Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-129
129. országos ülés 1902 október 9-én, csütörtökön. 23 Barta Ödön: T. képviselőház! 1902. október 8-dika a magyar parlament történetében kettős jelentőséggel fog birni, (Hátijuk! Halljuk!) 1902. október 8-dika egy millennáris emlékmű elfoglalásának napja és egyúttal megörökitó'je annak, bogy ebben az újonnan elfoglalt otthonban a magyar képviselőház szem- és fültanuja volt egy olyan történelmi jelenetnek, a melynek megismétlését a jóságos Isten ettől a hazától tartsa távol. Olvastam, hallottam megjegyzéseket, bogy szinte csodálatos varázserő nyilatkozott meg az igen t. miniszterelnök ur tegnapi szavaiban, mert szavaira elcsendesült a zaj a szélsőbaloldalon, a mely azelőtti felszólalásait olyan nagy zajongássaí fogadta. A t. miniszterelnök ur a klasszikusokat ismeri. Ismeri azt a klasszikus mondást, a mit oly sokszor lehetne alkalmazni, mikor Magyarország közjogának alkalmazását látjuk hazánk történetében és fejlődésében, hogy egyes jeleneteket csak ugy lehetne illusztrálni, mint a hogy a latin iró mondja: »Conticuere omnes, intentique ora tenebant.« (Tetszés a szélsobaloldalon.) Az a csend, a mely ezen az oldalon a miniszterelnök ur tegnapi nagy salto mortaléja után elkövetkezett, a megdöbbenés csendje volt; {Igaz l Ugy van! a szélsobaloldalon.) a megdöbbenésé a felett, hogy azon a lejtőn, a melyet a kiegyezés művében önök megteremtettek, odáig kell jutni, hogy a mit eddig minden miniszter, minden kormányelnök, a nyilvánosság minden férfia gondosan eltakart, hogy ha érdekszférája vagy szolgálati viszonyai ilyen magatartásra kötelezték, azt Magyarország miniszterelnöke nyíltan, igaz, hogy mondhatnám, nemcsak férfiassággal, de merészséggel (Elénk felkiáltások a szélsobaloldalon: Vakmerőséggel! Az hazaárulás ! Ellenmondások a jobboldalon. Elnök csenget.) a magyar nemzetnek arczába vágja, azt mondván, hogy a ki Magyarország alkotmányos életében közfunkcziót végez, annak a Kossuth iránti tisztelet lerovásában választania kell a király iránti hűség és a nemzeti érzés nagy tényezői között. (Élénk felkiáltások a szélsobaloldalon: Gyalázat! Gyalázat! Mozgás és ellenmondások a jobboldalon.) Krístóffy t. képviselőtársamat azonban arra kérem, hogy mondja el majd nézetét. Kristóffy József: Nem szóltam semmit! Barta Ödön : T. képviselőház! A magyarnemzet egész történetén mintegy fonál, (Halljak! Halljuk!) mint útmutató vonul keresztül minden józan és elfogulatlanul itélő biró számára a magyar nemzetnek két fő jellemvonása: az alkotmányos hazaszeretet és a király iránti hűség, melyeket ezen nemzet maga, saját elhatározásából, soha egymástól el nem választott, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) És ha ezt veres fonalnak nevezném, akkor mellé állithatnék egy fekete fonalat, a mely Magyarország történetén szintén végigvonul útmutatóul a multak tanulmányozója és a jövő kutatója számára, hogy Magyarországot alkotmánya védelmére mindanynyiszor nem Magyarország forradalmi vágya vagy viszketegsóge, nem Magyarországnak törvénytelenségre való hajlandósága, hanem a hatalomnak túlkapásai, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) a hatalomnak oly módon való kezelése ösztönözték, kényszeritették, mely a nemzet hazafiságával és alkotmánya tiszteletével épugy nem fért össze, mint a király iránti hűségével. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) És hogy a magyar nemzetnek ezen jellemvonása, a király iránti hűség, mennyire kiolthatatlanul van összeforrva magával a nemzettel, azt legjobban mutatják a történelem azon tanulságai, a melyek azt tanítják és mint egységes adatot mutatják, hogy minden ilyen kísérlettel szemben, a melyet a hatalom túlkapásai idéztek elő, minden olyan ténynyel szemben, és daczára, a mely a nemzetet sokszor fegyveres ellenállásra kényszeritette, a nemzet a maga harczai után, még azok győzelmes kivívása után is, visszatért a király iránti hűség terére. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Senki sem mondhatja tehát, a t. miniszterelnök ur épugy nem, hogy a király iránti hűséggel nem fér össze a nemzet azon nagyjainak tisztelete, a nemzet azon nagyjai iránti kegyelet lerovása, a mely nagyjaink a helyzet által kényszerítve, maga által a trón által beleszorittatva (Ugy van! a szélsobaloldalon.) fegyverhez nyúltak ; soha egyébért, soha hatalmi vágyak megvalósításáért, hanem mindig csak az alkotmány védelmére és megóvásáért. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Minthogy pedig maga az alkotmány képezi Magyarországon egyedül a trón alapját, mindannyiszor, valahányszor magyar nagyjaink fegyverhez nyúltak alkotmányunk védelméért, akkor egyúttal a trón alapjának védelmében nyúltak fegyverhez. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Krasznay Ferencz: Hát az aranybulla? Barta Ödön: így tanítja a történelem — helyesen mondja t. közbeszóló barátom — az aranybullától mindazon zajos és — sajnos — gyászos eseményeken keresztül, a melyek 1867-ig lefolytak. Most pedig, t. képviselőház, előáll a t. miniszterelnök ur és lojálisabb akar lenni magánál a királynál. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) 1621-ben — hogy más példát ne idézzek — II. Ferdinándot letaszították a trónról, bizony nem azért, mert személye ellen akár külsőleg, akár belsőleg csak formai kifogásai lettek volna a nemzetnek, hanem letaszították oly merényletért, a melyért minden nemzetnek le kell taszítania a trónról azt, a ki a trónján ül, mert különben nem érdemli meg, hogy a nemzetek történelmében helyet foglaljon és helyébe ültették a fejedelmi székbe Bethlen Gábort, azt a Bethlen Gábort, a kinek a király ajándékából, igaz, hogy suttyomban, de mégis szobrot emeltek, oly helyen, a hol mindenkinek módjában
