Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-159

202 159. országos ülés 1902 november 29-én, szombaton. azon czélból, hogy gyermekét katonarukával elláthassa; de azért saját vagyona felosztására nem, csak a székely közös birtok feloszthatására gondolt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezen nemes szándék keresztülvitelére mintha csak kapóra jött volna az 1879-iki erdőtörvény. Az 1879-iki erdőtörvény után már egész erővel kezdődött meg a székely-pusztítás, a székely-irtás. A legjobb legelőnek alkalmas teriileteket — mert hiába, az uj kor szelleme azt követeli, hogy fásitani kell mindenütt — befásitották akkor, a midőn egy hold legelő, mint legelő, legalább is száz akkora jövedelmet képvisel minden esetre a székely földön, mint a mennyit egy hold erdő képvisel. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A székelységet a fa kihasználásától, a fakereskedéstől teljesen eltiltották, sőt még saját tüzére sem adtak elegendő fát. Természetes, hogy a székely nép nem tudta magát ezen uj viszonyokba beleélni, de nem is élhette magát bele, mert nem hitte, hogy létezhessék törvény, a mely saját birtokának haszonélvezetében gátolhassa, azon birtokának haszonélvezetében, a melyből atyja, nagyatyja és minden nemzetsége élt. Elment, megkísértette, hogy fával kereskedjék. Akkor mi történt ? A határtalan büntetések és oly óriási visszaélések, hogy az ember elborzad még csak a hallatára is. Azon a helyen, a hol egy egész hold erdő fáját 4—5 forinttal lehetett megszerezni, 80 —100 koronáig is büntették meg egy szekér fáért a székelyt. Hogy ezen az utón is hány székelyt juttattak koldusbotra, hány székelyt tettek földönfutóvá, az megszámlálhatatlan. És miért tették mindezt, t. képviselőház? Azt hinné valaki, hogy talán a Székelyföldön a fára nagy szükség volt? Attól kellett talán félni, hogy nem lesz nekik tüzrevalójuk? Dehogy, a legjobb erdőknek fáját holdankint 5—10 forintért kellett eladni, és ma is a legmagasabb ár, a mit egy hold príma-erdőért a Székelyföldön az idegen kereskedők utján el lehet érni, 20, mondjuk 30 forint. És ezért az 5, 6, 20, vagy 30 forintért meggátolták a székely népet abban, hogy ősi foglalkozását tovább folytathassa, és meggátolták annak az erdőnek használatában, a melynek a fáját, ha ő használta volna ki — hacsak deszkának vagy lécznek vágja is fel — minden holdjából 1500—2000 forintot vesz be a székely; ha pedig zsindelynek használta volna ki, ha faedényt csinált volna belőle, a mint azt megelőzőleg tette századokon keresztül, több ezerre ment volna azon érték, a melyet a székely nép minden hold erdő után elért volna. A székely népnek más keresete nem volt, csak az erdő és ebben a keresetében ilyen módon álutakon megbénították csak azért, hogy a székely nemzet egyetemének tulajdonát képező közbirtokoknak más jelleget adhassanak, hogy majd abból értékesebb osztalék jusson. Valóban, t. képviselőház, csaknem vérlázító, megbotránkoztató az a látvány, a mely ma is az ember szemei elé tárul a Székelyföldön. Az a székelység ott ezer éven keresztül mongoltól, töröktől, tatártól saját vérével védte a keleti Kárpátokat. (Igaz! Ugy van!. d szélsőbaloldalon.) Hány ezer családot irtottak ki, hány ezer családot fűztek rabszolgaszijra és vittek rabszolgaságba azért, hogy az a föld megmaradhasson Magyarország részére, mint annak legszilárdabb és legmegbízhatóbb keleti bástyája. Az a székelység ezalatt az idő alatt mi hasznát vette azoknak az erdőknek, annak a földnek ? Élt utána, nyomorún megkapta mindennapi kenyerét, egyszerű ruházatát, a fáját meszsze nem szállíthatta, mert nem volt lehetséges, nem voltak utai, tehát^ ott volt a nagy vagyon és nem használhatta. És ma, mikor odáig jutottunk, hogy a székelység bérczeinek terményeit is rendes áron értékesíthetjük, a mikor a székelység annak az ezeréves nyomorúságnak immár hasznát láthatná, akkor meggátoljuk a székelységet minden eszközökkel birtokainak használatában és átadják 20—25 írtért oly idegeknek, a kiknek ahhoz semmi közük és rabszolgájává teszik a szabad székelyeket bevándorlóit idegen embereknek. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A székelység általános kereseti forrásától: a fáizástól, fakereskedéstől, marbatenyésztéstől meg volt fosztva, ennek következtében nyomorúságba jutott, koldus lett, szegény lett, olyan szegény, oly tehetetlen, hogy ma már saját érdekeit védelmezni sem képes, ma már a székely nép nagy része saját tulajdonjogainak védelmére is egyáltalán képtelen. Eközben a Gyergyó vidékén állandóan szól a dob, soha meg nem szűnik az ár véreres, a gyergyói járásbíróságnak nincsen egyetlenegy napja, a melyen ne volna árverezés kitűzve. Ez nagyon is természetes, mert azoknak az embereknek ott nem volt más jövedelmi forrásuk, csak az erdő, és miután ettől megfosztattak, elzárattak, természetesen nincs egyéb hátra, mint kenyérért vásárra vetni azt az utolsó darab földet, a mely még rendelkezésükre áll, vagy elveszik tőlük erővel. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Itt megjegyzem, hogy nem is valami nagyon régen, 20—22 év előtt többször megfordultam Gyergyó vidékén, és akkor a gyergyóvidékieknek az volt a büszkeségük, hogy az országban nincs párja az ottani székelységnek, azzal dicsekedtek ott váltig mindenfelé, hogy a gyergyó-szentmiklósi járásbíróság börtönében havonkint alig lehet egy-egy foglyot találni. Ma menjen oda bárki: szomorú képet lát! Ma a börtön már többé nem üres, ma már nem dicsekedhetnek többé a jó gyergyóiak a régiekhez hasonló erkölcsökkel. Miután sikerült a székelységet koldussá és földönfutóvá tenni, megkezdődött a vásár. Lassan-lassan, észrevétlenül, de már sokkal bátrabb