Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-100

ím. országos ülés 1902 április 25-én, pénteken. 69 gátoltatni, akármiféle szempontok, vagy befolyások tennék is ezt kívánatossá. Épen azért, mert mindezeket kellőkép megvalósítva nem látom, különösen a katonai igazságszolgáltatásban, a költségvetést nem fogadom el. (Elénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Lázár Árpád jegyző: Szivák Imre! Szivák Imre; T. ház! Az idő is, a vita is annyira előrehaladt most már, hogy azt hiszem, hogy a t. háznak türelmét csak vagy egész uj szempontoknak, vagy nem egészen kimenteiteknek előtérbe helyezésével szabad fárasztani. En kritikámban a költségvetés felett szorítkozni fogok inkább a politikai, szervezési momentumokra, és joedig ebben kiindulási pontul veszem a Deák-korszak ha,gyonaanyait. Kiindulok első sorban az 1869 : IV. t.-czikkből, azon alkotásából Deák Ferencznek, mely a közhatalmaknak szétválasztását, a közigazgatásnak az igazságszolgáltatástól való elkülönítését olyan alapként jelölte meg, a mely nélkül Magyarországon jó igazságszolgáltatás nem képzelhető. Ki fogom fejteni, hogy azok a vezér-eszmék, melyek igazságügyi kodifikácziónkat azóta jellemzik, ettől az alapelvtől jelentékeny eltérést, s a szabadsági intézmények tekintetében erős visszaesést és hanyatlást mutatnak. Egy mulasztásra kívánom mindenekelőtt a t. ház figyelmét felhívni. Az 1869 : IV. t.-cz. 25. §-ában kimondta, hogy az egyes államhatalmi ágazatok közti illetőségi összeütközések kérdésében a minisztertanács bíráskodik ideiglenesen. Ez igy fentartva és kezelve, a mint 1869 óta kezeltetik, magában egy nagy sérelme az 1869 : IV. t.-czikknél alapul vett vezérelv ellen. Ott a közhatalmak egyensúlya volt a kiindulási pont, és az, hogy egyik hatalmi ág a másiknak rovására ne érvényesüljön, mindenekfelett pedig a közigazgatási, a politikai hatalom ne helyeztessék az igazságügyi hatalom fölé. (Helyeslés.) Ma hogy állunk e tekintetben egész Európában ? En nem ismerek egyetlen czivilizált államot sem, melyben ne külön törvény szabályozná és ne bíróságra bízná a hatásköri összeütközések elintézését. Egyedül nálunk tartatott fenn az a gyakorlat, hogy akár közigazgatási hatóságok a rendes bíróságokkal, akár közigazgatósági bíróságok a rendes bíróságokkal jutnak összeütkÖ2ésbe, akár az egyes polgár, midőn jogait keresi és számtalanszor akár negatíve, akár pozitív illetékességi kérdésekben abba a helyzetbe jut, hogy egyik hatóság sem akarja ügyének elintézését magára venni, ily kérdésekben a minisztertanács, tehát par excellence politikai hatalom dönt. Ezelőtt néhány esztendővel már fel lett ismerve az állapot tarthatatlansága — hiszen az ideiglenességet maga a törvény mondotta ki — és akkor a mostani kultuszminiszter ur, Wlassics Gyula, még mint egyetemi tanár igen mély erudiczióval, sok gyakorlati elmeéllel, törvényjavaslatot szerkesztett a hatásköri összeütközések bíróságáról. Alapul vette főképen a német mintákat, mert a franczia jogrendszer, a mint tudjuk, utóbbi időben e czélra egészen külön biróságot kreált, a mennyiben az előbbi bíróságnak, a Conseil d'état-nak külön osztályát önállósította, mint hatásköri biróságot. Ellenben a német és többi jogrendszer a legfőbb polgári birói és közigazgatási birói hatóságokból kombinált bíróságokra bízta az illetékességi öszszeütközés kérdésének elintézését. Nem jelent ez, t. ház, ujabb költséges szervezetet; jelenti csupán azt, hogy kiépíttessék alkotmányunk ebben a tekintetben is, szüntettessék meg az az anomália, hogy egyik hatalmi kör a másik rovására túlterjeszkedik. En tehát ajánlom a mélyen t. igazságügyminiszter ur figyelmébe, hogy alkotmányos életünk ezen hézagát méltóztassék mielőbb kiépíteni, és ebben az irányban kezdeményezó'leg fellépni. (Helyeslés.) En abban, hogy az államhatalom ágai egymástól korrekté elválasztva működnek, az alkotmányos életnek egyik legnagyobb garancziáját találom, (Helyeslés.) és mindazt, a mi ebben az irányban haladást jelent, a magam részéről a legnagyobb örömmel üdvözlöm, sőt jogéletünk kiépítése szempontjából most már elodázhatatlanul szükségesnek tartom.; hiszen a mostani kormányzat, a mint tudjuk, a jog jegyében született meg, és azt gondolom, hogyha valamikor, most van az ideje annak, hogy jogrendszerünk eddigi hiányait vagy azt a hanyatlást, a melyet a vezető szellem tekintetében eddig tapasztaltunk, szanáljuk. Plósz Sándor igazságügyminiszter: Hol ? Miben P Szivák imre: Rá fogok erre térni. A törvényhozások, a mint tudjuk, választani szoktak két vezető eszméből, midőn a kodifikácziót megindítják. Az egyik a politikai szabadságjogoknak, az egyén személyes szabadságának és jogainak nagyobb mértékben való érvényesítése, a másik pedig az államhatalmi érdekeknek előtérbe állitása. Ez a két eszme, hogy ugy mondjam, ez a két nagy érdek küzködik egymással mint vezető gondolat a modern törvényhozásban. De e tekintetben reánk nézve a követendő utat épen az 1869 : IV. t.-cz,-ben Deák Ferencz kijelölte, midőn megmondotta, hogy egyetlen kontencziózus kérdés, mely az egyén személyes szabadságát vagy tulajdonát érinti, más, mint bírósági közegek által el nem bírálható. (Helyeslés.) És már itt megjegyzem, hogy a meddig Deák Ferencz élt, egyetlenegy oly törvény hozva nem lett, mely a bíróság elé tartozó kérdéseket politikai hatóságok körébe utalta volna. Most pedig hogy állunk ? Méltóztassék megengedni, bár e kérdés már erősen érintve lett, hogy a statisztika némely adataival én is megvilágítsam jogéletünknek ezen legsötétebb mezejét. (Halljuk! Halljuk!) Nem oly kis dologról van itt szó. A t. miniszter ur kimutatásából tudjuk, hogy egy félmillióra, 500.0ü0-re megy ma azoknak az ese-