Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-146

, ihb. országos ülés 1902 i ben meg van hiúsítva. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Össze lehet ejteni, ha a szerződés alapjává teszszük. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Bizony Ákos: Ennek az u. n. vívmánynak értelme csak ugy van, hogy ha 1902-tőn túl Ausztriával többé szövetségi szerződést, kötni Bem lehet, mert különben ez a nagy vívmány egy felfujt semmi. (Ugy van! Ugy van! a széls<baloldalon.) T. képviselőház! Még csak egy kérdésről akarok beszélni, (Halljuk! Sálijuk! a szélsöbaloldalon.) és ez a magyar hadsereg kérdése, illetve a magyar hadsereg történelmi múltja, és annak törvényeink szerint fennálló vagy fenn nem álló jogosultsága. (Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) 1902. év május hó 14-én a miniszterelnök ur egy nagy beszédet tartott s abban a többek között ezt mondotta: (Mozgás jobbfelül. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Elnök csenget. Olvassa.) »Tekintse bár végig akárki a törvényeket és az országgyűlési iratokat, látni fogja, hogy teljesen önáíló, független, külön magyar hadsereg létezésének nyoma nincs azokban, sőt még az 1848-iki törvények is említik ugyan e szót »magyar hadsereg«, de arról, mint önálló, független külön magyar hadseregről sehol sem rendelkeznek.« (Mozgás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház! Bizony Ákos: T. képviselőház! Én vettem fáradságot magamnak s átnéztem a magyar törvényeket, (Halljuk! Halljuk ! a szélsobalóldalon) és mondhatom, hogy annak az eredménye egészen más, mint a mit a miniszterelnök ur állit. (Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Hogy az én bizonyításom érthetővé legyen, kénytelen leszek lehető rövidséggel (Halljuk! Halljuk!) egy futólagos vázlatát adni a magyar védrendszer történetének. (Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Madarász József :

r Nagyon helyesen. Lengyel Zoltán: Épen aktuális. Bizony Ákos: Midőn őseink ebbe az országba bejöttek, mint a honfoglalásról szóló krónikák mondják, akkor a magyarok mindnyájan egyenlők és szabadok voltak. Következés.képen a magyar hadsereget, a véderő t az egész nemzet fegyverfogható tagjai alkották. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ez fennállott körülbelül a királyság megszületéséig, Szent István király behozván a kereszténységet és azt nemcsak szelid, de

; kissé erőszakosabb eszközökkel is terjesztvén, a nemzet egy jelentékeny részével ellentétbe jutott. Neki tehát szüksége volt egy olyan haderőre, a melyet nemcsak a külellenség, hanem az elégületlen honfiak ellen is használhasson. Ekkor született meg a királyi hadsereg és ettől kezdve egészen napjainkig Magyarország hadserege két egymástól teljesen különvált alkatrészből, a királyi és a nemzeti ijember 13-án, csütörtökön. 379 hadseregből állott. Ez a királyi hadsereg állott a király által tartott zsoldosokból, állott a királyi tisztek által szervezett zászlóaljakból, bandériumokból és állott kezdetben az u. n. várjobbágyokból, a kiket a várispánok vezettek. A mint méltóztatnak tudni, az Árpádház maga is egyike volt a törzsfőnököknek, vagyis a hót törzs közül az egyiknek, a megyeri törzsnek volt a feje és a mint minden törzs megkapta a maga részét az osztály alkalmával, igy az uralkodónak, a vezérnek, az Árpádháznak is megvolt a maga eredeti, honfoglaláson alapuló birtoka. De ezenkívül az ország területének egy jelentékeny részét fenhagyták közös czélokra, leginkább azokat, a hol már várak voltak felállítva és ezeknek környékére telepitették le előbb a vezérek, később különösen Szent István azokat a birtoknélküli szabadokat, a kik azelőtt a külháboruk idejében leginkábbb Németország és Olaszország fosztogatásából tartották fenn magukat, de az augsburgi vereség titán onnan visszaszorittatván, kénytelenek voltak letelepedni és igy földre volt szükségük. Ezek a militesek, katonák képezték azután a, várjobbágyokat, a kiknek az volt a kötelességük, hogy a király parancsára a várispánnak, comes castri, parancsára háborúba menjenek. Ezekből állt a királyi hadsereg és a mi törvényeink és jogszokásaink értelmében ez a királyi sereg volt, a melynek feladata volt az országot első sorban védelmezni és a nemzeti hadsereget csak akkor lehetett felszólítani, hogyha a királyi hadsereg az ország védelmére elegendő nem volt. Továbbá ez a királyi sereg folytatta a külháborukat, mert a nemzeti hadsereget annak akarata nélkül az országból kivinni nem volt szabad. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Hogy ez valóban igy van, annak kétségbevonhatlan bizonyítékai vannak a mi törvényeinkben. Igy pl. az 1222 : VII. t.-cz.-ben II. Endre beismeri azt, hogy (olvassa): »Ha pedig a király hadseregét az országon kivül akarná vezetni, a nemesek vele menni ne tartozzanak, hanem ha az ő pénzéért«, vagyis csak akkor, ha önként állanak a király zsoldjába. Az 1267 : VII. t.-cz.-ben azt mondja IV. Béla (olvassa) : »Ismét rendeltetik, hogy ha talán országfoglalásra vagy nyerésre vezetünk sereget, akaratuk ellen a nemeseket magunkhoz nem vonjuk, csak ha készakarva jönni akarnak a pénzünkért,« Az 1435 : V. t.-cz.-ben azt mondja Zsigmond király: a határokat és királyi várakat a saját királyi költségére fogja erősíteni, elegendő népekkel, fegyverekkel élelemmel, a várak oltalmazásával és a bennük levő hadi szerekkel oltalmazni. Ha pedig oly sok ellenség ütne be, hogy a birodalmi seregnél nagyobb erő lenne, akkor az egyházi főrendek csapataikkal és katonáikkal, úgyszintén minden megyék ispánjai hasonló módon kirendelve, királyi csapatok alatt az országnagyokkal, előkelőkkel, azon megye nemeseivel és népeivel összetett és egyesitett erő48*