Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-161

Ibi. országos ülés 1902 deczember 2-án, kedden. 267 Tan, de nem is egészen egy százalék, hanem csak. 0'88 százaléka az összes birtokosoknak. A sta­tisztika nem hazudik. Ebből pedig én levonok egy következtetést, (Halljuk! Halljuk! a szélsö­bálóldalon.) azt nevezetesen, hogy Magyarország birtokosainak csakis 0*88 százaléka van érde­kelve a külföldi piaczok dolgában. Vájjon van-e gondolkozó ember Magyaror­szágon, a ki azt hiszi, hogy Bécs azért veszi meg a mi nyersterményeinket, mert minket sze­ret ? Dehogy azért! Azért, mert szüksége van rajok! És ha Ausztria lemond a vámszövetségről, azért szüksége lesz a mi gabonánkra, csakhogy azt a vámmal megdrágítva kapja az önálló vámsorompó felállitása esetén, mint a hogy be­szédem későbbi folyamán példákkal leszek sze­rencsés ezt illusztrálni. Akkor megnyílik a piacz tulajdonképen Magyarországon is ezen nyerster­mények részére, mert Magyarországon a gyár­ipar fog majd igyekezni azoknak a termékek­nek a feldolgozására. Terményeink tehát igy megdrágulnak először a vámokkal, másodszor pedig azért, mert a keresettebb czikkek az országban is elfogynak, Ausztria tehát kétszeres árral fogja megfizetni azt, a mihez eddig olcsón jutott hozzá. Természetes tehát, hogy Ausztriának ra­gaszkodnia kell a vámszövetséghez, mert hisz bolond volna az, a ki azt mondaná, hogy mivel valamit most olcsóbban lehet megszerezni, hát lemond erről a jogról és azt mondja, hogy én ezt drágábban akarom megszerezni, én többet akarok érte adni. Ez a gazdasági küzdelem Ausztriában nem jelent egyebet, mint azt, a mit én most itt példakép felhoztam. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbálóldalon.) De, t. képviselőház, én nem ragaszkodom a 0"88 százalékhoz, hanem egyszerűen elfogadom azt, hogy Magyarországnak 20 millió holdat kitevő 3 millió földbirtoka között egy százalék az, a melyiket bármiért is, de érdekli a kül­földi piacz. Tehát 1:99, ez az arány, s ha megszavaztatjuk az országot ebben a kérdésben, vagyis abban, hogy melyik tetszik neki, a vám­szövetség vagy az önálló vámterület, akkor azt fogja mondani hogy : En kívánom a közös vámterü­letet, mert engem érdekel, 99 ember ellenben tagadja, mondván: nekem semmi közöm hozzá, mert nekem semmi közöm sincs a vámszövet­séghez, ez csak a földbirtokos-osztályt illeti. Már most nézzük, t. képviselőház, az or­szág 20 millió lakosságához viszonyítva, 600 embernek mindegy, akár van közös vámterület, akár van önálló vámterület; erről van szó, ha a földbirtokos-osztály szempontjából vizsgál­juk a kérdést. Egy embernek azonban nem mindegy; egy embernek kell az önálló vámterü­let. Bátran kimondhatjuk, hogy Magyarország gazdasági helyzete olyan szomorú állapotban, mint a milyenben tényleg van, azért van, mert ez hatalmi kérdés, és felállíthatjuk tételként, hogy egy ember mellett 600 embernek kell az önálló vámterület. (Igaz! Ogy van! a szélsöbál­óldalon.) így volt ez a középkorban, az ököljog korszakában, a mikor haddal szerelhette fel magát egy hatalmas ember és egész vidékeket, s azok lakosságát támadhatta meg; most épen ugyanaz a harcz folyik buzogány nélkül, fegy­ver nélkül gazdasági téren egy r hatalmas kegy­úrért, hogy 600 ember nyomorogjon. Ez az igazság! (TJgy van! TJgy van! a szélsöbálól­dalon.) De, t. képviselőház, ha igaz az a felállított tételem, hogy a nemzeti vagyon veszteségei csakis ipar által pótolhatók. (TJgy van! Tjgy vau! a szélsöbálóldalon.) akkor igaz az is, hogy Magyar­ország politikájának nincsen égetőbb kérdése, mint az, hogy a magyar ipart megteremtse. Tessék abbahagyni —merthiszen ez éther-injekczió megint a haldokló betegnek, — azokat az állami kedvezményeket, a melyeket itt egyéb haszno­sabb dolgokra felhasználhatna a kormányzat, mert hiszen, ha egyszer módjában lesz a t. kép­viselőháznak bekivánni ezen szubvenczionált, ezen államilag segélyezett intézményeknek név­sorát, hogy megtudja, vájjon kik kapják azon segélyeket, fogja látni, hogy nem az arra rá­szorulók, a kik ipart teremteni akarnak, hanem azok, a kik megteremtenék különben is, mert ez üzletük körébe tartozik, de mint pluszt igénybe veszik az állami kedvezményt. (TJgy van! TJgy van.' a szélsöbálóldalon.) Az állami kedvezmények megadásával magyar ipart nem teremthetünk meg; csak akkor teremthetünk magyar ipart, ha a bécsi rongyok elől elzárjuk a sorompót, a határt és nem engedjük, hogy egy olyan verseny keletkezzék a nyakunkra, a. hol életfejlődésünk lehetősége is koczkán forog. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbálóldalon,) De ha ez még mind nem elég a többség meggyőzé­sére gazdasági kérdésekben, méltóztassék csak egy igen eklatáns, egy igen egyszerű példát elővenni, méltóztassék megfigyelni, vájjon miben rejlik ennek a titka. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbálóldalon.) Nem másban . . . Megvárom, a mig a pénzügyminiszter ur elvégzi a kaszinóját. (Derültség a szélsöbálólda­lon. Felkiáltások: Halljuk! Halljuk !) Pozsgay Miklós: Melyiknél van a terez ász. béla ? (Derültség a szélsöbálóldalon. Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Pap Zoltán: Tegyük fel, t. képviselőház, hogy rendelkezem 200.000 írttal. Miként értékesítem én most ezt a 200.000 frtot? Veszek rajta egy földbirtokot. Kinek tudok én ebből a kétszázezer forintos földbirtokból enni adni ? Aratás idején egypár aratónak, de ez elenyészőleg csekély, mert hiszen úgyszólván pár nap alatt elvégzik az ara­tási munkát; azután pedig enni adok egy ispán­nak, a cselédség tagjainak és a béresnek. Már mostan ezt a 200.000 frtot én igy helyeztem el a nemzeti vagyonosodásban! Klobusiczky János: A jövedelem 50 száza­lékát adja a cselédségnek, a szolgálatnak! fi 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom