Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

130 135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. lasztott bíróság a t. kormánynak, Logy legyen szives oda határköveket és határpóznákat tenni, mert azok fogják megállapitani a halárt. Tehát nem is természetes határ, mégis vindikálták maguknak azt a jogot, hogy ők ily természetes határt állapítsanak meg, a mi minden nemzetközi joggal ellenkezik. Hogy ez az ítélet semmis, figyelembe nem vehető, és hogy ez az Ítélet Magyarországra nézve nem képez semmiféle obligácziót arra, hogy respektálja, arra nézve mérvadóul hozom fel még a következőket. (Halljuk! Halljuk!) Először is nem igaz az, hogy az ilyen nemzetközi ítélet nem volna megtámadható. Már említettem, hogy milyen határon belül és milyen területen támadható meg. De azt látjuk, hogy a nemzetközi jognak judikaturája tényleg tartalmaz is eseteket, hogy a mikor egy ily bíróság, — a minő ez a bíróság, — önkényüleg nem a vitás területnek elbírálására szorítkozott, hanem határt szabott meg. az ítélet a nemzetközi jogi tribunálok előtt semmisnek lett nyilvánítva. Felhoztam az előbb már arra vonatkozólag, hogy ők nem kérdezték meg a feleket, hogy mi a kompromisszum, hanem önállólag állapították meg a határt, a genfi bíráskodást. Most itt van egy eset, a mely egészen azonos a- mi esetünkkel. r T, i, 1827-ben az északamerikai Egyesült-Államok és Anglia között szintén határviliongás volt. Méltóztassék az esetet majd közelebbről megnézni, én csak röviden mondom el. Akkor Hollandia királyát kérték fel választott bírónak, és pedig az 1827. szep^ tember 29-diki szerződés értelmében. »Seine Entscheidung wurde aber von beiden Theilen zurückgewiesen, — mondja Holzendorf — Yveil er die ihm vorgelegte Erage nicht entschieden hat, sondern eine willkürliche Gränzebestimmt hatte.« Tehát mind a két fél visszautasította a döntést. mert nem a felvetett kérdést bírálta el, hanem önkényüleg határt állapított meg. Már most, hogy itt tényleg egy vitás határterületről volt szó és hogy ők nem érezhették magukat jogosítva egy határ megállapítására, arra a legjobb tanúságot szolgáltatja nekem a t. miniszterelnök urnak egy aktája. Itt két akta fekszik előttem ; remélem, hogy egyiknek sem fogja hitelességét megtagadni a miniszterelnök ur, ha megmutatom neki. Megjegyzem, hogy ez az akta fényes tanújelét adja annak, a mit itt megnyugvással említek meg, hogy a magyar kormánynak, illetőleg a magyar államnak képviselője a maga részéről — a mi az írásbeli előterjesztéseket illeti — mindent elkövetett, hogy olyan bizonyítékokat, a melyek a magyar igazakat és a magyar jogokat bizonyítják, a bíróság elé bocsáthasson. Széll Kálmán miniszterelnök: Hát mégis én adtam oda! Visontai Soma: Ezt azért említem fel megnyugvással, mert a nyáron az összes németországi lapok — talán a t. miniszterelnök ur is olvasta — előre megjósolták, hogy Magyarország el fogja veszíteni ezt a pert. Hetekkel, hónapokkal ezelőtt a Frankfurter Zeitung, a Berliner Tagblatt, a Berliner Neueste Nachrichten mind arra hivatkoztak, hogy a magyar álláspontnak védelme gyönge. De én azt látom, hogy a magyar álláspont védelme igen erős volt és hogy az igazságnak ereje meg érzete volt, ugy látszik, egyik vagy másik oldalon gyenge, mert ebben minden, a mi a magyar álláspont védelmére szükséges, felhozva van és azt majd később én is elő fogom adni. De itt van egy petitum, (Halljuk! Halljuk!) a mely annak idején és nem a mostani biróság elé bocsáttatott. A midőn 1883-ban befejeztetett a regnikoláris küldöttségnek munkálata, újra kezdett tárgyalni egy magyar és egy osztrák bizottság és akkor a u agyar kormány képviselője ezt monda, a petitum így szólt — és ez természetesen a magyar álláspontot képviseli és megfelel a magyar kormány mostani álláspontjának (olvassa) : »Miért is a magyar királyi belügyminisztérium, támaszkodva a most kifejezett véleményét igazoló mindazon okmányi bizonyítékokra, hivatalos térképü, stb. adatokra: a vitás határvonalon is egy és ugyanazon vízfolyás, a Bialka által képezett tényleges országhatárt, a fölmerült határkérdés folytán az osztrák cs. kir. kormány részéről az érdekelt két ország valóságos jogi határának elismertetni kívánja, azzal a kikötéssel, hogy ehhez képest a császári királyi osztrák kormány a valóságos jogi országhatár és az osztrák részről eddig vitatott igényvonal közé eső és állami hovatartozás tekintetében vitásnak tartott és a mellékelt vázlaton s, a, b, c, d, és f, e, d betűkkel megjelölt területnek Ausztriához (Gácsországhoz) tartozandóságára nézve támasztott igényeiről lemondva, az évek során át húzódó határvitát befejezettnek jelentse ki és a magyar birtoklási fenhatóság jogos voltát ismerje el.« Világos tehát, hogy a tengerszem csúcsától és a Halas-tón keresztül egészen fel a Podublaskipatakig, a hol a Podublaski-patak egyesül a Bialkával, a mely különben is határvonalat képez Ausztria és Magyarország közt, másrészt Zabje-határvonal, a melyet az osztrákok kijelöltek, hogy az e közé eső területet kellett volua Magyarországnak megítélni. Ebből is világos, t. ház, hogy ennek a bíróságnak határvonalat önkényüleg megszabnia joga abszolúte nem volt, mert ha azt veszszük alapul, a mit ők mondanak, hogy alapul vették a feleknek a biróság elé bocsátott kérelmét, akkor is azt látjuk, hogy itt a határvonalak megállapítása önkényüleg törtónt. De, hogy ez a biróság túllépte a hatáskörét, azt két fontos dologgal fogom bizonyítani. Az egyik az, hogy mind a két országos törvénynek indokolásából azt látjuk, hogy a vitás területet 650 holdra állapították meg. Itt van a mi tör-