Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-146

374 Í46'. országos ülés 1902 november 13-án, csütörtökön. Madarász József: De én igen! Az asszonyokra ! Bizony Ákos: . . . azokra is, a kik gazdái, vagy apai hatalom alatt állanak, tehát nem függetlenek. Azt hiszem, mindnyájan csak ugy értjük a dolgot, hogy a választói jog adassék meg azoknak, a kik egy bizonyos kort betöltött férfiak, az önállóság és függetlenség feltételeivel rendelkeznek, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) és a mellett bizonyos műveltségi színvonalon állanak; és épen ezért az a párt, melynek én szerény tagja vagyok, megkivánja azt, hogy az illetők magyarul irni és olvasni tudjanak. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ha ez a feltétel betartatik, nézetem szerint semmi veszedelemtől tartanunk nem kell, sem nemzetiségi, sem szocziális szempontból. Daczára azonban annak, hogy én az általános szavazati jognak, a mint mondám, barátja vagyok, és belátom, hogy annak igen nagy és jótékony eredményei lennének, de azt, hogy ezáltal elérhessük azt, a mit az igen t. képviselő ur mond, hogy a parlament teljesen restituáltassék és a nemzeti szuverenitás a koronával szemben rendeztessék, ettől nem várom. Nézetem szerint a hiba nem ott van, hogy e képviselőház összeállítása mikép történik, kik birnak szavazati joggal, hanem ott, hogy általában a magyar parlament, szemben a koronával, rendkívül csekély erővel és hatalommal bir. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezen pedig nem fog változtatni az sem, hogy a választói jogot bármily terjedelemben kiterjesztjük. Nem ez annak a módja, t. ház. A korona, mint a nemzeti szuverenitás egyik tényezője, általában fölényben van a másik törvényhozási faktor fölött. Ez általános tapasztalat ugy Európában, mint azon kivül. De különösen nagy a túlsúly nálunk azért, mert a mi fejedelmünk egyszersmind egy másik ország fejedelme is és annak az erejével is rendelkezik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy tehát a helyes egyensúlyt megtaláljuk, legalább is szükségesnek tartom azt, hogy a magyar parlament mindazon jogokkal birjon, melyek a teljesen önálló, független állam parlamentjét megilletik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Első sorban szükségesnek tartom, hogy a hadsereg, mint az ultima ráczió, a képviselőháztól nagyobb függésbe hozassák. (Igaz! (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ma a hadsereg kizárólag csak az uralkodónak, mint legfőbb hadúrnak van alárendelve, de a képviselőháznak arra semmi ingerencziája nincs. Holló igen t. képviselőtársam az általános szavazati jogtól ezenkívül még azt is várja, hogy akkor a pártok egészségesebb alapon fognak szervezkedni. Őszintén szólva, ezt Holló igen t. képviselőtársamtól, mint a közjogi ellenzék egyik tagjától nem vártam és nagyon csodálkozom, hogy ő ilyen kijelentést tett. De különösen csodálkozom akkor, ha beszéde folyamán tovább menve, azt olvasom, hogy : »akkor talán majd alakulnak — ugy, a mint a magyar közéletben a múltban is mindig megvolt — udvari pártok és országos magyar pártok«. Hát nem ugy van most is? Én azt állítom, hogy ugy van. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Azt mondja továbbá: »az egyik, mely azt hiszi, hogy szolgálatát ugy végzi helyesen, ha odaáll az udvar kívánságainak a szolgálatára — mondjuk, egy konzervatív irány ez is volt — és egy másik, a mely mindazokat a tényezőket képviseli, a kik a nemzet részéről az ország jogai alapján állnak, a kik pártot akarnak alapítani, nem azért, hogy az országból éljenek, hanem azért, hogy az ország részére szolgáljanak.« Ez ugy hangzik, mintha most ilyen párt nem léteznék, s ezt én részemről sem a magam, sem a pártom részére el nem fogadom, ezt határozottan visszautasítom. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) A t. ház engedelmével most áttérek beszédem tulajdonképeni tárgyára, a kormánypárti bizalmatlanság indokolására. (Halljuk! Halljuk!) Hogy nem viseltethetem a kormány iránt politikai bizalommal, az már pártállásomból is önként folyik. Én t. i. annak a pártnak vagyok tagja, a mely Magyarországot szabadnak, önállónak, függetlennek, szóval egy önálló, független állam minden feltételeivel felruházott önczélu és önjogu államnak kivágja. (Élénk- helyeslés a szélsobaloldalon.) Minket tehát egy betölthetetlen ür választ el azoktól, kik megelégszenek azzal, hogy Magyarország az államiság leglényegesebb feltételeit nélkülözze és egy magasabb fogalomnak, az összmonarchiának alárendelt tartomány legyen. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Az 1867. XII. t.-ez., mely a közös ügyeket megteremtette, ezeket a közös ügyeket a pragmatika szankczióból származtatja. Először is megjegyzem, a mint már egy ízben volt szerencsém ebben a házban kijelenteni, hogy a pragmatika szankeziót a magyar jog nem ismeri. E kifejezés, nem tudom hogyan, valószínűleg az alkotás rohamos voltánál fogva került be a 48-iki törvénykönyvbe, de azelőtt soha törvénykönyvben elő nem fordult. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Magyarország a pragmatika szankeziót soha sem fogadta el, hanem elfogadta az 1723. I. és II. t.-ezikket; ezzel szabályozta az örökösödést a női ágra. A második megjegyzésem az, hogy a ki valaha ezt a két törvényezikket elolvasta, meggyőződhetett arról, hogy abban a közös ügyekről, a közös védelemről egy árva szó említés sincs. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Abban csak annyi van mondva, hogy mindaddig, míg III. Károly, I. József és I. Lipót utódai a női ágon is ki nem halnak, addig Magyarország az osztrák örökös tartományokkal együtt birtoklandó. Következésképen ez egy tiszta perszonálisuniót létesített, melyben árnyéka sincs a reáluniónak. Hogy Deák Ferencz, ki az 1867. XII. i t.-czikknek tulajdonképeni megalkotója volt, ezt