Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-164

Í64. országos ülés 1902 deczember 5-én, pénteken. 327 elnök ur, hogy az ön kormányzatának szellemétől ezek az emberek vérszemet kaptak! Széll Kálmán miniszterelnök : Nem ugy van! Nem igaz! Szatmári Mór: Megvádolnak bennünket azzal, bogy a magyar sovinizmus ellen kell nekik barczolniok, mert az a fajokat elnyomja. Bocsánatot kérek, még ha igaz volna is ez, akkor sem volna szabad igy beszélniük. Széll Kálmán miniszterelnök: Azt velük végezze el, ne énvelem \ Szatmári Mór: Én nem ő velük végzem el, nekem velük semmi bajom! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát hol itt a logika ? Nekem meg semmi közöm hozzájuk! (Tetszés jobbról. Zaj a szélsőbaloldalon, Elnök csenget.) Szatmári Mór: Bocsánatot kérek, hiszen a mi egész politikai működésünk nem áll most egyébből, mint abból, hogy a kormány kormányzati rendszerében a logikát keressük. Hiszen épen az a baj, hogy nem találjuk a logikát. Hiszen a t. miniszterelnök ur nemzetiségi politikáját arra bazirozza, hogy az egységes magyar nemzeti államot akarja kiépíteni. Hát hogy építheti ki az egységes magyar nemzeti államot, mikor a nemzet testének egyik része odaáll és nyíltan, határozottan a magyar nemzeti állam egysége ellen agitál ? Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen épen abban nincsen logika, hogy ezt nekem vetik szememre! Hát tehetek én arról ? Hiszen a szászok nekem ellenzék, ők nem itt ülnek! (Ugy van! Ugy van! jobbról./ Szatmári Mór: Kérem, t. miniszterelnök ur, mikor életkérdéseinkről van szó, akkor azok a szász urak a kormányelnök ur politikáját pártolják . . . Széll Kálmán miniszterelnök : Nem látom! Szatmári Mór: Ok a 67-es alapon állanak és önöknek minden kezdeményezését pártolják. Kubik Béla: Mindig önökkel szavaznak! (Zaj a szélsőbaloldalon.) Vészi József: Miletics 48-as alapon állott! (Egy hang jobbról: Igen, meg a Mocsonyiak, azután Babes!) Szatmári Mór: De, t. ház, hogy mennyire felemészti a nemzeti aspirácziókat az a rendszer, a mely itt uralkodik, bizonyság reá a legutóbbi fúzió. 1899-ben a volt nemzeti párt a maga zászlójával, a maga teljes fegyverzetével hetykén, huszárosán beleugratott a szabadelvű pártba. Az elvek fentartásának azzal a bizonyos jelszavával ment oda be. És a mikor bement a nemzeti párt a szabadelvű pártba, akkor zászlóit és fegyvereit otthagyta az előszobában és az előszobából nemsokára belekerültek a lomtárba. (Ugy van ! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Tengernyi várakozással nézett az egész nemzet a nemzeti pártnak a szabadelvű pártba való beolvadása elé. Hittük, hogy azokat a nemzeti aspirácziókat, a miket hosszú évek során át táplált, a mikkel magának népszerűséget szerzett abban a kis körben, a melyben uralkodhatott a nemzet szivében, ezeket az aspirácziókat, törekvéseket érvényesíteni is fogja ott a szabadelvű párt kebelében. Nohát, hol látjuk, miben látjuk ezeknek a nemzeti aspiráczióknak érvényesítését a nemzeti párt részéről ? Sehol! (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Emlékszem, hogy az 1896-iki választási mozgalmak rendjén a megboldogult Horánszky Nándor mintegy tüzcsóvát állította oda a mozgalmak karczába a quóta felemelését. Úgyszólván megeskette a népet arra, hogy a quóta felemelését nem fogja megengedni; mert az egy irtózatos merénylet a nemzet jogai és érdekei ellen. (Ugy van! r Ugy van ! a szélsobaloldalon.) És mi következett, t. ház, a fúzió után? Az, hogy a volt nemzeti párt begöngyölvén a maga zászlaját, belement a szabadelvű párttal együtt a quóta felemelésébe. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Egy másik nagy harczi tere volt a nemzeti pártnak a közös hadsereg nemzeti szellemének a fejlesztése. Ez volt az ő jeligéje, ez volt felírva főképen az ő lobogójára. És hová jutottunk t. ház? Hogy aminap, a mikor itt a militárizmusnak prepotencziája ellen harczoltunk, a mikor ugy állítottuk fel a kérdést, hogy ennek a háznak a szuverenitása szemben áll a közös hadsereg prepotencziájával, akkor felállott a nemzeti pártnak egyik vezérlő egyénisége, Hodossy Imre t. képviselőtársam és velünk izemben védelmezte a közös hadseregnek azt a hatalmát, a melyet ők évtizedek során ostromoltak. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ez ellen a rendszer ellen küzdünk mi, t. ház. Azt mondják, hogy mi obstruálunk. Hát, bocsánatot kérek, mi nem obstruálunk; mi egyszerűen teljesítjük a kötelességünket. Hiszen azóta, mióta az indemnitási vita folyik, úgyszólván nem volt nap, hogy egy-egy ujabb esemény ne került volna elő, a mely a vitának ujabb és ujabb anyagot szolgál tátott. (Ügy van ! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Igaz, bogy ennek a vitának megvan a sajátos egyoldalúsága. Mert az önök magatartása arra kárhoztat bennünket, hogy egyoldalúkig csak mi foglalkozzunk a kérdésekkel. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) De, azt hiszem, ennek nem mi vagyunk okai. Mert a parlamentáris rendszer és felfogás azt követelné, hogy igenis, önöknek vannak igazaik, a mikről meg vannak győződve, hát álljanak fel és igyekezzenek minket meggyőzni a mi tévedéseinkről. És a nemzet közvéleménye is megkövetelheti önöktől, t. képviselőtársaim, hogy álljanak fel és mondják meg annak a nemzeti közvéleménynek, hogy »azon az oldalon, a melyről folytonosan támadásokat hallasz, vétenek az igazság ellen, mert nekünk van igazunk; nekünk van igazunk a közös hadsereg kérdésében, nekünk van igazunk az önálló vámterület kérdésében, nekünk van igazunk a nemzetiségi kérdésben és mindazok-