Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-146
146. országos ülés 1902 november 13-án, csütörtökön. 377 ben 928 millió, 1900-ban 854 millió, 1901-ben 893 millió korona értékű. Kivitelünk kitett 1899-ben nyersterményekben 746 milliót, 1900ban 743 milliót, 1901-ben 698 milliót. Ipari termékek 1899-ben kitettek 455 milliót, 1900-ban 584 milliót, 1901-ben 566 milliót, (Mozgás a szélsobaloldalon.) Ha most már ezeket a számokat egy kissé behatóbb figyelem alá veszszük, akkor kétségtelenül meggyőződünk arról, hogy Magyarország körülbelül 200 millió korona többletet fizet a külföldnek, leginkább Ausztriának munkabér czimén, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Méltóztatnak azt tudni, hogy az iparczikkek értékének körülbelül 70°/o-át képezi a munka, mig a nyerstermékeknél az értéknek csak 30 0, o-át, Ha ezen alapon összegezzük ezen tételeket, az eredmény — mondom — az lesz, hogy Magyarország munkatöbblet czimén a külföldnek évenkint 200 milló koronával adózik. (Ugy van! Ugy van! a ssélsöbalo 7 dalon.) Ha most már ehhez hozzáveszszük azt, hogy államadósságunk az Ausztriának fizetett 60 millió korona tőkéjét is beszámítva meghaladja a 6000 millió koronát, a magánadósságok meghaladják a 7000 millió koronát, és ennek az, összesen, 13 ezer millió koronát kitevő összegnek több, mint a fele a külföldön van elhelyezve, tehát a kamat oda folyik ki és igy mi évenkint legalább is 300 millió korona kamatot fizetünk a külföldnek: akkor világos lesz, hogy részint kamat, részint munkabér czimén ez az ország évenkint 500 millió koronával adózik. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt sokáig kibírni nem lehet; (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) ez gazdasági elvérzésre vezet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha figyelembe veszszük, igen t. képviselőház, azokat az ellenvetéseket, a miket fel szoktak hozni az önálló vámterület ellen, hát én azt hiszem, hogy azoknak olyan nagy fontosságot tulajdonítani, mint a mekkorát az illető tényezők tulajdonítanak, nem lehet. Leginkább azzal szoktak előhozakodni, hogy igaz, önálló vámterület esetén a magyar ipar nagyobb lendületet venne, megengedik azt, hogy közös vámterület alapján sokkal nehezebb ipart teremteni, — én azt mondom, hogy lehetetlen, de ők azt mondják csak, hogy nehezebb — de viszont azt mondják, hogy mivel Magyarország népességének túlnyomó része földmivelőkből és az utánuk élőkből áll, következésképen elsőrendű szükség az, hogy Magyarország nyersterményeinek biztos piacza legyen. Ez pedig nézetük szerint csakis Ausztriában található. Ez az, igen t. képviselőház, a mit én részemről helyesnek el nem fogadhatok. Igaz, jelenleg ugy áll a dolog, hogy Magyarországnak csaknem összes kivitele Ausztriába irányul, viszont a behozatal is túlnyomó részbon Ausztriából jön, de ez következménye annak a szerencsétlen KKrVH. XAPLÓ. 1901 1906. VIII. RŐTET. viszonynak, a melyben mi hosszú idők óta Ausztriával állunk ; (Ugy van ! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) következménye annak a vámtarifának, a mely a külföld iparczikkeit innen kiszorítja, a minek következménye az, hogy viszont ők a mi nyerstermónyeinket zárják ki a maguk területéről. Ha megváltozik az ok, meg fog változni az okozat is. Nem zárkózom én el annak fontossága elől, hogy Magyarország a maga nyersterményeit megfelelő módon tudja értékesíteni, mert én nem osztozom azok nézetében, a kik azt gondolják, hogy ez csak pár ezer ember érdeke. Én igenis beismerem, hogy ez nagy, országos érdek. A mukkor felhozták itt e házban, hogy a földmivelőknek túlnyomó többsége azokból áll, a kiknek birtoka öt holdon alul van, a kiknek tehát nincs mit eladniok és igy ő rájuk nézve ez nem is bi* 1 valami nagy fontossággal, mig annak az osztálynak a tagjai, a mely osztály jelentékeny nyersterményekkel rendelkezik, tehát a közép- és nagybirtokos osztály tagjai, az ország lakosságának elenyésző csekély százalékát képezik. Hát, engedelmet kérek, ez nem egészen van igy. Én meglehetősen ismerem az ország viszonyait a vidéken és tudom azt, hogy nemcsak a legkisebb földbirtokos, nemcsak az, a kinek két-három hold földje van, hanem még az a mezőgazdasági munkás is, a kinek egy talpalatnyi földje nincsen és csupán a maga keze munkájából keresi a kenyerét, szintén ad el nyersterményeket. Tehát arra nézve sem közönyös, hogy a nyersterményeknek mi az ára. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Méltóztatnak tudni, hogy a földművelő nép jövedelmének túlnyomó része az aratási munkából származik. Akkor ők természetben kapják meg kiérdemelt bérüket és pedig, miután nálunk a búzatermelés dominál, főkép búzában. Az a szegény nép azonban búzát igen keveset fogyaszt, mert az neki drága eleség volna. Eladja tehát a búzát és kukoriczát és krumplit vesz magának, s azzal táplálkozik. Nem közömbös tehát arra a szegény népre, hogy a nyersterményeknek mi az ára. Azután meg nem pusztán búza ám a mi eladó nyersterményünk. Van száz meg száz más terményünk. Annak a szegény embernek, ha egyebe nem, van tyúkja, a mely tojást tojik és ez nem csekélység, mert Magyarország tojásból évenkint 30 millió koronát vesz be. A legszegényebb embernek is van egy sertése, a mely reá nézve takarékpénztárt képez, mert az apránkint megtakarított pénzét abba fekteti, s mikor felhizlalja, eladja. Abból azután summásan kap pénzt. Ismétlem tehát, nem közönbös a szegény emberre, hogy nyersterményeinek biztos piacza legyen. Ebből azonban nem az következik, hogy maradjunk meg a közös alapon, hanem, hogy kössünk olyan vámszerződéseket, a melyek a magyar nyersterményeknek biztos piaczot nyújtanak. Hiszen nyersterményekre minden államnak szüksége van. Azt nem lehet pótolni semmivel, mert enni mindenkinek kell. 48
