Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-162

288 lö2. országos ülés 1902 deczember 3-án, szerdán. ha az állami legfőbb hatalom egy fizikai személy kezében akképen összpontosul, hogy ő az alkotás és a döntés jogát önmaga részére biztosította, — akármiféle törvényes intézkedés alapján történjék ez, — ez a tény önmaga abszolutizmus, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert az abszolutizmusnak karaktere épen az, hogy az állami legfőbb hatalom egy fizikai személy kezében összpontosuljon. Az 1867. évi XII. t.-cz. ezt az abszolutizmust, az abszolút akaratnak ilyen módon való érvényesülését meg nem engedi, bárhogy rázza is fejét Vészi barátom, mert ez igy van. Ha a kormányelnök nr azt a quóta-döntést, azt a királyi leiratot ellenjegyezte, annak minden következményeivel ő köteles leszámolni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalok!álon.) Itt egy alkotmányjogi alapelv van megsértve, mert a legfőbb hatalom törvénytelenül az egyik kézben, egy fizikai személy kezében összpontosul. E szerint bekövetkezett az alkotmánysértés, ennek megtorlása pedig a vád alá helyezés. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Ezekkel a kérdésekkel különben, a melyekre voltaképen Nagy Ferencz t. képviselőtársamnak kijelentése vezetett, igen hosszasan lehetne foglalkoznom, hiszen rámutathatnék arra a tényre is, a mely a hadsereg kérdésében kifejezést nyert és vissza kellene térnem ismét ahhoz a kiindulási princzipiumhoz, ahhoz az alapelvhez, hogy a nemzet és az uralkodó kétfélekép nem gondolkozhatik, mert, ha a kettőnek ellentétes gondolata van, természetes dolog, hogy azok előbb vagy utóbb birokra fognak kerülni. Hogy azután melyik lesz a győztes, az a harcz kimenetelétől függ. Ha az 1867: XII. t.-cz. a hadsereg beiszervezete kérdésének rendezését a korona számára tartotta fenn, én azt hiszem, hogy ennek a törvényalkotásnak, a törvény ezen intézkedésének rugója épen abban a határtalan nagy bizalomban van, a melyet egy nemzet uralkodójával szemben mindig, minden körülmények között és mindaddig táplál, a mig az ellenkezőről meg nem győződött. Leszámolok a tényleges viszonyokkal, mert mindaddig, a mig az törvény, annak megváltoztatásáért alkotmányos küzdelmet folytatunk, álláspontunkat fel nem adjuk, a meddig törvény és kötelező erővel bir, addig a kritika jogát gyakoroljuk. Arról az uralkodóról, a ki a nemzet alkotmányára esküt tett, a mely esküjének formulája, hogy: törvényeit és szokásait megtartom, mások által is megtartatom, arról az uralkodóról, a ki az alkotmányos életet a vallásos életnek minden garancziájával körülveszi, körülsánczolja, biztosítja, csak azt lehet következtetni, hogy semmi olyasmit, a mi az ő nemzete érdekeivel, nemzete közfelfogásával, szuverenitásával, az ő állami életének függetlenségével ellentétben van, tenni nem fog. Hogy állunk azonban a hadsereg kérdésével? Az 1867: XII. t.-cz. az erre vonatkozó diskréczionális jogot az uralkodó kezébe tette le. Én látok itt egy hadsereget Magyarország területén, lépten-nyomon találkozunk vele és reám, és azt hiszem, minden gondolkodó főre nézve ez a hadsereg, ha megfigyelés tárgyává teszszük nyelvét, szellemét, viselkedését, gondolkodásmódját, törekvéseit, szóval minden legelrejtettebb gondolatát, azt jelenti Magyarország államiságában, hogy ez nem állam, hanem egy katonailag megszállott tartomány. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Pozsgay Miklós: Ki vagyunk nekik szolgáltatva! Gál Sándor: Ha már a nemzetnek ezekben az elég vitális kérdésekben ilyen keserű csalódásokon kell keresztülmennie, ha a nemzet azt tapasztalja, hogy az ő érdekei a legfőbb akaratban, a legfőbb és illetve a társszuverén kezébe letett hatalmi körben nem érvényesülhetnek és ha a nemzet azt tapasztalja, hogy az ő érdekei épen azért nem érvényesülhetnek, mert a király nem akarja, hogy érvényesüljenek, ez nem alkalmas arra, hogy nemzet és a király között a kontaktust, a kölcsönös ragaszkodás tudatát felkeltse, öregbítse. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem kívánok ezzel a kérdéssel, illetőleg a kérdés ezen ágával tovább foglalkozni, hanem átmegyek állami életünk egy másik terére. (Halljuk ! Halljuk! a, szélsöbaloldalon.) Előlegesen ígéretet és kijelentést tettem arra nézve, hogy egyrészt a vádak általánosításának felhalmozása által helyzetemet súlyosbítani nem akarom, másrészt pedig a miniszterelnöknek nyilatkozatát arra a színvonalra akarom felemelni vagy leszállítani, a melyet az ő tényei indokolttá tesznek. Sivárabb nemzetiségi politika Magyarország hatalmi területén, a mióta Magyarország önrendelkezési joggal bir, sőt még azelőtt sem volt, mint a milyen sivár a jelenlegi. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Megjegyzem és előre ki kell, hogy jelentsem, hogy én ezt a kifejezést nemzetiség, nemzetiségi politika, nem szívesen használom, mert sem nemzetiséget, sem a nemzetiség fogalmát Magyarországon jogosultnak nem tekintem, ilyen nincsen, ilyen nem létezik. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ez az én felfogásom erre vonatkozólag tényleg megegyezik a törvényes felfogással, és ha talán ezzel egy kissé hosszadalmasabban is leszek kénytelen foglalkozni, (Halljuk! Halljuk!) azt kellőleg indokolni fogja maga az 1868:XXJV. törvényczikk, a mely ezt mondja (olvassa): »Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az osztatlan egységes magyar nemzetet, a melynek a hon minden polgára, bármily nemzetiséghez tartozik, egyenjogú tagja« stb. stb. De mi ennek a kijelentésnek a magva? Ennek a kijelentésnek a magva az, hogy magának ennek a törvénynek a czime, a mely azt mondja, hogy »a nemzetiségek egyenjogúságáról jogosulatlan, ellentétben van a törvénynek alkot-