Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-150
150. országos ülés 1902 november 18-án, kedden. 467 sóba sem fognak. Abból az ádáz és SZÍVÓS harczból, melyet a miniszterelnök ur folytat az osztrákokkal, akarom hinni, hogy engedni nem fog ; de ha ez igy van, akkor egy pillanatig sem hagynám a döntést késleltetni, mert minden perez, minden óra, minden nap egy nagyobb baj, egy ujabb nyomorúság közgazdasági életünkben. (Igaz! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hogyha lelkiismeretes mérlegelés után végignézünk közgazdasági életünk utolsó háromnégy évének történetén, azt tapasztaljuk, hogy az a közgazdasági pangás sokkal nagyobb kárt okozott három-négy év alatt a magyar nemzetnek, mint a mennyit okozott volna az önálló vámterület felállitásával járó esetleges krizis. S ba figyelemmel kisérjük a t. kormánynak a külföldi szerződések megkötésénél és felmondásánál követett eljárását, megdöbbentően kétségbeejtő az az állapot, melyet — hogy gazdasági ágazataink csak egyikét érintsem — az olasz borvám kérdése, az Olaszországgal kötött szerződés körül tanúsított eljárása a kormánynak a magyar gazdaközönséggel szemben okozott. Az a bizonytalanság, a melyben hagy bennünket, az ország bortermelő közönségét és borkereskedőit, az ma valósággal végveszélylyel fenyegeti borgazdaságunkat. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Ez a hármasszövetség ára!) Ez feláldozza egyik legfontosabb gazdasági ágazatunkat, a bortermelő érdekeit. (Igaz! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) A helyett, hogy a földmivelési kormány jóakaratú intézkedései a szőlőfelujitások terén is áldásos eredményeket hoznának létre, — boraink értékesítése körüli akadályok leküzdése nélkül, a kormány intézkedései épen a legnagyobb veszélyt rejtik magukban, — a kormány azon álláspontja, melylyel bennünket bizonytalanságban tart, vagyis a kormány hallgatása, valamint meggondolatlan nyilatkozata. (Igaz! JJgy van ! a szélsöbaloldalon.) Darányi földmivelési miniszter ur már több izben, a miniszteri székből olyan nyilatkozatokat tett a magyar borra nézve, melyeknek dehonesztáló hatását még ma is súlyosan érzi ennek az országnak borgazdasága. (Igaz! JJgy van! a szélsőbaloldalon.) Mert igenis, a miniszteri szó nem olyan szó, mint a közönséges szó, a mely csak elhangzik; azt felkapják, ós ellenségeink, vagy a kiknek érdekei ugy kívánják, kiviszik az ország határán túl és azt mondják, hogy hiszen maga a miniszter mondta a magyar borra a lesújtó kritikát. Ezért van, hogy a magyar bornak azt a jóhirnevét, a mely valaha oly nagy dicsőséget szerzett az országnak, hogy az egész külföldön a császárok és királyok asztalain a magyar bor pompázott, ma már nem látjuk sehol külföldön, s magyar boraink a külföldről teljesen kiszorultak, sőt egyes helyekről, mint pl. Svájczból, határozottan ki is vannak tiltva. Nem látom, hogy a földmivelésügyi kormányzat hazai bortermelésünk és a magyar bor jó hírnevének visszaszerzésére közreműködnék, vagy e tekintetben javítást igyekeznék létrehozni. (Igás ! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) Semmi radikális javítást nem tett bortermelésünkben és borgazdaságunkban az 1893-ik évi XXIII. t.-cz. sem, az úgynevezett műbortörvény sem. Ez a műbor-törvény, t, képviselőház, megengedi azt, hogy Ausztriából bejöjjenek, beözönöljenek azok az osztrák tiroli lőrék, a melyek ellen mi védekezni kellőképen nem tudunk; nem tudunk pedig azért, mert ezen borok oly állapotban kerülnek be hozzánk, hogy azok az analízis követelményeinek megfelelnek, és bekerülnek oly árak mellett, a melyek a mi boraink árát lenyomják, és igy a nagy költséggel járó modern szőlőművelésünk rentabilitását teljesen illuzóriussá teszik. A földmivelésügyi kormányzatnak ezt előre kellett volna látnia, a mübortörvényt revízió alá kellett volna vennie — (Egy hang a néppártról: Szigorítania!) igenis szigorítania kellett volna a műbor-törvényt. Mert a mesterséges borok ellen való küzdésünknek nem lesz meg a kellő foganatja: ha ez a műbortörvény továbbra is igy existál. (Helyeslés' a szélsőbáloldalon.) Bizonyára túl vannak már e tekintetben terhelve a földmivelésügyi kormány iratszekrényei panaszokkal, memorandumokkal és kérvényekkel, de a földmivelésügyi kormány fülei süketek maradnak azokra a panaszokra, és kitér ezen bajok orvosol hatása, azoknak meghallgatása elől. Nem szoktam ugy állítani valamit, t. ház, hogy azt ne is tudnám bebizonyítani. Csak egy flagrans esetre hivatkozom, a mely a folyó évben történt, (Halljuk! Halljuk!) és ez a verseczi borászati és borkereskedelmi kongresszus ignorálása volt a földmivelésügyi kormány részéről. A földmivelésügyi kormány, sőt az összkormány egy tagja sem képviseltette azon magát. Pedig én azt tartom, t. ház, hogyha az ország bortermelői, ha az ország borkereskedői közös bajaik orvoslásának megbeszélése végett egy kongresszus tartását határozzák el és azon a kongresszuson megjelennek, akkor nem lehet kicsinyes követelmény az, hogy a kormány azon a kongresszuson legalább képviseltesse magát. De képviselteti is a kormány mindenütt magát; olyan helyekre elküldi képviselőit, a hol a kormányt dicsőitik, a hol a kormányt bálványozzák, ellenben olyan helyen, mint a verseczi kongresszus, a hol fontos határozatok hozattak a magyar borgazdaság, a bortermelők és borkereskedők közös érdekei megállapítása ügyében, a kormány nem jelent meg, nem hallgatta meg azok bajait, és épen azért ezen földmivelési kormányzattal szemben sem viseltethetem bizalommal. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De nemcsak ebből a szempontból viseltetem bizalmatlansággal a földmivelésügyi kormány iránt, hanem borgazdaságunknak egyik nagyrákfenéje miatt is, és ez az olasz borvámklauzula. Megmozdult már a magyar föld ennek hangoztatására, elkopottá vált már úgyszólván 59*
