Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-110

T2 május 9-én, pénteken. 366 110. országos ülés 191 zik ? Ha ez az oka ennek a tartózkodásnak, akkor legyen a t. miniszterelnök urnak bátorsága ahhoz, hogy ezt az ország színe előtt megmondja; mi ebből is le fogjuk vonni a konzequeneziát. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldálon.) T. ház! A legsajnosabb eredmény az a politikai eredmény, a melyet az 1880 : VI. törvényczikkel inaugurált boszniai kormányzat Bosznia-Herczegovina területén a magyar államhoz viszonyítva megvalósít! Az a politikai eredmény az abszolutizmus importálása oda, a hol a fennálló törvénybeli tételek szerint, valamint azon intencziók szerint is, a melyek akkor fenforogtak, csak alkotmányossággal szabad bemenni. (Uyy van! Ugyvan! a szélsöbaloldálon,) A t, miniszterelnök ur nem vonhatja kétségbe azt, hogy gróf Andrássy Gyula még azon időben, mielőtt az okkupáczióról sző volt — vagy a midőn már volt szó róla, de mi még nem tudtunk róla nyilvánosan — Törökországnak azt a bölcs tanácsot adta, hogy adjon Bosznia-Herczegovinának alkotmányt. Egy magyar miniszter tehát Magyarország nevében azt a tanácsot adta egy idegen hatalomnak, hogy az ottani rend helyreállításának egyedüli helyes eszközéül alkalmazza az alkotmányt; adjon alkotmányt a népeknek. S akkor előállunk mi, s okkupálunk mint mandatáriusok egy területet, hogy 25 esztendő alatt reá oktrojáljuk a legridegebb, a legönkenyesebb, legveszedelmesebb formájú abszolutizmust. (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldálon. Az osztrák mintára kezelt abszolutizmust f) És mindezt miért, t. miniszterelnök ur? Tartozom magunknak, tartozom kormányunknak annyi elégtétellel, hogy elismerjem, hogy ha külön operálnánk, és nem volnánk közösségben Ausztriával, akkor talán mégis el tudott volna oda jutni egy kevés magyar alkotmányos szellem. De történelmi igazság, hogy nincs a világon egy talpalatnyi föld, a hova, ha Ausztria egyszer lábát oda betette, nem a legdurvább abszolutizmust vitte volna be, (Hosszas, zajos helyeslés a szélsobalodalon.) Ha semmi más okunk nem volna perhorreskálni azt a közösséget: ez az egy ok is elegendő volna arra, mert azt a gyűlöletet, a mely az abszolutizmus behozatala nyomán mindenütt kél, Ausztria kedvéért ártatlanul el kell szenvednünk, (Ugy van ! TJgy van! a szélsöbaloldálon.) T. ház! Rátérek a javaslatnak közlekedési és forgalmi vonatkozású bírálatára, a melyben könnyebbségemre szolgál az, hogy az előttem szólott t. képviselőtársaim közül már Pichler Győző és Major Ferencz t. képviselőtársaim a közlekedési és közforgalmi tekintetben fenforgó súlyos gravámeneket a lehető részletességgel előadták. Rövidebb lehetek tehát annak a tételemnek megindokolásánál, hogy én nem tartom vasúti politikának azt a politikát, a mely itt létesült, nem tartom különösen magyar vasúti politikának, mert hiszen ráolvastam a t. miniszterelnök úrra, hogy nem is ő kezdeményezte, nem is az ő óhajtása teljesült, nem az ő tervezete van elfogadva, és e szerint nem is lehet az magyar, mert a t. miniszterelnök ur a magyar politika szempontjából nem ezt tartotta szükségesnek, vagy ezt nem tartotta szükségesnek. Hogy ismétlésekbe ne bocsátkozzam, — de mégis hogy megértessem magamat: én ezen javaslatban azért nem látom a magyar közlekedési forgalmi politika megvalósítását, mert nincsen benne megvalósítva a 80-as évek óta állandóan napirenden levő közóhajtás, hogy Magyarország szivén, a magyar Alföldön keresztül egy egységes és a világforgalomba beilleszthető vonallal köttessék össze országunk forgalma Szerajevóval, olyan vonallal, mely részünkre a szuj>remacziát ezen ország kereskedelme és ipara felett biztosítja. (Helyeslés a szélsöbaloldálon.) Azt kérdezte tegnap a miniszter ur, hogy hol van erre a pénz? Hozzátette azt is ijesztésül, hogy száz milliókról van szó. (Halljuk! Halljuk!) Hát a t. miniszterelnök urnak szives figyelmébe és emlékezetébe ajánlom . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt én még csak ezután mondom! Barfa Ödön: Két nap előtt mondta, hogy hol a pénz ? Emlékezetébe idézem, hogy ennek a vasútnak megvalósítására nem a magyar kormány, nem a magyar állam pénzét kérték annak idején, hanem volt vállalkozó, még pedig egy hatalmas pénzcsoport, a melynek szolidsága iránt semmiféle kétely fenn nem forgott, a mely készséggel ajánlotta fel a szükséges milliókat is. Az a pénzcsoport két részből állott. Először az egyik rész vezetett, az a rész, a melynek székhelye Bécs és a mikor ez operált, akkor jóformán már el is volt fogadva ez a javaslat, de Bécsben leintették és pedig oly körök, a melyekhez a t. miniszterelnök ur nagyon közel áll, a mióta abban a székben ül és a melyek azt a bizonyos abszolút politikát Boszniában olyan helyesnek és a czélnak annyira megfelelőnek ismerik; leintették, de azért az ügy még sem halt meg. Emlékezik a t. miniszterelnök ur bizonyosan, mert kitűnő memóriája van, arra a gyönyörű jelenetre, mely a vasútépítések történetében oly ritkán fordul elő, hogy egy vaskezü vasúti miniszter, a kinek emléke iránt mindnyájan nagy tisztelettel viseltetünk, egy ily irányú tervezet benyújtóját ott, nyilvánosan a hivatalos helyiségben, megölelt és megcsókolt, pedig az illetőnek nem is volt valami rokoni összeköttetése Baross miniszterrel. Csak érzelmeik ezen ügybeni rokonsága lelkesítette fel ennyire Baross minisztert. Az az ur most is él, az az ur most is lelkesedik azért az ideáért, és annak talán van annyi ereje még most is, hogy azt megvalósítsa, csak bíztatni kell, de bár a t. kormány hazafiságában nincsen fogyatkozás, de bátorságában igenis van. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Eem merik bíztatni, mert tudják, hogy ezzel Bécsnek kellemetlen dolgot művelnének, ha csak