Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-102

136 102. országos ülés 1902 április 28-án, hétfőn. ügyvéd meghajtotta magát és dicsérte az elnököt, ezen pártatlan helyes eljárásáért, hogy az ansziennitást igy érvényesiti. Beadják a csődkérvényt, másnap kirendelik a tömeggondnokot s az az ügyvéd találkozván a tömeggondnokkal, megkérdezi: » Kollega ur, hány éves ügyvéd ön?« Azt mondja, öt éves. »Ot éves ügyvéd és már csődöt kapott?« »Ez már a harmadik csó'döm.« (Derültség és mozgás a szélsöbálóldalon.) Ezzel a példával — nevekkel szolgálhatok az igazságügyminiszter urnak — illusztráltam ezen nyomorúságos, szégyenteljes állapotokat. Ha a miniszter ur még ezek után is azt hiszi, hogy a mai állapotok fentarthatók, akkor nem találok szavakat csodálkozásom kifejezésére. Sok szó esett itt az ügyvédekről. Én, t. miniszter ur, mindazt aláirom, a mit elmondottak az ügyvédség nivójának emeléséről. Elfogadom, hogy minden elvétessék az ügyvédektől, a mi nem tisztán jogtudósi, jogvédői funkczió. Hanem mikor ezt mondani hallottam, nem hallottam, hogy talán mégis gondoskodni kellene arról, hogy valamiképen kárpótoljuk ezeket a nyomorúságban lévő ügyvédeket, ha jövedelmük egy harmadrészét — mert a blankettamunka egy harmadát teszi minden irodának — elveszszük tőlük. Nem akarok konkrét indítványt tenni, de rámutatok egy módra, melylyel igen egyszerűen lehet segíteni és a melyet az egész ügyvédség hálával és köszönettel fogad. Ne tekintsük továbbra is az ügyvédeket fináncznak, mentsük meg őket egyszer s mindenkorra a fináncz funkczióktól. Ma a dolog ugy áll, hogy ha a fél egy bélyeget alkalmazni elfelejt, legfeljebb háromszorosával birságoltatik, míg az az ügyvéd, a kinél ez sokkal könnyebben előfordulhat, mert nap-nap után sok eset van rá, ötszörösen birságoltatik. A leletezés, melyről majd a fmánczininiszter úrral fogunk beszélni, a legerkölcstelenebb és legmegszégyenitőbb valami. Mondok egy konkrét esetet. A napokban bement egy irnok egy kérvénynyel az egyik kiadóhivatalba 3 perczczel a kitűzött idő előtt. Mikor beadja a kérvényt, akkor veszi észre, hogy elfelejtkezett a bélyegről. Az utolsó perczekben lévén, azt kérdezi: most mit csináljak? Azt mondják, itt van a szomszédban egy trafik, menjen, vegyen bélyeget, majd fölragaszthatja még. És mi történt ? Elfut a szomszéd házban lévő trafikba, s mire visszajön, be volt zárva az ajtó, csak azért, hogy be ne jöhessen a bélyeget rátenni, mert az a tisztviselő akkor a leletezési jövedelmétől elesik. Ilyen megszégyenitő dolgok csak nálunk történhetnek. Az előbb felvetettem azt az eszmét, hogy az ügyvédek ne tekintessenek finánczoknak. Ezt ki akarom egészíteni azzal, hogy az ügyvédeket minden olyan funkcziótól, melyben maguk anyagilag angazsáltatnak, mentessenek fel. Hogy jut az ügyvéd ahhoz, hogy sajátjából legyen kénytelen a tanudijat és a szakértői szemle diját előlegezni, sőt pénzbirsággal is lesz sújtva. Azt hiszem, ez az ügyvédi állás hivatásával nem egyezik meg, hanem minden ilyen perben, a mint Eötvös barátom mondotta, állapíttassák meg az, mennyi a bélyegköltség, mennyi a tanudij és az ne az ügyvéd, hanem a fél rovására Írassék elő. (Helyeslés a szélsöbálóldalon.) Miután eddig mindig ugy beszéltünk az ügyvédekről, mintha tudja Isten, mennyi jövedelmük volna, kénytelen voltam ezeket azoknak felkérésére, akik nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy ezeket saját zsebükből előlegezzék, a t. miniszter ur figyelmébe ajánlani. (Helyeslés a szélsöbálóldalon) A telekkönyvvezetőkről az 1893. évi IV. t.-cz. intézkedik. Ok a IX. és X. fizetési osztályba vannak besorozva, épugy, mint az irodaigazgatók, a kiknek pedig nincs akkora kvalifikácziója. Ha megnézem az idei költségvetést, azt látom, hogy daczára annak, hogy kilátásba volt helyezve, hogy a két fizetési osztályba egyformán osztatnak be, a telekkönyvvezetők közül a IX. osztályba csak 132 van beosztva, mig a X-ikbe 278, tehát aránytalanul kevesebb van jobban osztályozva, ellenben az irodaigazgatók közül 40 van a jobb fizetési osztályban és 27 a kevésbbé jobban, tehát ők aránytalanul jobban vannak dotálva, mint a telekkönyvvezetők, a kiktől nagyobb kvalifikácziót követelünk. Ez se nem méltányos, se nem igazságos, se nem indokolt. Én tehát azt kérem, méltóztassék erre tekintettel lenni. Én az irodaigazgatóktól nem irigylem, hogy benne vannak a jobb osztályban, hanem tessék akkor a telekkönyvvezetőkről, kiktől nagyobb minősítést igénylünk, épugy gondoskodni. A segédtelekkönyvvezetők nyomorult helyzetéről nem beszélek. A miniszter ur kilátásba helyezte, hogy őket minél hamarább telekkönyvvezetőkké kinevezi. Csak arra akarok rámutatni, hogy ezen 700 frtos fizetéssel alkalmazott páriák közül 63 van még ma olyan, kik 1893-ban, tehát a törvény keletkezése előtt már segédtelekkönyvvezetők voltak. Ha azt hiszi a t. miniszter ur, hogy 700 frt fizetésért teljesen megbízható munkát követelhetünk a segédtelekkönyvvezetőtől, akkor ezen nem tudnék eléggé csodálkozni. Krasznay Ferencz t. képviselőtársam kifejtette a bírák nevelésére vonatkozó eszméit. Én azokat mindenben magamévá teszem és csak arra akarom felhívni a t. miniszter ur figyelmét, hogy addig is, mig ezeket az igazán munkás embereket olyan helyzetbe tudja hozni, hogy fizetésükből meg is élhessenek, tessék intézkedni saját hatáskörében, hogy a jegyzők és aljegyzők ne blanketta-töltögetők legyenek, hanem lassankint az igazságszolgáltatás érdemleges ügyeinek elintézésével is foglalkozzanak. Igazán furcsa állapot, hogy ma csak blanketta-töltögetés van rájuk bizva, de ha holnap kineveztetnek aljárásbiróvá, azt kívánják tőlük, hogy mindent tudjanak és a legvitásabb, legfontosabb kérdésekben döntsenek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbálóldalon.)