Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-151

22 151. országos ülés 1902 november 19-én, szerdán. sem szabad nyúlni, hiszen mint védvonalat, mint hátvonalat, mint erősítőt fentartottam és világlatba helyeztem a törvényben, de azt tartom, a mit tartottam mindig és órákig tartó beszédekkel, gazdasági, pénzügyi érvekkel, nem politikaiakkal igyekeztem bizonyítani, hogy az ahhoz való nyúlást akkor tartom elérkezettnek, mikor nem lehet oly kiegyezést kötni Ausztriával, a mely a mi érdekeinket kellőleg megóvja. (Helyeslés jobb felől.) Nekem feltételt senki sem tett, én feltételt nem ajánlottam senkinek sem, ezt mondhatom a t. képviselő urnak egész határozottan és az ország szine előtt. Ennél még kényesebb kérdést emlit fel a t. képviselő ur, azt, hogy én valakinek Ígéretet tettem, hogy Horánszky Nándor boldogult barátomat és minisztertársamat, a kmek az emlékét ma is a legmelegebben ápolom magamban és a kinek elvesztet én kesergem legjobban, — kifejezést adtam ennek a temetés előtt itt a házban, — kineveztetem egy bizonyos záros határidőben miniszternek — Pichler Győző: Belügyminiszternek! Széll Kálmán miniszterelnök: — hát belügyminiszternek. Először is kijelentem, hogy soha Horánszky Nándornak eszébe nem jutott és a ki az ő önzetlen (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) és nagy tulajdonságait ismerte, nem is impu tálhatja neki, hogy ő csak egy szóval mondta volna, hogy miniszter akar lenni. Pichler Győző: Ez ugy van! Széll Kálmán miniszterelnök: Én voltam, a ki azon óhajtásomat szemben vele és másokkal kifejeztem, hogy a kabinet tagja legyen. Én óhajtottam mindig elejétől fogva. Biró Lajos: Ezt Polónyi mesélte! Pichler Győző : Én nem mesélek, Biró ur! (Zaj.) Széll Kálmán miniszterelnök: Már most én felvilágosítom a t. képviselő urat, el is hiszem, hogy nem mesél, el is hiszem, hogy meggyőződése, a mit mond: de záros határidőket ilyen kérdésekben még kérdező, sürgető, ostromló harmadik személyekkel szemben sem tüz az ember olyképen, hogy valaki a határidő meg nem tartását igéret megszegésének tekinthetné. Az megeshetett beszéd közben, mert én is óhajtottam, hogy közelebbi időben hittem Horánszky miniszterségének megvalósulását, akartam is, mondtam is. De az, a mit abból következtet, nem áll. Én azt elvégeztem annak idején Hoi'ánszky akkori képviselővel és későbbi miniszterre], hogy legyen-e, vagy nelegyen belügvminiszter,és ahhoz másnak semmi köze nincsen. (Elénk helyeslés jobbfelni.) Semmiféle vonatkozása nem volt ennek a dolognak a paktumhoz, a nemzeti párthoz, sem semmihez. És ha az az ur, a kire most hivatkozik belsőleg, gondolatában Pichler képviselő ur, ezt mondta: lehet, hogy bona fide mondta. Emlékezem is, hogy a folyosón, vagy mikor egyszer a szobámból kiment, ilyen sürgető kérdéseket hozzám intézett; az is lehet, hogy mondtam, hogy »minél hamarább«, »talán ekkor, talán akkor «; de, bocsánatot kérek, ezek nem oly természetű kérdések, melyeknél záros határidőről szokás beszélni! (Igás! Ugy van! jobbfelöl,) Hiszen egy miniszteri tárcza betöltése a politikai helyzetnek és az illető személyes helyzetének a kérdése mindig! Ezt nem lehet ugy tárgyalni, hogy ez ezt mondja, amaz azt mondja; itt nincs helye privát-beszélgetések idézésének, a miknek semmi köze a publikus aktusokhoz. Nem hivatkozhatom e részben a legelső tanura, a koronatanura, mert szegény boldogult barátom volt az; de ő megmondhatná, hogy igéi-etemet megszegtem-e, vagy nem; másnak pedig nem tartozom számot adni, mert privát beszélgetések nem tartoznak ide. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Már most a dolog érdemét kell megvilágítanom ; és itt ismét szemben találom magamat Komjáthy t. képviselőtársammal, a ki azt akarja bizonyitani, hogy én nem tartottam meg a paktumot, mert arra bizonyíték van, hogy ők is, én is ugy értettem az 1903-ban lejáróvá tehető és felmondható szerződéseket, hogy azok pozítive lejárnak, és addig el kell készülnie a vámtarifának. Az ő segédcsapatainak felvonulásában — mert igen sok segédcsapata van, kisebb, nagyobb kaliberű bizonyíték, összetett bizonyíték, tanuk, közbeszólások, kijelentések — az első az, hogy az 1900-dik és 1901-dik kereskedelmi miniszteri jelentésben az van, hogy 1903-ban lejárnak a szerződések. Mit bizonyít ez? Semmit. Azok lejárnak, ha felmondatnak, csak ez volt alatta értve. Éppen előbbi interpretáczióm, mely nem erőltetett okoskodás, hanem természetes előadása annak, hogy miként fogta fel az egész világ az 1903-ik esztendőt, mutatta, hogy ez igenis benne volt. De nem volt benne, — tessék azt kiolvasni belőle, — hogy 1902. végéig meg kell a tarifának lennie. Hivatkozik a képviselő ur megint szegény boldogult Horánszkyra, ki azt mondta Szepsiben tartott beszédében, hogy a legközelebbi jövő teendői a vámszövetség és a tarifa megalkotása. Hiszen azt mondjuk folytonosan, de senki sem értette ugy, hogy 1902-ben micsoda konzekvencziái lesznek, ha meg nem lesz, hanem azt értettük, hogy azon leszünk, hogy meg legyen. Azon is voltunk, de eddig nem lehetett a helyzetnél fogva. Ebből tehát semmi sem következhetik. Azután hivatkozik ismét gróf Apponyi Albertre, ki azt mondta egyik beszédében, hogy ezen uj megállapodásnak két előnye van. Az egyik, hogy összeesnek a terminusok, a másik, hogy a tarifának a szerződések tárgyalása előtt meg kell lennie. Ézt mondom én is. De hol van ebben, hol mondta Apponyi, hogy 1902-ben kell meglennit:? Es ha meg nem lesz, az a következése, hogy hatályát veszti a törvény ? Ezek nem bizonyítékok a t. képviselő ur mellett, hanem az én állitásom mellett bizonyítanak a maguk teljes-