Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-99
,9,9. országos ülés 1902 április 24-e/i, csütörtökön. 43 fogúit, hanem állítson fel több egyetemet, hogy igy a jogi oktatás helyesebb irányba terelődjék. Mert a budapesti és a kolozsvári egyetemeken a tanítás ma semmi esetre sem folyik helyesen. Több egyetem felállítása azért volna helyes, mert az egyetemek jobban vonzanák az ifjakat, már csak azért is, mert ott mindjárt a doktorátust is el lehet nyerni és nem kell máshová fordulniok. Arra is kérem az igen t. miniszter urat, hasson közre abban az irányban, a mit különben a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur már többször kijelentett: hogy egységesittessék a bírói és ügyvédi képesítés, mert nem helyes dolog az, hogy a birói hatalmat kisebb kvalifikáczióju emberek gyakorolják, mint az ügyvédséget. Egyáltalában a két kar érintkezésére és a közszellem kifejlődésére sokkal helyesebben hat, ha a képesítés egységes, mintha különböző. t Többen felemlítették az ügyvédség kérdését is. Én a dolognak praktikus oldalával kívánok foglalkozni. A kérdés rákfenéje t. i. a zugirászat, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) A megelőző kormányok igen nagy kedvvel igyekeztek az ügyvédi kar jogos érdekeit megnyirbálni és különösen a községi jegyzőknek oly nagy terrénumot biztosítottak, hogy azzal az ügyvédek jövedelmének nagy részét elvonatják. Távol áll tőlem, mintha az ellen volnék, hogy a falusi nép olcsón és a helyszínén jusson jogi tanácsokhoz, de ez ma már az egyes községekben, pl. Pest megyében is sok helyt annyira megy, hogy a jegyzők hathétezer forint jövedelmet szereznek a zugirászatból. Hiszen a belügyminiszter ur nem tud felügyelni arra, hogy e jegyzők a szabályrendeleteket betartsák, hogy a hol egy forint dij van megállapítva, pl. egy kérvényért, valami czimen egy másik forintot is hozzá ne számítsanak; de tudok olyan esetet is, hogy egy olyan bekebelezésért, a melyért az ország első ügyvédje, pl. Hódossy Imre, nem kérhetett volna többet 15 forintnál, a jegyzők 40 — 50—60 forintot számítanak fel és ráadásul még esztendőkön át se csinálják meg. Arra van szükség, hogy az ügyvédi rendtartás 39. §-át a miniszter ur novelláris utón módosítsa; arra van szükség, hogy a törvényhozás törülje ki az üzletszerűséget és erősebb büntetési szankczió alá helyezze a zugirászatot, Kern akarom én legkevésbbé sem érinteni azt, a mi jogos, a mi a népnek érdekében áll, a mi olcsó; de ezek a jegyzők — tisztelet, mondom, a kivételeknek, mert a ki jó munkát csinál, az ellen nincs észrevételem, attól nem sajnálom a keresetet — beavatkoznak a végrendeletekbe, szerződéskötésekbe és higyje el a t. miniszter ur, sok pörnek a magvát ezek hintik el; megfizettetik magukat az egyik rokon által és ezzel az egész rokonságot fellázítják és igy következnek a perek. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezért, t. képviselőház, nem akarom én azt, hogy ez a jövedelem elvonassék; a meddig meg lehet tartani az igazság határát, tartsuk meg, hagyjuk meg, a nép érdekében, hogy közbeléphessen a jegyző is, de ne engedjük meg, hogy hat-hétezer forintos jövedelmeket csináljon magának, mert ez helytelen eljárás; ezen az utón létesül Magyarországon az a rendszer, hogy alig van falu, a hol ne volna segédjegyző, mert a jegyző nem végzi a maga kötelességét, hanem zugirászatot folytat és a segédjeg} r ző tartásával a közönség van megterhelve. Mondom, erre legyen a t. miniszter ur kegyes figyelemmel; e téren az ügyvédi rendtartás 39. §-ának módosításával igen sokat lehetne tenni, egyrészt a községi igazgatás egyszerűsítésének érdekében, másrészt az ügyvédi kar érdekében, hogy ne vonassék el ettől annak a munkának a dija, a melyet jogosan teljesít. T. képviselőház! Még egy utolsó megjegyzésem van az általános nyugdíjtörvényre vonatkozólag. A mi az ügyvédi nyugdíjtörvényt illeti, erre nézve sem helyeselhetem a miniszter urnak az álláspontját, mert ha a legutolsó munkásnak is van joga arra, hogy nyugdijat biztosítson magának, nem értem, miért legyen ettől épen az ügyvéd megfosztva. De én az általános nyugdíjtörvényről akarok röviden megemlékezni, mivel már felemlités tárgyát képezte, ós mivel különben is ez a törvény a minisztérium által hajtatván végre, annak módosítása bármely tárczánál szóba hozható. T. ház! Én a nyugdíjtörvénynél különösen a miniszteri és államtitkári nyugdijakat kifogásolom. Azt mondja a nyugdíjtörvény 24—25. §-a, hogy az államtitkár nyugdija 2000 frt, a miniszteré pedig 4000 Irt, ha három évig szolgált. A törvénynek tehát az az alapgondolata, hogy 2 — 4000 forint legyen a nyugdíj, a gyakorlatban pedig ezt rendszerint megduplázzák. Volt államtitkárok húznak négyezer forint, volt miniszter nyolczezer forint nyugdijat. Ezt én teljesen helytelennek tartom, először az összeg szempontjából, mert az a miniszter, a mikor megbukott, rendszerint már nem is fiatal ember, azonkívül a mi viszonyainkhoz képest rendkívül magasnak tartok nyolczezer forintos nyugdijat, (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) s azt hiszem, hogy 3—6000 forint teljesen elégséges volna. De ha az összeg lehet is pro és contra vélemény tárgya, nem lehet semmi esetre sem az, hogy három esztendő múlva illesse meg őket a nyugdíj. Az az álláspontom, hogy nem lehet időhöz kötni a nyugdij megadását, t. i. ahhoz, hogy meddig szolgált az illető, hanem a fő normativum az kell, hogy legyen, megérdemelte-e és szüksége van-e rá? (Helyeslés a baloldalon.) Kötelezőleg semmi esetre sem lehet a nyugdijat megállapítani, nehogy hiába pocsékoljuk el az állam pénzét. Kegyeskedjenek meghallgatni. (Halljuk! Halljiűc!) Itt van pl. Tisza Kálmán esete, a ki 12 esztendeig húzta a 8000 forint nyugdijat; tehát, a nélkül, hogy szüksége lett volna reá, felvett az országtól százezer forintot. De nem 6*
