Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-105

105. országos ülés 1902 május 1-én, csütörtökön. 229 és Magyarország között. Ismer a haderő hazát? Tudja-e a hadsereg azt, hogy mi a hon ? Tudja-e, hogy mi az alkotmány ? A haza fogalmát kirúgta maga alól egészen és csak területet ismer, a mely 15 hadtestparancsnokság alá tartozik! {Ugy van! Ugy van! a szelsobaloldalon.) Méltóztassék utánanézni, a katonai sematizmus elmondja, Tan-e osztrák ujoncz egyetlenegy is Magyarországnak területén ? Nincs! Hanem magyar ujoncz az igenis van állandóan Ausztria területén és védi Ausztriának a határait. Miért ? Mert Ausztriának a véradója nem elegendő arra, hogy azzal védeni tudja az ő osztrák tartományait. Méltóztassék csak megnézni, hogy mennyi van Magyarország ujonczai közül állandóan Ausztriában. Négy gyalogezred, öt huszárezred, egy hadosztály tüzér, egy vadász-zászlóalj és egy utász-zászlóalj. (Mozgás a szelsobaloldalon.) Méltóztatik látni, hogy mig Ausztriában sorozott ujoncz egyetlenegy sincs Magyarországon, addig Magyarországon sorozott ujonczból állandóan tízezrekre rugó ujoncz van Ausztriában. Tartozunk mi ezzel, t. képviselőház! ? Van-e a világon józan gondolkozás, van-e Magyarországon törvény, a mely azt kívánhatja, hogy mi Ausztriának határait még békében is tartozunk állandóan őrizni, annak az Ausztriának a határait, a mely gazdasági kérdésekben és mindig minden körülmények közt ellenségként áll velünk szemben, (Igaz! Ugy van! Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) a mely minket gyaláz és kizsákmányol? (Igaz! Ugy van! a szelsobaloldalon. Felkiáltások: Kiszipolyoz!) Menjünk tovább! Itt van Bosznia és Herczegovina kérdése. Mi van Bosznia-Herczegovinäban ? Vájjon a haderő, a melyet levezényeltek, abban az arányban van-e ott, a melyben mi a véradót viseljük ? Nem. Méltóztassék csak utánanézni a katonai sematizmusban, Bosznia és Herczegovinában a magyar hadsereg — már értem a magyar ujonczot, beszéljünk csak igy, mert nincs magyar hadsereg — a magyar ujoncz az Osztrákországban szedett ujonczczal szemben ugy áll, mint 19 az egyhez. Méltóztatik azt a magasabb katonai bölcseséget és rejtett czélzatot látni, a mely ebben van. Ha vérezni kell, vérezzék a magyar ujoncz, a kire nincs szükség, a kinek vére nem drága! (Igaz! Ugy van! a szelsobaloldalon.) Kubik Béla: Czáfolja meg, miniszter ur, de ne lóbálja a fejét! Úgyis tudjuk, hogy csak ide van kommandirozva. Rátkay László: Hiszen ha a t. miniszter ur meg fog czáfolni, igen szívesen én lennék az első, a ki hódolatomat letenném a t. miniszter ur elé, mert sajnálom azt a szegény magyar vért, a mely oktalan eszmékért, oktalan gondolatokért, oktalan czólokért ömlik el. (Igaz! Ugy van! a szelsobaloldalon.) Rákosi Viktor: Nagyhatalmi hóbort! Európai kon ezer t! Rátkay László: Nem fogom soká igénybe venni a t. ház türelmét. (Halljuk! Halljuk! a szelsobaloldalon.) Egy pillanatra azonban nézzünk bele a t. miniszter ur titkos működésébe, a melyet Münnich Aurél t. képviselőtársam tegnap oly magasra emelt, a t. miniszter ur lába elé téve az elismerés koszorúját. A szegény magyar nemzetet évtizedeken keresztül mindig mivel ócsárolták, mivel kisebbítették? Szemére vetették, hogy nem képes, nincs tehetsége magyar tisztek nevelésére és ezért nem megy a magyarság a katonai pályára. Nézzük, mit tesz velünk a miniszter ur, mikor arról van szó, hogy magyar tiszteket neveljünk. Itt van a saját kimutatása. A tavaly megjelent kormányjelentésből látom, mindenki utánanézhet, és azt hiszem, a t. miniszter ur is el fogja ismerni, hogy mindenben igazam van. Ebből látom, hogy 1640 gyermeket volna képes nevelni az a három magyar katonai iskola, a melylyel birunk. És mi történik ? A három magyar iskolában van 946 magyar fiu, a többit Ausztriából hozták ide. (Mozgás a szélscibaloldalon.) A magyar fiukat pedig, kikben tehetség van, átviszik Ausztriába a katonai hadapródiskolába. Mi ennek a czélja? Az, hogy kijátszszák a magyarságot, hogy a magyarság a hadseregben ne foglalhassa el a maga részét, hanem a kiben tehetség és vágy van, azt gyermekkorában átviszik Ausztriába, hogy kiforgassák belőle a magyar érzületet. (Igaz! Ugy van! a szelsobaloldalon.) Akkor aztán ideállnak és azt mondják, hogy nincs a nemzetben tehetség arra, hogy magyar katonatiszteket tudjon nevelni. (Igaz! Ugy van! a szelsobaloldalon.) A magyar tiszteket, a kik Magyarországból és magyar vérből származnak, miért helyezik folytonosan idegen, osztrák ezredekbe? Hiszen ezt a kérdést már a delegáczió is tárgyalta. Hivatkoztak ő Felségének 1868. —gondolom — június 7-ikén kiadott leiratára, melyben elrendelte, hogy a magyar születésű katonatisztek csakis magyar ezredben helyezhetők el. Mikor ezt a kérdést a delegáczióban tárgyalták, a magyar delegáczió arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezt nem lehet kívánni. Gondolom, Ugron Gábor tett ebben a kérdésben javaslatot és leszavazták, azt mondták: majd megkérdezzük előbb a hadügyminisztert, hogy adjon kimutatást arról, vájjon mennyi magyar születésű katonatiszt van idegen ezredekben elhelyezve. És mikor ezt az alázatos kérést a delegáczió előterjesztette, mikor látta, hogy a hadügyminiszter 30 esztendőn keresztül nem teljesiti nemcsak a magyar törvényt, de a magyar király leiratát sem, akkor a delegáczió végén mégis előállt a magyar delegáczió elnöke és azt mondta szó szerint, méltóztassék elolvasni a magyar delegáczió naplóját: fogadja a hadügyminiszter és az összes miniszterek a magyar delegáczió köszönését működésükért, vegyék biztosítékul, hogy a magyar delegáczió nem egyedül áll ebben a kérdésben, az egész magyar közvélemény áll a háta