Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-164

328 Í64. országos ülés Í902 deczember 5-én, pénteken. bari a dolgokban, a melyek itt az egész vonalon felmerülnek*. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hát miért nem teszik önök, t. uraim? Mi az oka? Talán az, hogy kicsinyelnek minket? Nohát ez lehet. E kicsinylést elviseljük. De lehet más oka is, és ez az, hogy kicsin) lik a kérdéseket, kicsinylik a sérelmeket, a melyeket mi szembeállitunk, és a melyekről azt állítjuk, hogy sérelmei a nemzetnek. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ha önök e sérelmeket kicsinylik, ez már nagy hiba, (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloläalon.) ez már maga is nagy sérelem a nemzeti közvéleményen. (Zaj a néppárton. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Halljuk! Halljuk!) Förster Ottó: Öt perez alatt elvégezzük! Nem minden nap van Puchón választás! Szatmári Mór: Nagy arroganczia lenne részemről, ha követelném, hogy hallgassanak meg, de a kegyes jóindulatot szívesen kérem az uraktól, hogy zavartalanul beszélhessek. (Halljuk! Halljuk!) Förster Ottó : Ezután már nagyon csendesek leszünk! (Mozgás a szélsobaloläalon. Felkiáltások: Kötelességük! Az elnök csenget.) Szatmári Mór: Kötelességünk, t. báz, a vitatkozás. Avagy nem kötélességünk-e, hogy rámutassunk az ország anyagi helyzetének romlására, a közszellem fogyatkozására, az állami élet egész terén nyilvánuló zavarokra, a nemzetiségek túlkapásaira, (Helyeslés a szélsobaloläalon.) a közigazgatás gyarlóságaira, a közegészségügy rosszaságára, a közterhek elviselhetetlenségére és aránytalanságára, a katonaság és a nemzet, meg a nemzet és a korona viszonyainak fonákságára; hogy rámutassunk arra, mennyire nincs igazságuk és joguk arra, hogy ily körülmények közt neveljék a nemzet közterheit. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Mert hiszen közterhek emelésével állunk szemben. Uj vér- és pénz áldozatokat akarnak reá erőszakolni a nemzetre, a mely fizikailag elpetyhüdt és az elpetyhüdöttség folytán azon az utón van,hogy erkölcsileg is enerválódjék. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nagyon sokat beszéltek e terhekről, de nem lehet ezekről eleget beszélni, (Igaz! Úgy van! a szélsobaloläalon.) És keresnünk kell az okokat, a melyeket önök oda állítanak mint ezeknek az uj katonai terheknek támogatóit. Az okok közül négyet jelöltem ki magamnak. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Az első a monarchia nagyhatalmi állása; ezen nyargalnak leginkább. A második az, a mit a trónbeszéd is hangsúlyoz, és a mit a t. honvédelmi miniszter ur épen a írónbeszédre való hivatkozással maga is hangsúlyozott: hogy az állam biztonságának legnagyobb biztositéka, a saját erejében fekszik. A harmadik az, hogy a véderő fejlesztendő az európai helyzetre, az európai hatalmak fegyverkezésére való utalással. Yégül, a mi mindenek felett áll, az a monarchikus elv, a mely a legnagyobb erővel követelőzik. Mert hiszen ez szövi át az egész állami életet ugy a belső, mint a külső politika terén. A monarchikus elv tekintélye és e tekintélyt érhető veszedelem az. a mely mindig vezeti azokat a kormányokat, a melyek ennek az elvnek úgyszólván végrehajtó közegeiként jelentkeznek mindabban, a mit kezdeményeznek, tesznek és végeznek. (Igaz ! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Nos hát, t. képviselőház, a monarchia nagyhatalmi állása... Veres József: Ez non sens! Szatmári Mór: Hiszen épen itt van a nagy bökkenő! 1867-ben irtózatos áldozatok révén megalkották a nagyhatalmi állást. Ennek a nagyhatalmi állásnak azonban 1867-ben az volt az alapgondolata, hogy teremtessék a közös hadsereg alapján egy oly nagyhatalmi állás, mely a magyar államot is megvédelmezi, a magyar államnak jogos érdekeit is megvédelmezi mindenféle ellenséges törekvéssel szemben. De, t. képviselőház, a mikor immár elviselhetetlen terhekkel állunk szemben, akkor teljesen jogosult az a kérdés, hogy ez a nagyhatalmiság megérdemli-e azokat a rettenetes áldozatokat, miket 1867 óta folytonosan dobálunk neki, még pedig egyre fokozódó mértékben. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Igen furcsán vagyunk mi, t. képviselőház, a magyar politikai közéletben a nagyhatalmiságnak mint állampolitikai intézménynek a mérlegelésével. Az 1867-iki politika hivei ugy traktálják ezt a kérdést, mintha nekik kizárólagos kiváltságuk lenne ahhoz, hogy ennek az országnak jövendőjéről, boldogságáról beszéljenek, gondoskodjanak. Ezek az emberek valóságos kicsinyléssel, sőt még megvetéssel is beszélnek mindarról, a mit mi a 67-iki alkotások és a nagyhatalmiság ellen felhozunk. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Én, t. képviselőház, (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloläalon.) ráhelyezkedem arra az álláspontra, hogy a nagyhatalmiság csakugyan szükséges. De akkor keresnem kell, hogy azon a dogmán kivül, a melyet önök hangoztatnak, mi hasznunk van nekünk a magyar államnak abból a nagyhatalmiságból? (Igaz! Ugy van! a szélsobaloläalon.) Egy nagy haszna az lenne, ha a magyar állam részesülne a nagyhatalmiság külső tekintélyében. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Sebess Dénes: Lenézésben részesül! Szatmári Mór: No hát kérdem, t. képviselőház, hol és mikor részesül a magyar állam, a magyar nemzet a nagyhatalmiság külső tekintélyében ? (Felkiáltások a szélsobaloläalon: Sehol!) Barta Ödön: Ne kérdezd, ugy is tudjuk! Szatmári Mór: A monarchia egész külügyi politikája, európai állása, ugy van berendezve; magának az osztrák-magyar monarchiának monarchikus elve az osztrák császári és magyar királyi kettős minőséggel ugy van oda állítva, hogy a magyar állam mint ilyen, abszolúte nem érvényesül. Barta Ödön: Csak írásban és képben!