Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

134 235. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. tott volna meg Magyarország birtok ában.« Vagyis azt mondja a biróság: Minthogy Komorovszky elrabolta az egész területet a Halastóig, nem hiszi, hogy azt a kis darabot még el ne rabolta volna, hogy a magyarok át ne adták volna azt a tolvajnak, visszatartották volna a a tolvajtól azt a területet! Tehát nekik kell bizonyitaniok! Azt mondja továbbá (olvassa): »Az általános perrend tartási szabályok szerint a bizonyitás tehát e tekintetben Magyarországot és nem Ausztriát terhelné. Erre vonatkozó bizonyíték azonban nem állíttatott elő.« Vagyis 1625-ig mindent bebizonyított Magyarország, de midőn egy darabot elraboltak tőle, azt nem bizonyította be, hogy az a rabló miért hagyta meg ezt a kis részt neki ? Tehát őt terheli a bizonyitás. Magyarország nem bizonyított semmit, — azt mondja ez a biróság — ennélfogva mi hidrográfiai szempontokhoz fogunk nyúlni, vagyis viztani szempontból fogjuk elbírálni, hogy mi legyen Ausztria és Magyarország között a határ. Megjegyzem, hogy ezen hidrográfiai szempontok mérlegelésére egy szakértőt proponáltak. Sajnos, és ezt fájdalommal említem, — hallotta a t. ház, hogy igazságérzeti el bíráltam meg a magyar képviselő működésót, de azt soha sem fogom neki megbocsátani, hogy mikor egyik részről proponálták a szakértőt, vagy talán maga a biróság kívánta a szakértők kiküldését, hogy akkor magyar ellenőrző szakértő, vagy szakértő-társ kiküldése nem proponáltatott. Igaz. mentségül hozom fel a magyar kormány képviselője számára, hogy ő nem is képzelhette azt, hogy neki szükséges hidrográfiai szempontok miatt szakértőt megnevezni. Majd meg fogom mondani, hogy mik ezek a hidrográfiai szempontok. De még ezen hidrográfiai szempontokból is a XIX. század minden hadügyi mappája, minden katonai kimutatása Magyarországnak adott igazat és a magyar álláspontot erősítette. Mert mi volt ez a hidrográfiai szempont? Mikor így Magyarországnak megmondották, hogy nem tudott bizonyítani és ennélfogva a birtoklás tényleges jogával járó perrendi előnyökben őt nem részesítették, akkor azt mondták, hogy most mi hidrográfiai szempontokhoz fogunk nyúlni. Minden magyar mappán és földrajzi könyvben benne van, hogy a Bialka képezi a határt Magyarország és Galiezia között, és tényleg most is, még ezen itélet után is a Bialkának egy része választja el Galicziát Magyarországtól. De azt mondja a nemzetközi biróság, hogy mi az a Bialka ? Az a baj! Ti azt mondjátok, hogy az a folyás, mely a Halastón és a tengerszemen keresztül a tengerszem csúcsától fakad, az a Bialka. Nem az, az egészen más. Az egészen másszinü; mert a mi svájczi szakértőink megvizsgálták. Ha már az eredetét kutatjuk, ott van a Poduplavszki folyó, annak a vize is olyan szinü és oly habos és olyan hullámzásu, mint a hogy ti a Bialkát határozzátok meg. Tehát az nem a Bialka, hanem a Poduplavszki folyó; ti pedig, a kik a Bialkát tartottátok a határnak, tévedtetek. És ez a dolog is hogy áll? Látjuk, hogy a hadügyi kormány, a melyről pedig nem lehet mondani, hogy valami óriási szimpátiával viseltetnék Magyarország iránt, mégis ebben az esetben a legmesszebb menő kutatások alapján bebizonyította, hogy a magyar álláspontnak van igaza, És azt mondja, és ez benne van az »Archiwalische Erhebungen des Kriegsministeriums« czimü munkában, hogy: »Der Wasserlauf, welcher die beiden Been durcbschneidet, wird stets als die Bialka betrachtet, wie dies auch noch bei den neuesten Aufnahmen der Fali ist, und der ganze Lauf dieses Baches vom Ursprunge bei der Meeraugen-Spitze an, als Grenzscheide angenommen.« Tehát így történt, hogy a bizonyítási tehernek ily sajátságos mederbe való terelésével és hidrográfiai szempontokkal Magyarország, mely jól tudjuk, semmi hóditó hadjáratokra nem megy, ettől a területtől, melyet őseinktől öröklöttünk és utódainknak kötelességünk átadni, elüttetik és ily módon sértetik meg nemzeti fenhatósága integráns részében. Már most mindezeket bebizonyítva, és bocsánatot kérve a t. háztól, hogy ennyi ideig vettem igénybe a t. ház türelmét, még egyet vagyok bátor megemlíteni. Hát ha ezek a szempontok nem is volnának elég erősek talán arra, hogy a mi álláspontunkat erősítsék meg, még egy rövid dolgot kell itt felemlítenem ; azt tudniillik, hogy a törvénynek indokolása is világosan azt mondja, hogy mi egy független bíróságra bizzuk az Ítélkezést. Sajnos, elhibáztuk a dolgot ott, mikor a független bíróságot ugy alkottuk meg, hogy Magyarország is, Ausztria is küld abba a bíróságba egy-egy bírót. Mert nagyon jól tudjuk, hogy az a bíró, a ki egy ország részéről küldetik ki valamely bíróságba, önkénytelenül is meg van fosztva a teljesen részrehajlatlan és pártatlan állástól. A mint emiitettem már beszédemben az előbb is, hogy az Alabama-ügyben a nemzetközi írók még azt is roppantul elhibázottnak tartották, hogy mikor Olaszország, Svájcz és Ausztrália egy-egy birót küldött abba a biróságba, Anglia és az északamerikai államok is küldöttek egy-egy birót: ép ugy nálunk is elhibáztuk a dolgot azzal, hogy Magyarország is, és Ausztria is küldött egy-egy birót e választott biróságba. De, hogy nem lehet itt szó független bíróságról, hogy az 1897. évi II. törvényczikk nem hajtatott végre, azt nekem egy titkos statútum is mutatja, melyet a biróság alkotott meg a saját eljárásának irányítására, s a mely statútum kezembe kerülvén, azt hiszem, azt mint törvényhozó — mert tisztességes utón jutott a kezembe — felhasználhatom. E statútum czime: Statut für das auf Grund des k. k. österreichischen íteichsgesetzes vom 25. Jänner 1&97.