Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

124 135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. derül ki: Mondja meg nekem t. i. a t. miniszterelnök ur azt, hogy ha egy ily törvényt meghoz az ország, vájjon lehetséges-e az, mikor az ország legvitálisabb érdekeiről és választott-bíróság kiküldéséről van szó, hogy az a választottbíróság a törvényen kivül ne rendelkezzék semmiféle kompromisszummal — a választott-birósági szerződés elfogadott kifejezése a kompromisszum — mely a vita tárgyát szabatosan meghatározná, a mely megmondaná, hogy ez a bíróság mi felett bíráskodjék, a mely útmutatást adna arra nézve, hogy a bíróság milyen irányban döntsön. És hogy ennélfogva lehetséges-e, t. képviselőház, hogy a magyar kormány ne tegye meg azt, a mit a magánjogi életben megtesz akármilyen bankár, midőn magát a börzebiróságnak aláveti, de a nemzetközi viszonyok tekintetében is, a mint látjuk, száz meg száz esetben megtett minden nemzet, megtett minden állam és nép, hogy a felhatalmazási törvényein kivül egy szabatosan megalkotott és a vita tárgyát és ítélkezés irányát meghatározó kompromisszumot nyújtson át a bíróságnak, a mely az ő ítéletében a legközelebbi útmutatásul szolgál. Egy kompromisszumot, mondom . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Kompromisszumot, előre? Visontai Soma: így nevezik ezt a nemzetközi jogban . . • SzéJI Kálmán miniszterelnök: Azt én is tudom, csak kérdeztem, hogy azt érti-e alatta ? Visontai Soma: Már most, t. képviselőház, hogyha közelebbről méltatjuk azt az ítéletet, a melyet Gráczban meghoztak, és látjuk, hogyan kellett Magyarországnak ezt a vitás ügyét elvesztenie, és kutatjuk, hogy ez az Ítélet miért öltött ily alakulatot, hogy mi ennek az oka: azt látjuk, hogy a bíróság, nem tudván, hogy mi felett ítéljen, mert a neki rendelkezésére bocsátott törvény erre nézve semmiféle útmutatást nem ad, nemcsak a vitás terület hovatartózandóságára nézve itélt, hanem jogot formált magának arra nézve, hogy önkényüleg Magyarország és Ausztria között egy egészen uj határt állapítson meg. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldahn.) Azt mondja, t. képviselőház, indokolásában ez az ítélet, hogy (olvassa): »Ezen törvények — t. i. az osztrák és magyar törvények — szó szerinti értelme szerint korlátolás csupán területi vonatkozásban, azaz oly irányban történt, hogy a választott-birósági döntés csupán arra a területre szoritkozhatik, mely a vitába bevonatott, e tekintetben tehát a mindkét részről támasztott kívánságok irányadók.« Azt mondja továbbá (olvassa): »Ezen kivül ama törvények semminemű határozatot sem tartalmaznak a tekintetben, hogy a választott-bíróságnak a határmegállapítást mily módon kell teljesítenie.« Érdekes a bíróságnak ez a siránkozása, hogy vájjon a körül forog-e a kérdés, hogy a már megállapított határok kipuhatoltassanak, vagy a körül, hogy a választott-biróság tulajdonképen — azt mondja az ítélet — (olvassa): »fel van-e hatalmazva arra, hogy a határt lelkiismeretes belátása szerint állapítsa meg ?« Sajátságos dolog, t. képviselőház, hogy mikor egy ország területéről és határáról van szó, a bíróság feljajdul Ítéletében, hogy nem tudja, mi felett Ítéljen. Erre vonatkozólag bárminemű korlátozás hiányában — méltóztassék jól ide figyelni — (olvassa): »a választott-biróság azon álláspontot foglalja el, hogy a kérdéses határ megállapítása a saját szabad, minden felhozott körülmény beható mérlegelésére alapított belátására van bízva«. A bíróság tehát azt a ferde felfogást mondja ki, hogy mivel ezen ügyben nincsen megmondva, mi felett ítéljen, tehát kimondja, hogy a felett itél, hogy a terület hova tartozik, és minthogy erre nézve csak az indokolás tartalmaz némi útbaigazítást, tehát felhatalmazva érzem magamat arra, hogy a felett fog ítélni, a mi a törvényből fix kiderül, t. i. a terület hozzátartozandóságáról, a mire az indokolás reáutal, s akkor felhatalmazva érzi magát arra, hogy határt is szabjon Ausztria és Magyarország között és túlmenjen a törvényhozás intenczióján. (Mozgás a szélsöbaloldahn.) Hát, t. képviselőház, ez első sorban olyan, a mi igazán roppant kihívja minden igazságos ember kritikáját és kétségtelen, t. képviselőház, hogy azért, hogy itt egy egyszerű, rideg felhatalmazási törvénynyel kapcsolatban nem tette meg a magyar kormány azt, a mivel tartozott volna, ugyanúgy, mint a hogy a bíróságnak kirendelésére nézve megállapodott az osztrák kormánynyal, azért, hogy ő a választott-bíróságnak hatáskörét is megállapíthatta volna pontosan, ezért politikai felelősséggel tartozik. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) De tartozik, t. képviselőház, még mással is. (Halljuk! Halljuk!) Ez egy nagyon érdekes eset, a melyre igazán felhívom t. barátaim figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) T. i. abban a törvényben és annak indokolásában áll (olvassa): »Ezen javaslat« — t. i. a mi törvényjavaslatunk — »az osztrák kormány részéről elfogadtatván,, a bíróság összeállítása tekintetében abban történt megállapodás« — tehát megtörtént — >:>

hogy mindkét kormány a maga részéről az illető országok legfőbb bíróságának egyegy tagját jelöli ki.« Ez roppant érdekes dolog. (Halljuk! Halljuk !) .A törvényben az van mondva, hogy mindkét ország legfőbb bíróságának egy-egy tagját jelöli ki.De, kérem, uraim, hogy van ez? (Halljuk! Halljuk !) Majd én megmagyarázom. Ez egy nagyon érdekes momentum. (Halljuk! Halljuk!) A törvényben világosan van, hogy legfőbb bíróság. Már most melyik az a legfőbb bíróság ? Magyarország részéről a Curia; Ausztria részéről pedig az Oberste Grerichtshof, az osztrák legfelsőbb bíróság. Most mondja meg nekem a t. miniszterelnök ur, szeretném, ha megmondaná,