Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-150

4fi4 150. országos ülés 1902 az igen t. ellenzéknek. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Önök leczkéztetnek minket, én azonban ezt nem teszem, hanem csupán azt mondom el, a mit nekem hazafias szivem diktál. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Az én atyám földönfutóvá lett, és Jellasich őt agyon akarta lövetni; jogom van tehát, mint minden hazafias képviselőnek, itt a házban a magyar és horvát érdekeket szolgálni. (Elénk helyeslés és éljenzés a jobb- és a baloldalon.) Ne tessék tehát a horvátokat a magyar állam ellenségeinek tekinteni, hisz együtt szenvedtünk, együtt kívánunk harczolni és élni, mert együtt kell élnünk. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Azonban hízelegni itt nem fogok, mert annak a nagy költőnek szava igaz, ki ezt mondja: »An's Vaterland, an's theu're schmieg Dich an, clas halté fest mit deinem ganzen Herzen; hier sind die starken Wurzeln Deiner Kraft.« Mert, ha horvát hazafi nem vagyok, akkor itt a magyar kormánynak sem segítségére, sem hasznára nem válhatok, (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Jó magyarok vannak elegen, hanem a horvátokat is, mint jó horvátokat testvériesen kell fogadnunk és nem kell pártszempontból politizálnunk. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Azért mondom ezeket, mert legszentebb meggyőződésem, hogy a ki a bánt politikai pozicziójában Horvátországban gyengíti, az ennek az épületnek az alapkövét, melynek ő életét szentelte, kimozdítani segíti. Ezt az alajjkövet pedig kimozdítani sem a magyaroknak, sem a horvátoknak hanem a mi közös ellenségeinknek lehet / csak a feladata. (Tjgyvan! a szélsöbaloldalon.) És ezek bizonyosan nem is restelik ezt megcsinálni, sőt nem restelik a bánnak sem hazafiságát, sem politikai múltját, sem szabadelvű irányát, sőt magánbecsületét is sárba tiporni. (TJgy van! jobbfelöl.) Rátkay László képviselő ur a bánnak szerencsés utat kívánt. Minthogy pedig a kellemetlenségeknek, a nehézségeknek egész tövises tengere van, melyen át neki mennie kell: én is, de ezen az utón szerencsét kívánok neki. Az indemnityt, miután a kormányelnök hazafiságában, politikai tapintatosságában és erélyességében bizalmam van, elfogadom. (Elénk éljenzés a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Major Ferencz jegyző: Molnár Ákos ! Molnár Ákos: T. ház! (Halljuk! Halljuk.') Mielőtt az indemnity-törvényjavaslatról szólanék, el nem mulaszthatom már a parlamenti illem szempontjából sem azt, (Halljuk! Halljuk !) hogy az előttem szólt horvát képviselő urnak ne válaszoljak egypár szóval az ő mostani felszólalására. (Halljuk! Halljuk!) Én, hogy ha azok mind ugy lennének Horvátországban, mint a hogyan az előttem szólt igen t. képviselőtársam itt feltárta, akkor ón ebben az értelemben üdvözlöm a képviselőtársamat az ö, itten a magyar parlamentben elhangzott hazafias nyilatkozatáért. (Általános helyeslés és éljenzés,) november 18-án, kedden. Midőn pedig a napirenden levő törvényjavaslat tárgyában szavazatomat indokolni óhajtanám, felvetem azt a kérdést, hogy miért lett egész rendszeres intézmény a magyar törvényhozásban az indemnitással való kormányzás? Hiszen ha végigtekintünk a különböző parlamentek történetén, sehol a világon nem találunk olyan jelenségre, hogy minden esztendőben, talán sokszor még kétszer is, ismétlődjék a költségvetés nélküli kormányzásra való felhatalmazás kikérése. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Talán csak épen Ausztria lehet e tekintetben versenytársunk. De én azt hiszem, hogy jó lélekkel elmondhatom, hogy Ausztriát a parlamentarizmus tekintetében is legkevésbbé vehetjük magunknak példányképül. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Valahányszor tehát valamely kormánynak részéről indemnity kéretik, én akkor mindig azt tartom, hogy a kormányzat gépezete körül vagy valami rendetlenség van, vagy pedig az illető kormány nem veszi figyelembe, kellő számításba a magyar parlament működését és ellenőrzési feladatát. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A jelen esetben, azt hiszem, hogy mindkét ok szerepel abban, hogy ezen törvényjavaslatot most tárgyaljuk. A mi először is a rendetlenséget illeti a kormányzati gépezet körül, arra nézve elég egyszerűen arra utalnom, hogy a folyó évben a delegáczió olyan költségeket is szavazott meg a hadsereg számára, a melyeknek elkölthetésére jelenlegi törvényeink szerint hiányzott a legénység behivhatásának joga. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De hogy csak a költségvetésnél maradjak, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) nem a rendetlenségnek egy ekklatáns példája-e az is, a mi ebben a parlamentben ma már a kormány részéről uzussá tétetett, hogy a túlkiadások az 1901. esztendőben 38 millióra, az előre nem látott kiadások több mint 8 millióra rúgtak, és igy a költségvetés túllépése csaknem 47 millió koronát tett ki. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen ez nem alkotmányos kormányzás! Elkölteni törvényhozási felhatalmazás nélkül közel félszáz milliót: ez túlmegy a parlamenti megengedhetőségnek minden határán, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Azonban a hiteltúllépéseknek ezen óriási mérve nemcsak a rendetlenséget jelenti a kormányzat gépezete körül, hanem egyszersmind azt is mutatja, hogy a kormány nem veszi kellő számításba a parlament elhatározását és közreműködését. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Mert hisz rendes körülmények között béke idejében, háború nélkül költeni el félszáz milliót a törvényhozás előleges felhatalmazása nélkül, akkor, a midőn a törvényhozás mindig együtt volt,- vagy legalább bármikor összehívható lett volna: ez parlamentáris kormányzásra nem mutat. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A magam részéről csak azt bámulom