Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-113

32 ll'J. országos ülés 1902 május 13-án, kedden terelnök ur, hogy kivételt lehet-e statuálni? Azt hiszem, nem. Megmondom, miért. A törvény 4. §-a mást mond. mint a mit a miniszterelnök ur állított, a mennyiben azt mondja, hogy : »A külfölddel megkezdendő tárgyalások előtt az autonóm vámtarifa uj autonóm vámtarifával helyettesítendő.* E szerint még csak tárgyalni sem lehet, Széll Kálmán miniszterelnök: Törvény nélkül nem is tárgyaltunk,! Krasznay Ferencz : És most, t. miniszterelnök ur, talán azt méltóztatik hinni, hogy én a betűkbe akarok kapaszkodni? Nem. Én az interpretácziónak legerősebb fajtáját akarom kimeríteni, a logikai interpretácziót. (Halljuk! Halljuk !) Mikor ezt a törvényt meghozták, mint emlitém, a legnagyobb gazdasági bizonytalanságban voltunk, nemzetközi szerződéseink lejáróban, a külföldi államok pedig fegyverkezőben, készen ellenünk a gazdasági elkülönzésre, fegyverkezőben mezőgazdasági kivitelünk ellen, pl. Németország és fegyverkezőben saját iparuk megvédésére. Mi volt ennek logikus folyománya? Az, hogy nekünk a régi vámtarifát, a mely evidenter rossz és hasznavehetetlenné vált a változott körülmények között, (Igaz! TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) ujjal cseréljük ki. A törvényhozás világos akarata tehát &z volt, hogy egy tapodtat se menjünk tovább, (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy abszolúte semmit no cselekedjünk nemzetközi kereskedelmi vonatkozásban addig, mig egy uj önálló vámtarifát meg nem állapítottunk, ha lehet Ausztriával, ha nem lehet, az önálló vámterület alapján. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) A miniszterelnök ur azonban mindazokat az alapgarancziákat lassankint feladta. Széll Kálmán miniszterelnök : Nem áll! Krasznay Ferencz: . .. ügy tett. mint Saturnus, a ki megette a saját gyermekét, azzal a különbséggel, hogy miután ez egy kicsit kemény gyerek lett volna, hát részletekben és apránkint emésztette meg. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De nemcsak az alaki garancziákat adta fel a miniszterelnök ur, hanem a materiálisukat is. A törvény t. i. imperative elrendeli, hogy Ausztriával az önálló vámtarifát minél előbb, t. i. a tárgyalások megkezdése előtt készíttesse el; utasítja továbbá a kormányt arra is, — és ez is egy nagyon fontos materiális rendelkezés, — hogy a vámszövetség dolgában a tárgyalásokat még 1901-ben kezdje meg. Azóta két év telt el. Nézzük tehát, hogy a törvénynek ezt a két utasítását mennyiben teljesítette a kormány? (Halljuk! Halljuk!) A mi mindenekelőtt a vámszövetséget illeti, sötétségben és bizonytalanságban leledzünk. Azt halljuk, hogy odaát bennünket szidnak, gyaláznak ; azt halljuk, hogy erre a szegény, eladósodott országra ráfogják, hogy mi akarjuk őket kizsákmányolni, de azt nem halljuk, hogy a vámszövetség egyes detailkérdései tulajdonképen hogyan állanak? A megalázást érezzük annyira, hogy nagyon sajnálom, hogy nincsen itt a magyar city tiszteletreméltó képviselője, Sándor Pál, a ki mindenesetre jól ismén' a kereskedelmi ethikát, a melyről én nagyon sokat tartok, hogy megmondaná, hogy két tisztességes kereskedő, a mikor annyira lebecsülték egymást, mint a hogy lebecsültük mi Ausztriával egymást, köthet-e még egymással szerződést és léphet-e még egymással valamelyes kompromisszumra? Barta Ödön: De köthet-e szerződést olyan két ország egymással, a melyek közül az egyik ugy megcsalta a másikat, mint a hogy minket megcsalt Ausztria, az a kérdés?! Krasznay Ferencz: Mi csak annyit tudunk, hogy Ausztriában válságos a helyzet, a mint a lapok irják. Széll Kálmán miniszterelnök: Azt a lapok irják! Krasznay Ferencz: De hogy mi a betegség, arról bulletineket elfelejtenek kiadni, arról mi semmit sem tudunk. Epigy vagyunk a vámtarifa tárgyalásának kérdésével. Itt is a legmélyebb sötétség van mindenütt, daczára annak, hogy azt halljuk, hogy már a harmadik olvasás előtt állunk. Őszintén megmondva, én nem is tudom, hogy mit jelent ez a frázis, hogy harmadszori olvasás. De ha annyit jelent, mint a mit itt nálunk a házban jelent a harmadszori olvasás, hogy immár »minden rendben van,« a mikor már senki sem hallgatja a tárgyat, és senki sem szól hozzá, akkor ugyan nem sokat jelent. De én azt hiszem, hogy nem igy áll a vámtarifa kérdése, és a harmadszori olvasásnak ott nem ez a kritériuma. Sőt az az egyetlen adat, a mely rendelkezésemre áll és a melyet a miniszterelnök ur szájából hallottunk, szintén ellenemond ennek. Ez az egyetlenegy adat pedig, a melyet röviddel ezelőtt a t. miniszterelnök ur egy pénzügyi bizottsági tárgyaláson elmondott, az, hogy a vámtarifának körülbelül 1400 tételei közül a legnagyobb halmaz, t. i. annak háromnegyed része már tisztázva van, és csak egynegyed rész az, a mi még nyitva áll. Hát, t. ház, olyan nagy már a mi indolencziánk Magyarországon, hogy megnyugszunk egy ilyen felvilágosításban és nem bánt bennünket a kétely, hogy talán épen az az egynegyed rész a mi legmegsebezhetőbb oldalunk? (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon. Felkiáltások: Az az!) Nem tudjuk, hogy miképen támadnak, nem tudjuk, hogy honnan támadnak. Széll Kálmán miniszterelnök: Majd megmondjuk ! Krasznay Ferencz: És a szégyenpír futja el arczunkat, ha meggondoljuk, hogy Németországban a vámtarifa legprimitívebb javaslatát, a mely oly nagy reszenzust keltett, kivitték a közvélemény piaczára és ott megtárgyalták; többet mondok, azután vitték a vámbizottságba, a hol módosításokat tettek rajta, de a közkritikát, a szabad közvélemény kifolyását megengedték, mert