Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-150

474 150. országos ülés 1902 november 18-án, kedden. a melyre _ a miniszterelnök ur oly nagy súlyt fektet, (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Nem mi kellünk nekik, csak a pénzünk! Babó Mihály: Mert ne méltóztassék, t. ház, feledni azt, hogy ha. az apostoli király ott a budai várban fog élni, ha az a környezet, a mely hivatali állásánál fogva kell, hogy környékezze magas személyét, itt költi el azon milliókat, a melyeket a nemzet a maga véres verejtékének a munkájával előteremt, hogy akkor ebben az országban ne lehetne jólétet és boldogulást teremteni az anyagi téren is. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De akkor, a mikor Bécsért áldoztatik fel mindaz, a mit ez a nemzet áldozatul hoz, azt kívánni, hogy Magyarország áldozzon fel mindent, legalább is képtelenség. (ügy van! Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) S még sokkal többre becsülném mindennél azt az erkölcsi előnyt, mely akkor érné ezt az országot, ha tudhatná a külföld, hogy a koronás király együtt él, együtt lakik, együtt érez és gondolkozik azzal a nemzettel, mely kell, hogy biztos támaszául tekintessék, különösen, ha meggondoljuk, hogy már 1865-ben Bismarck, mikor a német szövetségből való kilépésre hivta fel ő Felségét, egyenesen azt tanácsolta, helyezze át a súlypontot Magyarországra, mert az uralkódócsaládnak jövendője és hatalmának alapja csak itt van Magyarországon. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És ez a jóakaratú tanác3 megismétlődött a német császár budai felköszöntőjében. Ha már a magyar nemzet óhajtásai, jogos aspirácziói kielégitést nem nyernek, talán a szövetséges szava meg kellett volna, hogy indítsa az uralkodót és rá kellett, hogy vegye, hogy ezt a nemzetet szeresse meg szive egész melegével, módot nyújtva ezzel arra, hogy ez .a szeretet a nép részéről is teljes mértékben nyilvánuljon meg. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Még csak néhány megjegyzést akarok tenni arra a katonai javaslatra, a melyet a honvédelmi miniszter ur beterjeszteni szükségesnek látott. A t. honvédelmi miniszter ur és vele a kormány, abból indult ki, hogy a létszámemelés kikerülhetetlen, elengedhetetlen következménye a birodalom nagyságának, nagyhatalmi állásának. Pap Zoltán: Nagyhatalmi hóbortjának! Babó Mihály: Én azt gondolom, hogy itt megint nincs véleménykülönbség közöttünk a tekintetben, hogy Magyarországnak ugy, mint Ausztriának, de még az uralkodócsaládnak is az volt a szerencsétlensége és szerencsétlenségének legbővebb forrása, hogy mindig annak a nagyhatalmi állásnak és összbirodalmi eszmének hódolt. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha mód és alkalom adatott volna arra, hogy a magyar nemzet, a benne lakozó őserő, kifogyhatatlan áldozatkészség, igazi, megingathatatlan honszeretet, s a király személye iránti lojalitás, a mely, fájdalom, ma már szolgasággá fejlődött, (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) tisztán a magyar nemzet, tisztán a magyar állam érdekében fejtessék ki, akkor elkövetkezett volna az az idő, midőn az uralkodócsalád egyetértve a nemzettel, ezt a hazát függetlenné és nagygyá tehette volna. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De nem gondolta meg a t. kormány a mai szomorú viszonyok között a benyújtott katonai törvényjavaslatnak azt a következését, a mely a létszám felemelése folytán közgazdasági tekintetben beáll, be kell, hogy álljon, mert ha ezt szem előtt tartja, ugy azt be sem nyújtotta volna. Hiszen a létszámemelésnek feltétlen következménye lesz, hogy az a munkaerő, melyet az a húszezer munkás és munkabíró ember képvisel, teljesen elvész, mint produktív erő. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Aztán meg mibe fog kerülni azoknak az ellátása? Nemcsak, hogy nem végeznek termelő munkát, de fogyasztanak és ellátásukról e nemzet lesz kénytelen gondoskodni. Nem is szólok a felszerelésekről, a melyekre nézve azt hiszem, nem lesz a magyar kormánynak beleszólása, mert hiszen azt tudtuk és hozzájárulásuk nélkül Bécsben fogják r elintézni. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) És ha már a t. honvédelmi miniszter ur ezt szükségesnek és indokoltnak látta, s ha szükségesnek és indokoltnak látja a t. honvédelmi kormány azt, hogy a magyar nemzet köréből besorozott azon ifjak, a kik önkéntességi joggal birnak, német nyelven tegyék le a vizsgát, vájjon miért nem jutott az eszébe a t. honvédelmi miniszter urnak az osztó igazságnak és a viszonosságnak az a szükségszerű folyománya, hogy legalább azt követelte volna az osztrák polgároktól, hogy viszont azok magyarul tegyék le a vizsgát, mert akkor legalább a viszonosság követelményének formailag eleget tett volna. {TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt sem tette, erre sincsen ereje, nincsen bátorsága, mert tudja nagyon jól a honvédelmi miniszter ur, hogyha Bécsben a magyar szó gyakorlati alkalmazását bármily kis mértékben is kívánja, akkor ott a bizalmat neki megköszönik. Pap Zoltán: Meg is mondták többször! Babó Mihály: A mi a közgazdasági kiegyezés kérdését illeti, ezzel, t. ház, miután a t. túloldal sincs vele tisztában, mert nem tudja, a mint mi sem tudjuk, hogy a miniszterelnök ur mit csinál és mit nem csinál, ezzel a kérdéssel természetesen részletesen foglalkozni lehetetlenség. Mert hiszen ha tudnók, hogy mit csinál, akkor volna mód megjegyzéseink megtételére. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Es megdicsérésére!) De, t. ház, miért nem tájékoztatja a házat a miniszterelnök ur és miért nem siet azt a kiegyezést igy vagy amúgy dűlőre vinni. (Halljuk! Halljuk!) A t. miniszterelnök urnak e tekintetben nagyon fontos okai vannak a tartózkodásra. (Egy hang a szélsöbaloldalon : Hogyne! Hogyne!) A t. miniszter-