Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-146
372 Íí6. országos ülés 1902 november 13-án, csütörtökön. mellett vannak politikai misztériumai is. Misztériumok alatt köztudomás szerint azokat a rejtett, titkolt igazságokat értjük, a melyeket hajdan a régi klasszikus világban, a görögöknél és rómaiaknál a beavatottak, az augurok, a papok egymás közt titokban sugdostak, de a nagyközönség előtt eltitkolták. Nézetem szerint Vázsonyi Vilmos képviselő ur, ha igy fogjuk fel a misztériumok jelentőségét, nem egészen helyes kifejezést használt, mert ő azt akarja ez alatt érteni, hogy vannak bizonyos, nézete szerint alaptalan mesék, a melyekkel a nagyközönséget ijesztgetik, a melyek azonban valósággal nem léteznek, ez pedig a misztérium fogalmával nem vág egybe. De ez mindegy. Szóval Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam azt mondja, hogy ne hagyjuk magunkat megijeszteni azon rémhirek által, a melyeket forgalomba hoznak, hogy t. i. mi fog következni, hogy ha megbukik ez a kormány és hogy a nyilvános, világos parlamenti fegyvereken kivül vannak még bizonyos parlamenten kivüli dolgok és eszközök is, a melyek nagyon is belejátszanak az ország kormányzati ügyeibe. Nagyon sajnálom, de nem lehetek egy véleményen Vázsonyi Vilmos képviselő úrral, mert, fájdalom, én ugy vagyok meggyőződve, arra tanit a tapasztalat, hogy azok, a mikről bizalmasan sugdosnak az emberek, azok a parlamenten kivüli tényezők nagyon is léteznek és voltaképen azok az irányadó tényezők. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Hivatkozott az én t. képviselőtársam az egyházi politika idejére, a melyet ő a szabadelvű párt klasszikus korszakának nevezett. Azt mondja, hogyha akkor képes volt a szabadelvű párt, daczára annak, hogy azok a bizonyos parlamenten kivüli befolyások homlokegyenest ellenkező nézetet vallottak, keresztülvinni az egyházpolitikai javaslatokat: akkor, ha az ország jogairól és érdekeiről van szó, azokat is mindig keresztül lehet vinni, csak álljon sarkára a kormány és a képviselőház. (Ugy van! Ugy van! «• szélsöbaloldalon.) Hát, bár igy volna. De nézetem szerint nem igy van. Nekem határozott meggyőződésem az, hogy az egyházpolitikát a mi vitális létérdekeinkkel, a minő pl. az ország önállósága, függetlensége, az önálló magyar hadsereg, vagy csak az önálló vámterület is, párhuzamba tenni nem l3het. Az egyházpolitika csak bizonyos érzelmi szempontokat sértett; azonban Ausztriának igazi és az uralkodóháznak vélt érdekeit nem érintette. És a mint én tudom, az egyházpolitikában is leginkább azáltal tudta a szabadelvű párt a felsőbb körök beleegyező akaratát kieszközölni, mert ugy lett felvetve a kérdés, hogy különben a szabadelvű párt által képviselt kiegyezési politika bukik meg. Tehát itt igenis az érzelmi politika lett feláldozva az érdek politikájának. (Ugy van! Ugy van! a szdsőbaloldalon.) Vázsonyi Vilmos képviselő ur Darányi Ignácz t, képviselő urat, a kit én különben a legnagyobb mértékben tisztelek és becsülök, valóságos Winkelried Arnoldnak nevezi, a ki ezer dárdával a kezében gátolta meg a horvát bán betörését a szabadelvű párt kebelébe. No hát én a t. miniszter úrról táplált minden jó véleményem daczára is alig hiszem, hogy neki olyan harczias hajlamai lennének, mint Winkelried Arnoldnak voltak, és hogy akkor olyan veszélyben forgott volna a szabadelvű párt, hogy ezer dárdát kellett volna kebelébe felfognia, 8 különben is azt hiszem, hogy ha csakugyan olyan nagy erőfeszítésbe került a szabadelvű párt kapujának megvédelmezése, kár volt a megvédéssel bajlódni; mert azt hiszem, hogy a horvát bán semmivel sem lett volna rosszabb, mint az, a ki jött, Bánffy Dezső. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Ugyancsak Vázsonyi Vilmos képviselő ur azt mondja, hogy a régi rendi országgyűlések messze felette állottak a mostani parlamentnek azáltal, hogy azok a korona által kért vérvagy pénzadót mindig feltételekhez kötötték és ingyen nem adtak semmit, csak viszontszolgáltatás fejében. Hát egy kissé sajátságosnak tartom, hogy Vázsonyi Vilmos ur ellenében kell a régi rendi országgyűléseket, szemben a mostani parlamentáris viszonyokkal kissé lejebb helyezni, vagyis ő ellenében kell a mostani népképviseleti alkotmányon nyugvó országgyűlés működését a régi rendi országgyűlésekkel szemben megvédelmezni. De az igazság igazság marad, s én részemről nem térhetek ki az elől, hogy annak eleget tegyek. Igen t. képviselőtársunk nézete igen nagy tévedésen alapszik. O t. i. azonosítja a mostani parlamenti helyzetet az akkorival. Nem a mostani képviselőháznak hazafisága vagy ellenállóképessége kisebb, mint volt a régi rendi országgyűléseké, hanem a viszonyok változtak. Hiszen az Istenért, hogy ha ugy állana a dolog, hogy most, mikor, nem mondom, hogy kellő mértékben ki van terjesztve a politikai jog, de mégis körülbelül egy millió ember élvezi a képviselőválasztási jogot, rosszabb helyzetben volnánk, mint voltunk a régi rendi országgyűlések idejében, a mikor alig 200.000 ember kezében volt a politikai hatal'om. Beöthy Ákos: Kétszázötven ezer! Bizony Ákos: Hiszen akkor oda vezetne a logika, hogy menjünk vissza a régi állapotba, mert hiába nyitottuk meg a nép előtt az alkotmány sánczait, ez nem hasznot, de kárt okozott. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Szerencsére a dolog nincs igy. A két eljárási mód közt levő különbség a parlamentarizmus fogalmából származik. Azelőtt nem lévén parlamentáris kormány, az országgyűlés a maga egészében állott szemben a korona tanácsosaival, következésképen mint két alkudozó fél, igyekezett a korona minél többet kapni, a nemzet minél többet megtakarítani. Most azonban a viszonyok változtak, mert legalább külsőleg, ha lényegileg nem is, parlamentáris kormányformánk van, a
