Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. 123 mellett: (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) azon a területen többé nem a háromszínű lobogó, hanem azok a színek fognak ott ezentúl dominálni, a melyek Ausztria szinei, és melyek az ő szuverenitását jelentik. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Akármily czínikus lelkülettel legyen is valaki felruházva és a modern életnek viszonyai és áramlatai akármilyen fásulttá teszik az ő lelkületét, egy kétségtelenül áll: hogy a ki ebbe az ügybe belehatol, belemélyed, a ki ennek az ügynek aktáit tanulmányozza, az nem menekülhet egy mély, fájdalmas érzéstől, a mely ennek az ügynek tanulmányozásánál kell, hogy őt elfogja. (Tjgy van! a szélsobaloldalon) Be azért azt is beismerem, hogy a mikor ennek az ügynek bírálatához és a ház elé viteléhez fogok, ugyanazzal a tépelődéssel és gondossággal teszem ezt, a melylyel minden nemzetnek a fia tartozik, a mikor arról van szó, hogy egy nemzetközileg meghozott ítéletet mélyebb bírálat tárgyává tegyen. T. képviselőház! Akármennyire szemeim előtt lebegnek ezek az érvek, azért két szempont mégis feljogosít engem a felszólalásra. (Halljuk ! Halljuk!) Az egyik az, hogy ez a bíráskodás egy úgynevezett felhatalmazási törvény alapján történt, tehát a t. kormány politikai felelősséggel tartozik, hogy ezt a felhatalmazást miként hajtotta végre. (Ugy van! a szélsnbaloldalon.) Ezt a t. túloldalról sem fogja senki sem tagadásba venni, maga a t. miniszterelnök ur sem. A másik, a mi engem feljogosít a mai felszólalásra, az, hogy a mint nem létezik semmiféle olyan, magánjogi körben meghozott ítélet, a melyet utólagosan megbírálni nem volna szabad, vagy a melyet utólagosan az eljárás és a kompetenczia szempontjából bírálat tárgyává tenni ne volna szabad: ugy a nemzetközi jognak minden elfogadott elve értelmében nem létezik a nemzetközi jog területén hozott olyan itélet, melyet a nemzetközi jognak elismert határai és elvei területén belül bírálat tárgyává tenni^ne lehetne. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És most, t. képviselőház, itt magam elé teszem ki azt a törvényt, a melyet a magyar országgyűlés 1896-ban hozott. Én, egész nyíltan és őszintén megmondom, a mikor egy teriilet fölött való döntésről van szó, nem alkalmazhatok más szempontokat és más mértéket a nemzetgyűléssel szemben sem, mint a mely mértéket alkalmazunk a királylyal és a kormánynyal szemben. Az alkotmányos, a koronás fejedelem hitlevélben és esküben — a mint önök jól tudják — hűségét fejezi ki a terület iránt is és annak minden körülmények között való megvédését biztosítja. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A miniszteri felelősségről szóló 1848. évi törvény a miniszteri felelősséget legjobban ott domborítja ki, a hol az ország területének integritásáról van szó. Már most kérdem, ha a kormány, ha a fejedelem, ilyen súlyos felelősségei van terhelve a terület integritása tekintetében, a melyre nézve különösen, a mi Magyarországot, a mi államunkat illeti, régi alkotmányjogi törvények disponálnak, kezdve Albert király 1439: XVII. t.-cz.-étől, a hol legelőször nemcsak az ország területe, a mi fontos, hanem különösen az ország határai lettek biztosítva, egészen az 1827 : XVI, 1836 : XXXLL, az 1840 : XXXII—XXXV. t.-czikkig mindenütt, az egész vonalon törvények disponálnak' nemcsak az ország területe, hanem határainak integritásáról: no hát ez alól a felelősség alól nem mentheti fel magát az országgyűlés, de annak egyetlenegy tagja és a nemzet egyetlenegy fia sem; mert a magyar nemzetnek, a mely ma már nem követ hóditó, expanzív politikát, azt a területet, a melyet ősei, a régi hagyományok és a történelem reá hagytak, a jövő nemzedékek számára érintetlenül és csonkitatlanul meg kell óvnia, és ebben a tekintetben minden generáczió és minden egyes magyar ember felelősséggel tartozik a határok integritásáért. (Élénk tetszés a szélsobaloldalon.) Én ebből a szempontból Ítélem meg az ] 896. évi II. törvényczikket is, különösen a mikor azt vitatom, hogy ez a törvény ugy hajtatott-e végre, a mint az intendálva volt, a mint azt annak indokolása és szelleme megköveteli? 1896-ban törvénynyel felhatalmaztuk a kormányt arra, hogy Magyarország és Ausztria között, Szepes vármegye és Grácsország szélén az úgynevezett Halastó körüli területre nézve az országos határvonal megállapítását választottbíróság döntése alá bocsáthassa és ezen választott-bíróság alakítása és kiküldése iránt az osztrák kormánynyal egyetértőleg intézkedjék. Már most, a ki ezt a törvényt elolvassa, azonnal meggyőződik arról, hogy ez egy egyszerű felhatalmazási törvény. Minden egyéb, a mi azzal a törvénynyel összefügg, az indokolásban található meg. Igaz az, hogy az indokolás egyik integráns része a törvénynek; az is kétségtelen, hogy maga az indokolás dispozitiv hatással és azért kifelé, harmadik személyekkel szemben azzal a hatással nem bírhat, mint maga a törvény. Már most mit látunk ? Azt látjuk abból az indokolásból, hogy a magyar kormány kötelezte magát először arra, hogy egy független bíróságra fogja bizni a döntést, a mely a legfelsőbb biróság tagjaiból alakul; másodszor, hogy ennek az lesz a feladata, hogy 651 hold kiterjedésű magyar területet, a mely eddig kifejezetten Magyarországhoz tartozott, döntése alá vegyen. Harmadszor azt mondja az indokolás, hogy ez a biróság, mint már az 1883-iki küldöttség is, nem egyszerűen hatärigazitásra fog szorítkozni, hanem az lesz a feladata, hogy a terület hovatartozandósága kérdésében is döntsön. Maga a törvény azonban mindezt nem tartalmazza. Már most a politikai felelősség szempontjáI ból első sorban a következő fontos momentum 16-