Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-134

13í országos ülés 1902 október 18-án, szombaton. 79 Apáthy Péter, Madarász Imre, László Mihály, gr. Pejacsevich Tivadar, Ragályi Béla, Rakovszky István, Szentiványi Árpád. Endrey Gyula jegyző (olvassa az eskümintát, Madarász Imre és Rakovszky István leteszik az esküt). Elnök: A két bíráló- és az összeférhetetlen­ségi bizottság azon tagjait, a kik az esküt még nem tették le, ezennel felszólítom, hogy a leg­közelebbi ülések egyikén ez eskü letételére je­lentkezzenek. Egyszersmind jelentem a t. háznak, hogy a hetedik biráló-bizottság volt elnöke a képviselők sorából kilépett és a bizottság elnökét még nem választotta meg, valamint, hogy a gazdasági bizottság még nem alakult meg. Felkérem ennélfogva ugy a hetedik bíráló­bizottságot, mint a gazdasági bizottság tagjait, hogy a jövő heti keddi ülést megelőzőleg, délelőtti fél 10 órakor jelenjenek meg az arra kijelölt helyiségben. Továbbá nem alakulhattak meg, illetőleg előadóikat még nem választhatták meg a tagok kellő számban való meg nem jelenése miatt ugy a tájiéi, mint a csongrádi kerületek képviselő­küldési jogának fölfüggesztése tárgyában kisor­solt bizottságok. Felkérem ezen két bizottság tagjait is, hogy a keddi ülést megelőzőleg, reggeli fél 10 órakor alakulásuk, illetőleg ezen első ténykedésük czél­jából az elnöki fogadóban gyülekezni szívesked­jenek. A mennyiben e tekintetben változás állana be, ha pl. a képviselőház nem tartana ülést ked­den, akkor az illető bizottsági tag urakat külön meghívó utján fogom erről értesíteni és az ala­kulásra más terminust fogok kitűzni. Bemutatom a képviselőháznak azon 80 kép­viselő névjegyzékét, a kik közül ezen ülésszak alatt az Összeférhetetlenségi ügyekben ítélő bizott­ság 12 rendes és 3 póttagja esetről-esetre ki fog sorsoltatni. Dedovics György jegyző (olvassa). .Gróf Andrássy Gyula, Barabás Béla, Barta Ödön, gróf Batthyány Lajos, Bauer Antal, Beöthy Ákos, Bernáth Béla, Berzeviczy Albert, gróf Bethlen István. Bizony Ákos, Bogyay Máté, Bor­nemisza Lajos, Osernoch János, Endrey Gyula, Erdély Sándor, gróf Erdődy Gyula, Erreth János, Fabiny Teofil, Farkas Balázs, Farkas József, Fáy István, Förster Ottó, Francisci Henrik. Gün­ther Antal, gróf Hadik-Barkóczy János, Hó­dossy Imre, Horánszky Lajos, Issekutz' Győző, Ivánka Oszkár, Jakabfiy Imre, Jékey Zsigmond, Josipovich Géza, Justh Gyula, Kabos Ferencz, Kammerer Ernő, Kapotsfy Jenő, Kállay Lipót, Károlyi Antal, gróf Károlyi Sándor, Keczer Miklós, Komjáthy Béla, Kossuth Ferencz, Ku­bik Béla, Leidenfrost László, Leszkay Gyula, Malatinszky György, Mandel Pál, Mezőssy Béla, Mihályi Péter, Nagy Ferencz, Neiszidler Ká­roly, Olay Lajos, Osztroluczky Miklós, Paty­tyánszky Elek, Perczel Dezső, Pildner Ferencz, Piukovich József, báró Podmaniczky Frigyes, Rabár Endre, Rátkay László, Rohonyi Gyula, Sághy Gyula, Scitovszky János, Semsey Bol­dizsár, Semsey László, Szederkényi Nándor, Szluha István, Thaly Ferencz, Thaly Kálmán, gróf Tisza István, Tóth János, Trauschenfels Emil, Vásárhelyi László, Veres József, Visontai Soma, gróf Wass Béla, gróf Wilczek Frigyes, gróf Zichy Aladár, gróf Zichy János, grőf Zse­lénszky Róbert. Elnök: Miután b. Kemény Ákos megszűnt országgyűlési képviselő lenni, helyette gr. Bethlen Istvánt óhajtom belejegyezni. Ez a bizottság tudomásul vétetik. A pénzügyi bizottság előadója kivan jelen­tést tenni. Neményi Ambrus, a pénzügyi bizottság elő­adója : T. ház! Van szerencsém beterjeszteni a pénzügyi bizottság jelentését (írom. 175, 188) az ország némely törvényhatóságaiban mutatkozó keresethiány enyhítése czéljából elrendelendő köz­munkák költségeinek fedezéséről szóló törvény­javaslat tárgyában. Kérem a t. házat, méltóz­tassék ezen jelentést kinyomatni, a ház tagjai közt szótosztatni és annak idején az osztályok mellő­zésével napirendre kitűzni. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, a ház tagjai között szét fog osztatni és annak idején az osztályok mellőzésével fog napirendre tűzetni. Következik az indítvány- és interpellácziós­könyvek felolvasása. Dedovics György jegyző: T. ház! Tisztelettel jelentem, hogy az inditvány-könyvben ujabb be­jegyzés nincsen, ellenben az interpellácziós-könyv­be 1902. október 17-iki kelettel be van jegyezve: dr. Lengyel Zoltán interpellácziója az osztrák Landwehr-miniszterhez intézett császári kézirat­nak a magyar hivatalos lajaban történt közzé­tétele tárgyában a miniszterelnök úrhoz ; továbbá október 18-iki kelettel Hellebronth Géza inter­pellácziója a kormány róm. kath. tagjainak távol­maradása miatt az e héten lefolyt kath. nagy­ülésekről a kormányelnök úrhoz; dr. Visontai Soma interpellácziója a »Halastó«, illetve a ten­gerszem körüli magyar határterület tárgyában a miniszterelnök úrhoz és Lovászy Márton inter­peUácziója az uj vasúti egyezség közzététele tár­gyában a kereskedelmügyi miniszter úrhoz. Elnök: Az interpellácziók az ülés végén félkettőkor fognak megtétetni. Következik Rátkay László képviselő ur in­dítványának (írom. 181) tárgyalása a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arányra vonatkozó királyi kézirat tárgyábam Endrey Gyula jegyző: Beöthy Ákos! Beöthy Ákos: T. ház! Az a majdnem ne­gyed század, melyet az ellenzéki padokon el­töltöttem, megtanított engem arra, hogy a t. túloldallal szemben a kapaczitácziónak nem sok eredménye van, (Ugy van! Ugy van! a hal- és a szélsőbal-oldalon.) legkevésbbé ennél a mai kér­désnél, a hol egy bevégzett ténynyel állunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom