Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-150

460 150. országos ülés 1902 nem halászhat senki, csak a Részvénytársaság. A Balatont az e czélra felállított négy csendőrállomás őrzi, s minden embernek, a ki nem tagja a Iiész vény társaságnak, reszketnie kell, ha a Balaton felé csak közeledik is, mert azonnal ott terem sarkában a csendőr és reáfogja, hogy halat lopott. A balatonparti lakosságnak szőlei, rétjei, kertjei a Balatonra dőlnek, s még a saját birtokán is rettegni kell az embernek a csendőrszuronytól, mert ha csak egy kanna vizet ment is valaki a Balatonból, rögtön ki van téve annak, hogy a csendőr gyanúsítja, mindenét kikutatja, legyen az bár a legbecsületesebb ember, (Ugy van! TJgy van! a szélsőbalul dalon.) Ezeréves jogától lett megfosztva a nép, midőn a Balatontól elesett. Kivették kezéből a kenyeret, melylyel magát és családját táplálta s ma már olyan világ van a Balaton partján, hogy a nép saját pénzeért sem juthat halhoz. A Részvénytársaság teljesen beszüntette a balatonparti községekben a halelárusitó helyeket, és a Részvénytársaságnak igazgatósága Siófokon lakván: minden halat odavitetnek, honnét azután inkább elszállítják több külföldi városba, mintsem ugyanannyi pénzért a balatonparti lakosságnak eladnák. Ismerek egyes községeket, melyek a Balatontól csak 15—20 méter távolságra vannak, s gyakran megtörténik, hogy a Részvénytársaság hajói ott halásznak e községek közvetlen-közeiében, hajóik ott kötnek ki e községek gőzbajóhidjánál, a kifogott halak ott lesznek átrakva egyik hajóból a másikba, s kérve könyörög, az egész község lakossága a halászokkal levő felügyelőnek, kezében tartva készen a hal árát, mégsem kaphat ott csak egy nyomorult keszeget sem. (TJgy van! a szélsöbahldahn.) Ez igy tovább nem maradhat. A népet, mnly eddig a Balatonból élt, igy elzárni a jövedelmi forrástól nem lehet és nem szabad. Nemcsak hogy a halászati kenyérkereset vétetett el a néptől, hanem még drága pénzért sem kaphat halat. A kormánynak legyen gondja arra, hogy a részvénytársasággal kötött szerződés minélelébb felbontassák és a balatoni halászat ismét adassék az egyes kisbérlőknek, mint ezelőtt volt, mert ha ez igy nem [lesz, a gőzhajóval való halászás mellett, minden kivándorlás elleni kongresszus daczára is, Veszprém, Somogy és Zala megye lakosságának nagy része vándorbotot vesz kezébe, könnyek között búcsúzik el hazájától és vándorol ki Amerikába. A szegény halásznépet semmiféle ígéretekkel visszatartani nem lehet, annak munka és kenyér kell, hogy családját fentarthassa, de ezt a Halászati Részvénytársaság uralma alatt nem szerezhet, mert a gőzhajóval való halászáshoz kevés emberi erő szükséges. Bármilyen jó barátságban van is tehát valamennyi miniszter a részvénytársaság tagjaival, félre kell tenni a barátságot a kormánynak november 18-án, kedden. akkor, mikor ez a barátság 2000 embert kerget bele az éhhalálba vagy a kivándorlásba. (Igaz! TJgy van! a szélsöbahldahn.) Inkább a részvénytársaság oszoljon fel örökre, mint a régi halásznép ezrei éhen haljanak vagy kivándoroljanak. (Igaz.! TJgy van! a szélsöbahldahn.) A tapasztalat bizonyítja azt, hogy a részvénytársaság ugy sem életképes; saját erejéből magát fentartani nem tudja, mert a kormány segítségére van szorulva. Vagy talán visszakapta már az állam bugyellárisa azt a 120 ezer koronát, melyet 3°/o-ra adott a kormány a Részvénytársaságnak? En ezt nem hiszem. Erre még várhatunk s ugy vélem, hogy örökké várhatunk. Ebből következtetve, nem csak a balatonparti lakosságnak; nem csak a halásznép ezreinek, hanem még a magyar államnak is csak kárára van a Halászati Részvénytársaság, s mint ilyent, okvetlen kötelessége a kormánynak ezt a társaságot mielőbb feloszlatni, mert ennek létezése kimondhatlan nagy ártalmára van ugy az egész balatonparti népnek, mint az állam bugyellárisának. (Igaz! ügy van! a szélsöbahldahn.) Többször hangoztattam már én ezeket az országgyűléseken, a kormány azonban ez ügyben mindezideig nem tett semmit s még ma sincsen segítve a szegény halásznépnek nyomorúságán. Tudom, hogy ha valami közös ügyről volna szó, már akkor régen intézkedett volna a .ni kormányunk és csinálta volna Ausztriának a hasznot, de mert itt magyar népről van szó, a kormány az én szavaimat agyonhallgatja. Sajnos dolog az, a mit már sokszor tapasztaltunk, hogy Magyarország kormánya nem érez együtt a magyar nemzettel. Ott volt a legközelebbi Kossuth-ünnep. A nemzet ünnepelt, tehát a kormány nem ünnejjelt. Egyetlenegy miniszter sem volt az ünnepélyen abból a minisztériumból, melyet Kossuth Lajos nagy hazánkfia alapított. (Igaz! TJyy van! a szélsobalóldalon.) Nem ünnepelte tehát a kormány azt a Kossuthot, a ki kivívta az első magyar független felelős minisztériumot; a ki a nemzeti ujjáébredés korszakában a megdermedt és megfásult szellemekbe csodálatos nagy eszmék fényes sugarait hinté; a ki mint a fájdalmában kesergő édesanya, kétségbeesetten küzdött az örök halállal, mely imádott gyermekét, a magyar nemzetet eltiporni, elrabolni akarta. (Tetszés a szélsöbahldahn.) Nem ünnepelte a kormány azt a Kossuthot, a ki mint egy óriás odaállt s ledöntötte a társadalmi különbségek válaszfalát, melyek társadalmi osztályt társadalmi osztálytól elválasztottak ; a ki a szűk nemesi társadalommal egy rangba helyezte az elnyomott nép millióit; a ki megalapította a népképviseletet s felszabadította a jobbágyságot lealázó helyzetéből, hogy részese legyen necsak a tehernek, hanem a jogoknak is. (Igaz! TJgy van! a szélsöbahldahn.) Nem ünnepelte a kormány azt a Kossuthot, a ki tör-