Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.
Ülésnapok - 1901-161
268 161. országos ülés 1902 deczember 2-án, kedden. Pap Zoltán: Mindegy akármennyit, tény, hogy egy bizonyos kisszámú embernek adok enni. De már most méltóztassék arra a kérdésre felelni, bogy, ha én abból a 200.000 forintból gyáripart létesítek, hány embernek adok enni? Százaknak. Száz meg száz ember fog munkát találni, ebben, az ugyanazon 200.000 forinton alapított gyáripar-helyiségemben és ezáltal lehetővé teszem azt, hogy száz meg száz ember megéljen ; megakadályozom azt, hogy száz meg száz ember kivándoroljon az országból. Szóval hazafias missziót teljesítek akkor, mikor a gyáriparra hívom fel az ország lakóinak figyelmét. Én elhiszem, t. képviselőház, hogy a megszokott pacsirtadalt, a fülemülének a csattogását, a pitypalaty dalát otthagyni nagyon fájdalmas lehet az agráriusoknak, mert hiszen már nagyon hozzászoktak. De a korszak mást követel. Követeli pedig különösen Magyarországtól azt, hogy, hü. látjuk, hogy az ország igen nagyrészét a latifundiumok és a papibirtok foglalják el, akkor legalább az, a kinek nincs helye ott, ne törekedjék ott maradni, mert hiszen nem terem annyit a föld, hogy neki is elég legyen. Ne iparkodjék görcsösen ragaszkodni a romantikához, hanem jöjjön és a pacsirtadal helyett gyönyörködjék a gyárkémények füstjében, mert, a mint Anglia nagyságának ez volt a titka, épugy Magyarország jövendő boldogságát csak ezen a téren keresheti, de semmi esetre sem az agrárius politika követése terén. í ügy van! TJgy van.' a szélsobaloldalon. Halljuk! Halljuk!) Egy példával akarom illusztrálni ennek az igazságát. Tessék megnézni Zemplén vármegyét. Azt hiszem, nem fogja senkisem gondolni, hogy Zemplén vármegye ellen sértést akarok elkövetni, de minthogy Zemplén vármegye az én megyémmel határos, ennélfogva alkalmam volt ott tapasztalatokat gyűjteni és megállapítani azt, hogy Zemplén vármegye meglehetős szegény vármegye, mert hiszen Magyarország egyik felső részén van. Zemplén vármegye egyik részéből napirenden van a kivándorlás, másik részéből nincsen kivándorlás; és ez az utóbbi rész a szerencsi rész. Én azt mondom, hogy ez csak a szerencsi czukorgyárnak tulaj donitható. Ezt én nemcsak következtetem, hanem tudom is, mert én szóba álltam azokkal az emberekkel, a kik ott dolgoznak, a kik vasárnap délután a korcsmába menetel helyett kényelmesen kiülnek a ház elé, a kik kedvet kaptak a vagyonosodáshoz. Miért? A szerencsi gyárban, gondolom, 4000 ember kap munkát egy szezon alatt. Nemcsak a szerencsi emberek állnak ott be a munkába, mert hiszen az kevés volna, hanem az egész környék bejár reggel gyalog, este ismét hazamegy gyalog és másnap ismét gyalog jön vissza. így dolgozik az apa, igy dolgozik az anya és igy dolgozik a felserdült gyermek; mind a hárman dolgoznak és a megtakarított pénzecskén vesz az apa egy negyed telket és igy akar vagyonosodni. Nem vándorol ki, nem korcsmázik, mert a keresményét meg tudja becsülni. Mi már azon a ponton vagyunk, arra a pontra vitt bennünket a kormány, hogy már elkezdünk mulatni, mert már annyira rossz a dolgunk, hogy a mulatságban keresünk vigasztalást. (Ugy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Itt tehát egy gyár tette lehetővé a kivándorlás megakadcilyozását és a népesség — már nem abszolút, hanem relatív fogalom szerint — legalább alkalmat és módot talált arra, hogy vagyonhoz jusson. Mindenesetre megelégedettebb ez a rész, mint ugyanazon megyének az a része, a hol nincs czukorgyár, avagy másféle gyár. Ezt tessék az elmondott példából leszűrni és az urak, hogyha arra mennek, méltóztassanak meggyőződni szavaim igazságáról és egyszersmind az önálló vámteriilet kulcsát is ilyen kérdésekben tessék megtalálni: nem theoriában, hanem kézzelfogható példákban. (Ugy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) T. ház! A mint az ember megbecsültetésre törekszik, meit látja, hogy ez az ő további haladásának az alapja, ugy a nemzet is. Ezt a törekvést ne méltóztassék az embernél sem hiúságnak deklarálni, hanem annak, hogy ebben az ő munkálkodásának ellenértékét látja. Épen igy csakis egy nemzeti politika lehet a nemzet életének az alapja, s erre a nemzeti politikára jogunk van nemcsak multunknál, de jelenlegi törvényeinknél fogva is. Ha már egyebet nem tesznek, legalább hajtsák végre meglevő törvényeinket. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Hogyan vagyunk, t. ház, a katonai kérdéssel ? (Halljuk! Halljuk!) Előttünk hangzott el báró Fejérváry Gréza volt honvédelmi miniszter urnak a nyilatkozata. Én csak egy tényt akarok most. a t. háznak felemlítem ez alkalomból. Alkalmam volt a lefolyt vita alatt egy igen előkelő katonatiszttel e kérdés felől diskussziót folytatni. A 48-as eseményeket pertraktáltuk, s arról volt szó, hogyan alakulnának a viszonyok akkor, ha^ Magyarországon uj szabadságharcz törne ki. Én azt az álláspontot foglaltam el, — | mint a hogy mást el sem lehet foglalni, — j hogy, ha a király megszegné esküjét, melyet az | alkotmányra tett, akkor sem a király, sem senki ! nem követelhet tőlünk királyi hűséget. S ezt az a magasrangu katonatiszt nem ismerte el. O azt mondotta, hogy akkor is hűséggel és engedelmességgel tartozik a király iránt, mert attól j kapja kenyerét. Hát Magyarországon annyi parlamenti vita és annyi vér, és annyi pénzáldozat után egy magasrangu katonatiszt azt mondja, hogy azért tartozik hűséggel a király iránt, mert attól kapja kenyerét és nem tudja, hogy azt a kenyeret az ország adja. Ez csak egy példa; de méltóztassék elhinni, hogy ez a felfogás általános a hadseregben. Nem tudják ők, hogy a parlament, a nemzet egyeteme, ren-