Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-150

458 150. országos ülés 1902 november 18-án, kedden. csony áron is kénytelen eladni gabonáját. A rossz gabonaárakból pedig nagyon nehéz, sőt sok esetben teljes lehetetlen a sokféle adófizetésnek eleget tenni. Könnyen segithetne ám itt a kormány, csak nagyobb figyelmet kellene neki ai"ra forditani, hogy a malmok és a börzekörök ne játszanak össze egymással, mindjárt felébb menne a gabonaár Magyarországon is. Engedje meg most a t. ház, hogy egy olyan tárgyat hozzak ismét szőnyegre, a mely már a múlt évben tárgyaltatott az országgyűlésen és a képviselők nagy többsége által leszavaztatott •és elvettetett. Ez az 184.8. évi XX. t.-czikk. Hogyan lehetett ennek a törv.-czikknek tárgyalásába a t. háznak belebocsátkozni? Hiszen a mi egyszer törvény, és a koronás király által szentesítve van, azt én szerintem tárgyalni nem szükséges; sőt épen azért, mert törvény, végre kell azt hajtani. Hogyan venné az ki magát, ha az országgyűlés sorba újra tárgyalná Magyarországnak minden már eddig megszentesitett törvényét s pl. kimondaná a gyilkosságokért járó büntetések törvényére, mint az 1848. évi XX. t,-czikkre kimondotta, hogy azt végrehajtani nem lehet? . . . Hiszen akkor meggyilkolhatná a cseléd az ő gazdáját, a fiu az édesapját, az ember az ő embertársát, mert az erre vonatkozó törvény foganatosítva nem volna, A mint ezt a törvényt nincs joga újra tárgyalni az országgyűlésnek csak azért, mert ez már befejezett törvény és szentesítve van: éj>en ngy nem volt joga a t. háznak tárgyalni az 1848. -évi XX. t.-czikket sem, mert az is egy befejezett törvény és a királyi aláírással szentesítve van. Ennek tehát most már csak végrehajtása •és foganatosítása következhetik, más semmi. Nagy bűnben leledzik a mi kormányunk, hogy 54 év óta hallgatott e törvény életbeléptetéséről. Ha valami bármely más törvényt meghoznak az ország törvényhozó-testületei, annak azonnal a törvények közé iktatása elmaradhatatlan, sőt a végén azt is olvashatjuk: »Ezen törvény végrehajtásával X. Y. miniszter megbizatik.« Hát az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtásával semmiféle miniszter nem bízatott meg ?,.. Én mint becsületes és igazságos állampolgár nem tudok ilyen különbséget tenni az ország szentesitett törvényei között, nekem az mind egyformán szent s én mindegyikről elismerem azt, hogy annak a törvénynek engedelmeskedni tartozom. Ha jwdig nem engedelmeskedem az egyik törvénynek, pl. az 1848. évi XX. t.-cz.-nek, és ezért engem felelősségre nem vonnak: hát akkor hogyan vonhatnak felelősségre a többi törvények be nem tartásáért, hiszen mindenik csak egyforma jogos törvény, egyik épen ugy van szentesítve, mint a másik, hogyan lehet hát köztük mégis különbséget tenni?... Ennek az okát én csak a magyar kormány rosszakaratában találom. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A múlt évi országgyűléseken ezen t.-cz. tárgyalása alkalmával keresztülhuzatott ugyan mindazoknak száján a mézes madzag, a kik ezen t.-cz. végrehajtását velem együtt lelkesen sürgették, de ez csak olyan dolog volt, mint mikor valaki üvegen keresztül mézet akar nyalni s mégis csak üveget nyal. A kormány azt hitte akkor, hogy az ország törvényesen bevett vallásfelekezetei megelégesznek azzal, a mit ebben az ügyben a kormány kijelentett. Széll Kálmán miniszterelnök ur ugyanis azt mondotta, hogy ő nem gördít akadályt a fent említett törvényczikk szellemének végrehajtása elé, ha az fokozatosan történik. Ugyanilyen értelemben nyilatkozott Wlassics Gyula, vallásos közoktatásügyi miniszter ur, továbbá Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter ur is, mint református egyházkerületi főgondnok. Még ezen csekély kis jóindulatnak is ellene volt azonban Lukács László pénzügyminiszter ur, és ezen csodálkozom legjobban, mert hiszen ő tudja legjobban, hogy ma már a kormány pénztári készlete háromnegyed millárd koronára emelkedett, neki kellett volna tehát legjobban és legerősebben hangsúlyozni, hogy van pénz s az 1848. évi XX. törv.-czikk értelmében lehet, sőt kell is az ország törvényesen bevett vallásfelekezeteit segélyezni, neki kellett volna kijelenteni azt, hogy ezen törvényczikk bátran és biztosan foganatosítható, mert erre a fedezet megvan. Ezzel azonban a pénzügyminiszter ur egészen ellenkezőleg beszélt, nagy fájdalmára mindazoknak a felekezeteknek, a kik a római katholikus egyházzal aránylagos állami javakban még a mai időben sem részesülnek. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) A többi miniszter urak legalább csak ígértek valamit. De hát miképen akarják ők az 1848. évi XX. törv.-czikk fokozatos életbeléptetését ? Talán ugy, hogy évenkint egy bizonyos összeggel segélyeznék az egyes vallásfelekezeteket ? Talán évenkint 500.000 koronát szántak e nemes czélra? Ez volna a nevezetes törvényczikk szellemi végrehajtása? ... Ez ugyan nem elégiti ki az egyes vallásfelekezetek jogos követelését. Nem szellemi végrehajtás kell azoknak, hanem pénz, még pedig annyi, a mennyi a szentesitett törvény szerint egyházi és iskolai kiadásaikra szükséges. Valóban csodálni lehet, hogy a kormány épen ezt az egy törvényt nem meri életbe léptetni, holott ez kötelessége volna; óriási hanyagságnak kell neveznem azt, hogy egy törvénytárba iktatott szentesitett törvény a sírjaikból feltámadt 48-iki törvények mellett, mint élőhalott, teljesen eltemetve nyugszik az országos törvények nagy tárházában. (Ugy van! Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ennek a törvénynek kellett volna legeslegelőször feltámadni a sírból a 48-iki üdvös törvények között, hogy örök életet biztosítson a magyar hazának; ennek a törvénynek kellett volna igy szólani a többi testvér 48-iki alvó törvényekhez az 1867-iki kiegyezés alkalmával: ^keljetek fel, kik alusztok a porban, én