalásban nézetem szerint kellőképen kifejteni nagyoo nehéz. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Nagyon nehéz főleg azért is, mert a t. képviselő ur egy igen fontos, nemzetközi vonatkozású szempontot tett megbeszélés tárgyává. Ezekben a kérdésekben pedig igen nagy óvatosság és gondos, szorgos megfontolás szükséges... Kossuth Ferencz: Tudom! Széll Kálmán miniszterelnök: . . . épen az ország érdekeinek megvédésére, mert minden időelőtti és elhamarkodott nyilatkozat csak kárral és bajjal járhat. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Engedje meg nekem t. barátom, kinek tárgyilagosságát, beszédének nyugodt hangját és tartalmát, mint mindig, most is elismerem, hogy egy ilyen kényes, internaczionális vonatkozású kérdés kellő megvilágításának nem válik egészen előnyére, ha abba oly szempontok is kevertetnek bele, melyek azzal ebben a perczben szoros összefüggésben nincsenek, ha abba bele méltóztatik vegyíteni a köztünk és Ausztria közt fenforgő, és még le nem zárt gazdasági viszony kérdésének az önök elvi álláspontjából való megvilágítását ; mert akkor majdnem kényszerítve érzem magamat belemenni annak az én álláspontom alapján való megvilágításába is. (Halljuk! Halljuk! Égy hang a szélsőbaloldalon: Az ország érdeke!) Az is az ország érdeke, hogy ez megvilágittassék, de kellő időben. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Bátorság kell hozzá!) Azt nem kell nekem a közbeszóló úrtól tanulni. De a bátorság nemcsak abban van, hogy valaki merészen bele ugrik az árokba, (Igaz! Ugy van! a joboldalon.) abban is van bátorság, ha az ember minden alulról jövő igazolatlan pressziótól és jelszavaktól menten és azoknak ellenállva az ország igaz gazdasági és politikai érdekeit lelkiismeretesen mérlegelve, meggondol minden következést, és előre megfontol minden akadályt, (Helyeslés a jobboldalon.) és ezzel az árkot óvatosan igyekszik kikerülni, mert ha azt óvatosan el tudom kerülni, akkor sokkal keljesebben cselekszem, mintha nagy ugrást csinálok, mely esetleg rosszul üthet ki. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Rákosi Viktor: A németek nem óvatosak ! Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt csak a közbeszólásra mondtam. En az Ausztria és Magyarország közti viszonyról nem kerültem a nyilatkozást. Igen sokszor érdemileg és részletesen fejtegettem, s t. barátom azzal engem nem vádolhat, hogy kerülöm a kérdést. Csak azt mondom, hogy ezt minden perczben összeköttetésbe hozni az aktuális kérdéssel, nem helyes és ez nem alkalmas arra, hogy ezt a kérdést a maga egészében elfogulatlanul ítéljük meg és döntsük el. Arra szorítkozom most, a mit Kossuth Ferencz t. barátom tudni akar, és joga van, hogy azt megkérdezze. Én első vagyok, a ki ezt elismerem és nem tulajdonítom ellenzéki viszketegnek. Azon törekvésben, hogy ezen ház tárgyalási modora azon nMóra emelkedjék, a melyen, hála Isten, ma van, nekem, talán elismerik, nagy részem van, és nagy része van annak, hogy én az ily kérdésekben való felszólalást soha ellenzéki viszketegnek, vagy pressziónak nem tekintettem. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Az ellenzéket ebben a házban a parlamentarizmus és ezen ház egyik alkotó elemének és számbaveendő tényezőjének tekintem és tekintettem mindig azon naptól fogva, a mióta itt ülök. Erről az egész világ tanúságot tehet. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. Zaj a szélsöbaloldalon.) Velem szemben tehát ne méltóztassanak ily feltevésből kiindulni. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Nem mondta senki!) Ez nem Kossuth Ferencz képviselő urat illeti, hanem a közbeszóló urakat. Bemegyek a kérdésbe magába. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Gabányi Miklós: A többi mind elmaradhatott volna! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem maradhatott el, mert Kossuth Ferencz képviselő ur kezdte ezen; hát akkor miért nem méltóztatott őt figyelmeztetni, hogy az is elmaradhatott volna. (Helyeslés a jobboldalon.) Kossuth t. képviselő ur örül azon, hogy a magyar parlamentben nyugodt hang dMik, és én is örülök annak, és igenis azt akarom és óhajtom, hogy ebben a nyugodt hangban nemcsak ennek a többségnek, hanem önöknek is legyen osztályrészük abban, hogy a magyar parlament a nyugodt tárgyalások azon színvonalán maradjon, a melylyel előnyösen különbözik a többi parlamentektől- (Zaj a szélsöbaloldalon.) Rákosi Viktor: Mi nyugodtan beszélünk, önök nyugtalanul hallgatnak. Széll Kálmán miniszterelnök: Most már t. barátom Kossuth Ferencz azt mondja, hogy ő jogosítva érzi magát az ezen kérdésben való felszólalásra, — mert nem automata az ellenzék és nem automata az ország. Hát, t. képviselőtársam, legyen arról meggyőződve, hogy mi se vagyunk automaták, (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Dehogy nem.') és ezeknek a kérdéseknek a gondja és komolysága, higyje meg nekem a t. képviselő ur, engem legalább is annyira foglalkoztat, mint a t. képviselő urakat. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Elhiszszük! Tudjuk!) Ne méltóztassék ilyen pausaliter és statarialiter véleményt mondani, és ne méltóztassék magának vindikálni, hogy csak ő és a szélsőbal t, tagjai gondolkodnak arról, hogy az ország érdekei meg legyenek védve. Rákosi Viktor: Mi legalább szólunk, de a többség csak hallgat! Széll Kálmán miniszterelnök: Én nem megyek bele abba, hogy micsoda fázisain a fáradságos munkának és gondoskodásnak mentünk mi keresztül, hogy az ország gazdasági érdekeit igenis az egész vonalon megóvjuk — természetes, a mi programmunk, a mi gazdasági hitvallásunk és a
