Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-160

160. országos ülés 1902 deczember 1-én, hétfőn. 223 arra kellő képességgel hivatva volna. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A kormányzat nemcsak jogokat ad, hanem súlyos kötelességekkel is jár és százszor súlyosabb kötelességekkel jár ez ott, a hol a kormányzat élén olyan férfiú áll, a ki hosszú ideig való működése folytán kell, hogy ismerje a fajok közt uralkodó ellentóteket és mikor azon fajok ellentétei kitörésre készülnek, nem szabad azt tehetetlen helyettesre rábizni és nyugodtan fürdőre menni, Pozsgay Miklós: Talán az Ertl-féle brosúrát olvasta ott?_ Barta Ödön: Ha tehát fürdőre ment ilyen időben — hogy azt a bizonyos bécsi stílust alkalmazzam rá •— megérdemli, hogy azt mondják: »Grek'ns baden!« (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A statárium Horvátországban megszűnt. Nem dicsekvésképen mondom, de hogy horvát képviselőtársaink is megértsék, velük is közlöm, hogy a statárium megszüntetését erről az oldalról mi eszközöltük ki nekik, Bár konczedálom, hogy valamikor ugy is megszűnt volna a statárium ; de mikor a pénzügyi bizottságban a múlt hó valamelyik napján az úgynevezett kisebb tárczák fölött tartott tárgyalás alkalmával szóba hoztam, hogy Horvátországban, tehát a magyar szent korona egyik területén statárium van hónapok óta, a t. miniszterelnök ur elcsodálkozva azt mondta, hogy mégis? Hihetetlennek tartotta, hogy mégis. És ugy volt, hogy mégis. A rá következő héten megszűnt a statárium, ezt megjósoltam a miniszter urnak, nem is csalódtam; tudtam, hogy neki lesz módja benne, hogyha megtudja, hogy Horvátországban statárium van, az megszűntettessék. Hiszen, tudom, hogy megtette, mert az eredményét láttam, A milyen elismeréssel adózom ezért a t. miniszterelnök urnak, ép oly megbotránkozással hirdetem innen, hogy egy jogállamban a XX. században egy olyan helyen, a hol katonaság, csendőrség, a véderő nagy kontingense van jelen, a hol minden tényező rendelkezésre áll, hogy az ország rendjét helyreállítsa, ott a statárium az utolsó eszköz, a melynek egy napig sem szabad uralkodnia, ha a jogállam fogalmára igényt akarunk tartani és a művelt nemzetek közé akarjuk magunkat számítani. (Tetszés a szélsobaloldalon.) Hóhérkötéllel való fenyegetés nem az egységes állam kiépítésének eszköze. Tudják ezt Bécsben ott, a hol ezen zágrábi zavargásokat mesteri kézzel vezették. Nem titkolom, az én meggyőződésem ez, hogy az események és előzmények egybevetéséből nem lehet máa konklúzióra jutni, mint arra, hogy az 1902. évi zágrábi zavargások forrása, intencziója és •czélja, mozgató ereje és eszközei ugyanazok, a melyek a 70-es években ugyanezt csinálták ugyanezen czélból. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Akkor a kitűzött czél, a feladat Bosznia okkupácziója volt, a mely a t. miniszterelnök urnak egy miniszteri székébe került. Most a czél Maczedónia és Albánia felé való előrehaladás, ennek előkészítése és ennek az intencziónak szolgálatába áll minden a látszat szerint, a mi Zágrábban történik. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hogy csak pár olyan adatot mutassak, a melyek engem ebben a meggyőződésemben megerősítenek! Méltóztatnak talán tudni — vagy a kik nem tudják, fognak érdeklődést szentelni ennek a tudásnak a megszerzésére — hogy Zágrábban a szerbek elleni óriási brutalitásnak okaként azt az elkeseredést emiitik, a mely egy belgrádi czikkből származik. Azt hiszem, hogy olyan pezsgő vér, mint a milyen az ezen ország területén lakó magyarság közt van, méltán kiállja a versenyt a horvátok temperamentumával is. (Halljak! Halljuk!) Méltóztassék csak elképzelni, lehet-e, hogy egy ujságczikk, még hozzá nem is egy napilapnak fulmináns czikke, hanem egy olyan folyóiratban megjelent czikkecske, olyan rettenetes lázadást okozzon, hogy polgártársaink egymásnak menjenek, de nem egymásnak válogatás nélkül, hanem kiválogatva, jóformán lisztaszerüleg. Méltóztassék csak meggondolni, lehet-e, hogy még tévedésből sem verték be horvát kereskedőknek zsalujait és kirakatait, tévedésből sem fosztottak ki horvátokat, csak szerbeket, s mindez azért történt volna igy, mert állítólag Belgrádból származott az a czikk. Pedig nem Belgrádból, hanem Bécsből jött. Egész pozitivitással meg van állapítva, hogy azt a czikket, a mely Belgrádban megjelent, egy Bécsben tanuló szerb ifjú, szerb felekezetű vagy szerb nemzetiségű, nem tudom, hogyan nevezzem, mert horvát alattvaló, de Bécsben tanul, mint a hogy a bánnak ez a politikája, hogy Bécsben képezteti ki magának a magyarokat, (TJgy van! a szélsobaloldalon) a kikre szüksége van a horvát adminisztráczióban — mondom, egy szerb ifjú, a ki Bécsben tanul, küldte ezt a czikket Belgrádba, azt átvette a »Srbobran« és nyolez napig folyt egy irtóztató nagy tintaharcz e felett a czikk felett, nyolez napig senki sem lázadt fel tőle, a bán se lázadt fel; annak a bánnak, a ki olyan rendszeresen el tudta koboztatni október s novemberben a magyar újságokat, (Ugy van! a szélsobaloldalon) nem volt bátorsága elkoboztatni azt a czikket. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hiszen a minimuma a kormányzati képességnek, hogyha a kormányzó lát egy mérgező anyagot, a melyet a nép kutjaiba akarnak beledobni, akkor a mérget távolítja el, vagy megsemmisíti! Hát nem az hozta lázadásba az embereket; az, a mi Zágrábban történt, egy rendezett kitörés volt egy előkészített lázadás számára, a mely előkészített lázadásnak szálai, intéző kezei Bécsben tanyáznak, (Ugy van! a szélsőbaloldalon) és némely vonatkozásban összeköttetésben állanak egy más idegen hatalommal is, a mely megint a vailásfelekezeti nagyhatalom alakjában ismét a szétválasztó elemet viszi bele a horvátországi