Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-129

24 129. országos ülés 1902 október 9-én, csütörtökön. van konstatálni, hogy ennek a Bethlen Gábornak a király ajándékából emeltek szobrot Magyarországon. (Igaz! Ugy van! a széls'óbaloldalon. Felkiáltások: Kossuthnak is szobrot kell emelni!) Pichler Győző: Ez azonban olyan piccolo ajándék volt. Barta Ödön : T. képviselőház ! Van tehát már jelenleg uralkodó felséges király ank életében is egy mozzanat, a mely azt mutatja, hogy azokat, a kik Magyarország alkotmányáért, Magyarország alkotmányának visszavivásáért vagy megtartásáért folyt alkotmányos harczok közepette fegyverhez nyúltak is, ha az lege artis történt, nem szabad rebelliseknek tekinteni, nem szabad a siron túl is üldözni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur tegnap szembe helyezkedett minden eddigi tradiczióval. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem is szólok arról, hogy kegyeletes dolgokban — Kossuth Lajos nem szorult rá arra, hogy rá alkalmazzuk — de, hogy kegyeletes dolgokban átalában alkalmazzuk PJIÍ, hogy de mortuis nil, nisi bene. A t. miniszterelnök ur érezte, hogy neki azt a távolmaradást, a mely a nemzet elleni tüntetéssel volt egyértelmű, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon) indokolnia kell. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) S mi sajnosán láttuk, alkotmányos érzületünk sajog annak láttára, bogy a magyar kormányelnök — nem tudom, hogy minisztertársai hozzájárulásával, előleges minisztertanácsi megállapodás folytán-e, vagy csak csendes, hallgatólagos hozzájárulásuk mellett, azt jelenti ki, hogy a magyar miniszterek szolgálatba lépésük napján elvesztik önálló magyar gondolkodási jogukat. (Ugy van! a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Barabás Béla: Lakájok lesznek! (Zaj. Egy hang jobbfelöl: Ilyen bolondot nem jelentett'ki!) Barta Ödön: A t. miniszterelnök urnak saját szavait a túlsó oldalról ne méltóztassanak czáfolni! A t. miniszterelnök ur maga mondta, hogy ő a maga érzületében minden tekintetben megadja Kossuth Lajos emlékének azt a tiszteletet ; hódol neki azzal a kegyelettel, a melyet Kossuth Lajos nagy alkotása, a népszabadság megvédése, az alkotmány helyreállítása, a népnek az alkotmányba való bevitele, a népből nemzet alakitása stb. megérdemel; mindezen erényei előtt meghajlik ; azután jött a »de« és szembe állította Széll Kálmánt a magyar miniszterelnökkel, vagy mondjuk ugy, szembeállította a magyar miniszterelnököt, a magyar államhatalom kezelőjét, a király szolgálatában álló funkczionáriussal (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) és azt a dedukcziót tárta elénk, hogy a magyar alkotmánynak ezen fontos tényezője, a ki csak a néptől nyert hatalom alapján gyakorolhatja ezen hatalmát, a magyar nép hatalmának ezen letéteményese, nem követheti a nép zömével, a nép milllióival, a nemzet egészével saját érzelmeit, mert neki más érzelmekkel is kell számolni. T. miniszterelnök ur, ha ezt mi mondanók, akkor antidinasztikus, meg nem tudom, milyen velleitásokkal vádolnának meg. Nem mi tépjük le, mint egyik, Önhöz közelállónagyunkhoz intézve mondották, nem mi tépjük le, hanem önök tépik le fejőkről a babért. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mi azt akartuk hinni, hogy, mert a királyi hatalom is a nemzettől származik, mert Magyarországon, a magyar alkotmány értelmében, a király is a magyar nemzet egyetemétől kapja hatalmát, ennélfogva a király megbízásából a királyi hatalom jogait gyakorló funkczionáriusok is csak két erős pilléren felépített bizalommal jöhetnek ide. Az egyik pillér a_ nemzet szeretete kell, hogy legyen. (Ugy van! Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Csak ha ezt bírja, ha ezzel dicsekedhetik, ha erre méltónak bizonyul, veheti igénybe a király kiküldetését. Nos — t. miniszterelnök ur, — nem hiúsági kérdés, a mit felvetek, nem érzi-e, hogy tegnapi nyilatkozatával elvesztette azt a jogot, hogy a magyar nép szeretetére hivatkozzék, S így ledöntötte talajának egyik erős pillérét. (Zajos helyeslés a szélsöbaloldalon.) László Mihály: Nem igaz! Barta Ödön: Én nem fogok ott érettségit tenni; én a magyar történelmet másutt tanultam. (Derültség.) A t. miniszterelnök ur tegnapi nyilatkozatában a legmegdöbbentőbb részlet az, a mikor a t. miniszterelnök ur a mentegetőzés teréről átmegy a vádolás terére. A t. miniszterelnök ur, elismerem, nagy államférfiú, jeles politikus. Nagy készültséget, nagy sokoldalúságot és már-már meseszerű, vagy mondjuk legalább is legendaszerű munkabírást hozott magával azon székbe, melyet igazán önfeláldozó munkássággal tölt be; de engedje meg a t. miniszterelnök ur, az emberi kor aligha fogja megadni a lehetőséget, hogy akkorát nőjjön, hogy Kossuth Lajos itélőbirájául ide állhasson. (Ugy van! Zajos helyeslés a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur Ítéletet mond nem elevenek és holtak felett; az elevent kíméli, hanem ítélni akar a nemzet azon nagy halottja felett, a kinek mauzoleumi alapköve letételénél az egész magyar nemzet jelen volt. ítéletet mond pedig fölötte a következőleg : Kossuth Lajos nemcsak megalkotta azokat a hervadhatatlan érdemű és értékű magyar törvényeket, hanem tovább ment, felállította az inkompatibilitás tanát is. Es itt a t. miniszterelnök ur annyiszor hangoztatott igazságos és tárgyilagos vitatkozási modorára egy kis megjegyzésem van. Mikor arról van szó, hogy Kossuth Lajosnak melyek azok a hervadhatatlan és letagadhatatlan érdemei, a melyek előtt a t. miniszterelnök ur is meghajlik, akkor azt mondja, hogy Kossuth Lajos az 1848-iki törvények alkotásában a legnagyobb részes. (Mozgás a szélsöbaloldalon. Halljuk!