Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.
Ülésnapok - 1901-121
121. országos ülés 1902 június 12-én, csütörtökön. 197 t. képviselő urral, hogy csak nemrég adtam ki egy rendeletet, mely szerint ártérfejlesztési és osztályozási ügyekben többé falragaszok utján, dobolással és hasonló módokon hirdetni semmit sem lehet, hanem minden egyes kisbirtokosnak, ha csak száz quadrát öle van is, egyenkint Írásban kell kézbesíteni azt, a mit ártérfejlesztési vagy osztályozási tekintetben vele vagy földjével csinálni akarnak, s az esetre, ha ez meg nem tartatik, kimondtam, hogy ez semmiségi okot fog képezni. (Helyeslés és tetszés.) Ezt mint jelenséget hoztam fel arra, hogy gondom van arra, hogy a birtokosság és egyáltalában mindenki a maga magánjogi érdekeit a törvények keretében megvédhesse. Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Kovács Gyula: T. ház! Méltóztassék megengedni, hogy a miniszter ur válaszára pár szóval feleljek. A t. miniszter ur azzal vezette be válaszát, hogy a törvényhozás annak idején, mikor az 1884. évi XIV. t.-cz.-et megalkotta, némileg kényszerhelyzetben volt, és méltányossági szempontok vezették olyan tekintetben, hogy ne csak közvetlenül a meder mentén fekvő birtokosok viseljék az ártéri költségeket, hanem a fensikon lévő birtokosok is járuljanak hozzá. Az igy megalkotott törvénynek következménye azután az, hogy a társulatok annyira igénybe veszik ezt a, megengedem, törvény által adott felhatalmazást, hogy oly területet vonnak be a maguk árterébe, mely terület sohasem látott és nem fog látni árvizet. Azt mondja a t. miniszter ur, hogy az alsószabolcsi tiszai árrnentesitő-társulatra vonatkozólag ez a kényszerhelyzet megszűnt, és a mint a miniszter ur magát kifejezte, ez a társulat a legkedvezőbb helyzetben van az azon vidéken levő társulatok közt. Ha tehát oly kedvező helyzetben van, mi szüksége van ezen társulatnak arra, hogy ezer, kétezer, háromezer hold olyan területet vonjon be árterébe, mely árvizet a múltban sohasem látott, s remélhetőleg a szabályozás következtében a jövőben sem fog látni, Én ily körülmények közt azt vártam volna és azt óhajtanám, hogy a földmivelésügyi miniszter ur azt a választ adta volna nekem, hogy intézkedni fog, hogy ez a 18 évvel ezelőtt alkotott s az ország nagy része által rossznak és szerencsétlennek jelzett törvény valahára meg fog változtattatni, s azok a birtokosok, kik érdekelve s a viz által fenyegetve soha sincsenek, legalább ettől a tehertől megszabaduljanak. Méltóztatott mondani azt is, hogy az alsótiszai társulat ezelőtt egyezményes ártér alapján állapította meg a hozzájárulási összeget, most azonban áttért az ártérfejlesztés utján a kivetési alapra. Ez tényleg igy van. És pedig egy olyan tökéletlen műszaki munkálat alapján tért át, a .melynek adatai egyetlenegy, nem is teljes szakértő erőnek vizsgálata folytán megdöntettek. Ennek következménye lett az, hogy a miniszter ur egynéhány hold területet kivett a szoboszlói és az angyalházi földekből. Nehéz viselni a méltánytalan terhet, de még nehezebb akkor, mikor azt is tudja az a birtokos, hogy rossz, megbízhatatlan munkálat alapján és egy szerencsétlen törvény következtében kénytelen azt viselni. A törvény akként rendelkezik, hogy az osztályozási bizottság a maga eljárását értékemelkedés alapján intézi és ennek szem előtt tartásával állapítja meg a hozzájárulási összeget. De értékemelkedésről csak ott lehet szó, a hol egy földterület árvíztől szabadult meg, de olyan területnél, a melyen árvíz sohasem járt, értékemelkedésről szó sem lehet. Hogy találhat tehát ilyen értékemelkedést az osztályozási bizottság az ilyen területnél, a melynél csak értékcsökkenés következik be azáltal, hogy a szabályozási költségekkel megterheltetik? Hosszasabban beszélhetnék e kérdésről, mert bizony nagy érdekeltség az, a melynek nevében ezt a dolgot itt a ház szine előtt szóvá tettem, és megvallom, hogy több eredményt vártam interpellácziőmtól, mert a megdönthetetlen igazság feltétlenül azon a részen van, a melynek nevében én itt beszéltem. Azonban a miniszter ur nem igy találta a dolgot és talán a törvény miatt sem intézkedhetett. Ezek miatt én a választ tudomásul nem vehetem. (Helyeslés a szélsübaloldalon.) Elnök: Kérdem a t. házat, tudomásul veszi-e a miniszter ur válaszát? A kik tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház a választ tudomásul veszi. Következik a kereskedelemügyi miniszter ur válasza Bedőházy János képviselőnek az 1895. évi VII. t.-cz. végrehajtására vonatkozólag a székely vasutak teljes kiépítése ügyében előterjesztett interpellácziójára. Láng Lajos kereskedelemügyi miniszter: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Bedőházy János képviselő ur 1901. évi deczember hó 11-én kérdést intézett a kereskedelemügyi és a pénzügyminiszterhez a székely vasutak teljes kiépítése tárgyában. Van szerencsém erre ugy a magam, mint a pénzügyminiszter ur nevében a következőket válaszolni: A székely vasutak építését elrendelő 1895 : VII. törvényczikk a következő vonalakat állapította meg: Szepsi-Szent-Györgytől Csik-Szeredáig, Csik-Szeredától a gimesi szorosig, MádéFalvától Szászrégenig és Székely-Udvarhelytől Marosvásárhelyig. Ezekből a vonalakból eddig már elkészült a szepsi-szent-györgy—csik-szeredai, továbbá a csik-szereda—gimesi vonal. Legközelebbi czélzata a kereskedelemügyi kormányzatnak, egyetértőleg a pénzügyminiszter urral, munkálatba venni azt a nagy összekötő vonalat, a mely Szászrégentó'l Mádéfalváig menne és erre nézve tényleg legközelebb szándékunk a munkálatokat megkezdeni, nevezetesen Szászrógentől Dédáig. Megjegyzem, hogy ennek a vasútnak kiépítését eddig csak az odázta el, hogy itt nemcsak
