Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.
Ülésnapok - 1901-114
56 Ili. országos ülés 1902 összes állami és produktív czélokra fordított kiadásainkra fel van véve. Miután a kiadások tételeinek felsorolásával bemutattam a tükörben az állami költségvetést, lássuk ezzel szemben a bevételi részt is. A t. pénzügyminiszter ur, hogyha csak arról volna szó. hogy minél gyorsabban, minél szigorúbban behajtsa a közadókat és azokat az állampénztárban kellő zsugorisággal meg is őrizze, csakugyan az ország első szakminisztere lenne. De egy kormányférfiunak, egy előrelátó politikusnak számot kell vetnie azzal is, vájjon elbirják-e az adózó polgárok azokat a czélba vett adókivetéseket, vájjon fizetőképességük arányban áll-e a reájuk vetett közteherrel? Már pedig ebben a tekintetben azt látjuk, hogy az adók elosztása a legnagyobb aránytalanságot mutatja. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azoknak az adóknak, a melyek az állami bevételek legnagyobb kontingensét képezik, aránytalanul nagy tömege a szegény népet, a kisebb embert sújtja. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) 213 millió bevételnek legalább a fele, az egyenes-adó, az alsóbb néposztályt sújtja, ez tehát óriási aránytalanság ; de a fogyasztási adók, minthogy ezek igazán csak a tömeges fogyasztás által éretnek el, igy a szeszadónak 75 milliója, a söradónak 6 milliója, az ásványolajadónak 8 milliója, a söritaladó-jwtlék és a szeszadó-pótlék 37 milliója nem a nagy és tömeges fogyasztási adóra baziroztatik-e? Már pedig az adófizetési képességgel arányban nem álló terhekkel sújtani ezt a népet, nem lehet helyes pénzügyi politika. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Ezzel lehet ideig-óráig eredményeket elérni, de erre fontos állami czélokat bazirozni nem lehet. Még csak arra vagyok bátor appellálni, hogy ez a nép nem is birja tovább ezeket az adótételeket, mert már 1.721,000,000 koronát tesznek ki azok a betáblázott adósságok és ennek legalább kétszeresét a váltóadósságok. Ezen népre többet kivetni nem lehet, mert a megnyiratott juhnak is idő kell ahhoz, hogy a gyapjúja kinőjön. Ezt ajánlom a t. pénzügyminiszter ur figyelmébe, hogy eljön az idő, mikor a második növést már nem fogja tudni lenyirni, mert nem nő újra. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Ezt mutatja, t. képviselőház, a költségvetés tükre, a melynek van egy hátlapja is, a melyet ugyan a költségvetés nem mutathat, de azért a pénzügyi kormányzat tekintetében kötelességemnek tartom itt a t. képviselőház előtt felhozni. (Halljuk! Hall juh!) Ez a pénztári bevételek kérdése. A pénztári készletekkel a pénzügyi kormányzat nem jár el parlamentáris elvek szerint. A pénztári készlet époly állami vagyon, mint más vagyonrész és mégis azt tapasztaljuk, hogy ebben a t. pénzügyminiszter ur szabadon, majdnem önkényesen rendelkezik. Jól tudom én is, hogy vannak egyes törvényeink, a melyek a pénztári készletek kezelésére vonatkoznak, illetőleg ebben a tekintetben május Ih-én, szerdán. a pénzügyminiszter urat felhatalmazzák. A pénzügyminiszter ur talán az 1848-iki III. t.-cz.-re szeret gondolni, a melyet nagyon is túl igénybe vesz a személyes felelőség tekintetében. (FelJciáMásoi a szélsőbaloldalon: Ilyenkor jó a 48-as törvény!) De más helyen nem látjuk, hogy ezeket a 48-iki törvényeket ennyire szivére venné a t. kormány. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A pénzügyminiszter ur tehát szokássá tette, hogy a pénztári készletekből nagyobb összegeket ad ki egyes bankoknak és más egyéb czélokra országgyűlési felhatalmazás nélkül. Az 1900-ik zárszámadás mutatja ezeket a tételeket. Minthogy azok ott meg vannak irva, én csak egypár részlettel kívánok foglalkozni. Ott van pl. a hadihajókra adott 4 millió korona előleg. Ez a delegáczió hatáskörébe tartozik — szerintem ugyan helytelenül — de a delegáczió költségvetésébe fel nem vette, az országgyűlés sem vette fel, kinek a meghatalmazására adta hát azt ki a pénzügyminiszter ur? A hadügyminiszter ur kivánságára. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) A képviselőház az ezek iránti előleges kritikának jogát nem adhatja ki kezéből, (Tetszés a szélsi'baloldalon.) mert az utólagos kritikával már nem érünk el semmit. Parlamenti gyakorlatunkban ennek nincs is helye, mert hisz én ismerve a t. pénzügyminiszter urnak e tekintetben kifejtett gazdasági tevékenységét és azokat az irányzatokat, a melyek őt e tekintetben vezetik, meg vagyok róla győződve, hogy ő mindenesetre gyümölcsöztetni kivánja azokat a pénztári készleteket, én csak a rendszer ellen tiltakozom itt és ezt mint képviselő kötelességemnek tartom és, mert azt kívánom, hogy a magyar parlamentarizmus elvei betartassanak egy alkotmányos kormány által. Mert, t. képviselőház, hogy egy másik tételt kiemeljek, pl. a királyi várpalota költségeire a t. pénzügyminiszter ur 12 és fél milliónyi előleget adott. Hát kinek adta ezt a t. pénzügyminiszter ur és milyen visszafizetési feltételek mellett? Épen e padsorokról pártunknak egyik érdemes tagja, Komjáthy Béla t. képviselőtársam (Éljenzés a szélsöbaloldalon,) hozta ezt szóba a zárszámadási bizottságban és a t. miniszterelnök ur akkor válaszolt is rá, hogy milyen visszafizetési feltételek mellett kivánja majd megtéríttetni a czivillistából az ezen királyi várpalota költségeire fordított kiadásokat. De nem tett volna e sokkal nagyobb szolgálatot a pénzügyminiszter ur ugy az országnak, mint az uralkodóháznak akkor, ha idejött volna az országgyűlés elé és költségvetésébe vette volna ezt fel? Én meg vagyok róla győződve, hogy az ország önmagát becsülte volna meg akkor, a mikor önként maga vállalkozott volna Budavárában egy méltó királyi várpalota felépítésére a magyar udvartartás számára. Barta Ödön: De ugy, hogy itt is lakjék az udvar!
