Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-162

1Ú2 országos ülés 1902 deczember 3-án, szerdán. 287 azzal, hogy a jelenségeket felismerte; sőt épen ellenkezőleg kötelessége ellen cselekszik, ha olyan kormányzatot támogat, a mely ennek a politikának, ennek a konstitutív intézménynek legfőbb támasza, a mely tűzön és vizén át ilyen konstitutív intézményeket fentartani akar. [Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Megjegyzem különben, hogy én nem társadalmi alapból származtatom azokat az ellentéteket, a melyek a nemzet és a dinasztia közt fenforoguak, mert a mi társadalmi alapból származhatnék, az talán oly mélyen nem gyökerezhetik meg a nemzet köztudatában, oly keserűséget, oly elégületlenséget, mint a minővel a mi közéletünk terén ma találkozunk, nem növeszthet; (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) de igenis származtatom azokból a konstitutív intézményekből, a melyek, ha az élet praktikumában keresztülvitetnek, ezeket az eredményeket szükségképen maguk után fogják vonni. Nevezetesen ne méltóztassék elfeledkezni, igen t. képviselőtársam, a quótadöntés kérdéséről. Én ebben a tényben annyira kihegjezve látom ezeknek az államjogi elveknek minden igazságát, a melyeket már eddig hangoztattam, hogy szükségesnek tartom, hogy ezzel a kérdéssel pillanatra kissé foglalkozzam, (Halljuk ! Halljuk, ! a szélsőbaloldalon.) főleg azért, hogy bebizonyítsam azt, hogy igenis az a konstitutív alap, a melyen ma elhelyezkedtünk, s a melyen az igen t. kormánypárt áll, a melyet véd mindenféle eszközzel, ez előbb vagy utóbb, de a nemzet és a dinasztia közti összeütközést okvetlenül elő fogja idézni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A mi közjogi konstituczionális intézményünk a legfőbb hatalmi életben az egyensúlyt fenn kívánja tartani azon intézkedés által, hogy az állami akarat létrehozása körül a kezdeményezés és a szentesítés jogát leteszi az egyik szuverén tényező kezébe, az elhatározás jogát pedig leteszi a nemzet kezébe Felismerhető czélja ennek a közjogi intézkedésnek az, hogy sem a nemzet a maga szuverenitásával a királyival szemben, sem a király a nemzet érdekével szemben túlsúlyt ne nyerhessen és visszaélésre magát el nem ragadtathassa. Mikép áll ez a konstitutív, ez a meggyökeresedett közjogi tantétel az 1867 : XII. t.-cz. szempontjából? (Halljuk! Halljuk!) Igaz, hogy ez a törvényczikk a quóta eldöntésének kérdését kivételes esetben, azon kivételes körülmények közt, melyek abban a törvényben egész határozottan meg- és körülírva vannak, a döntés jogát az uralkodó kezébe teszi le. Már most azt az uralkodót, a ki egyenlő erkölcsi kötelezettségekkel viseltetik az uralma alatt álló mindkét nemzettel szemben, a kit a magyar nemzet és az uralma alatt álló minden más nemzet bizonyos mértékig, lehet, hogy talán túlságosan idealizál, a kinek szerepe és hivatása az. hogy a népnek érdekeit minden irányban megvédje, lehet-e olyan kényszerhelyzetbe hozni csak egy pillanatra, hogy ő a trón magaslatáról leszálljon, és a két nemzet közt kifejlődő érdekharcznak a küzdelmébe belevegyülve, az egyik nemzet kárára egy bizonyos kérdést a saját felségjogából kifolyólag eldöntsön ? (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldali.) Alkalmas-e az ilyen konstitutív intézmény arra, hogy az igen t. kormánypárt tűzzel és vassal védje azt? Alkalmas-e ez a konstitutív intézmény arra, hogy a nemzet és uralkodója közt ezt a szívélyességet, azt a kölcsönösséget, azt a ragaszkodást, a mely okvetlenül szükséges, öregbitse? Alkalmas-e arra, hogy összhangot, kontaktust teremtsen a két államjogi tényező közt? Nemcsak nem alkalmas, de ép az ilyen tényekben van lefektetve az összeütközésnek minden lehetősége. Én különben a quótadöntésnek in specie ezzel a legutóbbi aktusával másik szempontból is kívánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Kíméletes vagyok a tények elbírálása körül, mert nyilatkozatomban az emberi gyarlóságokat mindig számításba veszem. Nem kivánok olyan mértékkel mérni senkinek a tényeiben, a milyet magam sem fogadnék el szívesen a saját tényeimre nézve. De ba igy szólok is erről a kérdésről és ha ilyen nagy tartózkodással akarom is kezelni ezt a kérdést, őszintén ki kell, hogy mondjam, hogy épen a kormányelnök ur volt ki ennél az aktusnál a legsúlyosabb alkotmánysértést követte el. (Halljuk! Halljuk!) Helyesen kifejlett, kellő magaslaton álló parlamentarizmus mellett, ha a pártalakulások az igazság érvényesülését meg nem akadályozzák, a kormányelnök ur már eddig vád alatt kellene, hogy legyen. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az 1867 : XII. törvényczikk a quóta-döntésnek lehetőségét és azt az esetet, mikor a nemzetnek ez iránti joga a koronára szállhat, akként irja körül, hogy előbb e két nemzetalkotmányos tényezőjének, az állami akarat létrehozására jogosított alkotmányos tényezőknek kell ezt a kérdést tárgyalniuk, hogy e felett a saját véleményüket kifejezésre juttathassák. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Természetes dolog, hogy ennek az intézkedésnek is megvan a maga államjogi filozófiája, mert annak a törvényalkotásnak nem lehetett más czélja akkor, mikor ilyen proczesszuális eljárást ir elő, mint az, hogy mindkét törvényhozó-testület a saját akaratát juttassa kifejezésre és a két külön törvényhozótestület által kifejezésre juttatott akarat egyikét az uralkodó győzelemre juttassa, vagyis, hogy annak alapul vételével a kérdés teljesen tisztáztassék; de a törvényhozó-testületnek mindenesetre nyilatkozni kell. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi történt a jelen esetben? A bizottság tárgyalta az ügyet, a maga véleményét kifejezte, a mely a képviselőház elé lett volna terjesztendő. Ez nem történt meg. Törvényjavaslatot nem terjesztettek a képviselőház elé; hanem ezen alkotmányos tényezők mellőzésével, a kérdés eldöntését a korona elé terjesztették. Már most