Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-102

126 102. országos ülés 1902 április 28-án, hétfőn. t. ház, a mit olyan szívesen emelnek ki minden rossz törvényalkotásnál, hogy ime, hiszen a mi népünknek becsületes, jó tulajdonságai vannak: eszes nép, liberális nép, pertraktábilis nép, felvilágositható nép. A törvényalkotásnál ép olyan mértékkel és ép olyan sulylyal jönnek számba a népnek hibái, mint a népnek előnyei. {Igaz! Ugy van! a néppárton.) Tessék azt is figyelembe venni, hogy népünk eszes, de egyúttal kényelmes ; tessék azt is figyelembe venni, hogy népünk szorgalmas, de az óvatosságnak, a gyanúnak roppant kevés árnyalatával él. (Igaz! Ügy van! a néppárton.) Méltóztassék figyelembe venni azt is, hogy népünk jogainak megóvására költekezni nem szeret, hogyha tudna is; szereti a formátlan ügyleteket; a nép előtt gazdasági szükségletei imminensebbek, erősebbek, ugy, hogyha a kettő között kell választani, hogy aratni menjen-e, vagy egy 20 frtos pernek a tárgyalására menjen-e el, biztosithatom a t. házat, hogy inkább aratni megy az az ember. Hogyha igazi államférfi az igen t. igazságügyminiszter ur, a mint kivánom, hogy olyan jó államférfiú legyen, mint a minő kitűnő jogász, akkor ezektől a szempontoktól nem zárkózhatik el. Ez az és semmi más, a mit én kivántam, és ezzel még nem zárkóztam el a külföldi intézmények akczeptálásától és nem nevezek el mindent, a mi a külföldi jognak a magyar talajba való átültetésével jár, idegen majmolásnak. Nagyon rossz néven vették Issekutz Győző t. képviselőtársam és az igazságügyminiszter ur is, hogy a Curiát megkritizáltam. Törvénykezésünk elve a nyilvánosság. Azt kérdezem, hogy az a nyilvánosság, a melyet a törvény egyedüli garancziaként állit oda, mert most nincsen más garancziánk a birói önkény ellen, mint a nyilvánosság, vájjon az a nyilvánosság valóban bevált-e ? Van-e valóban nyilvánosság ? A törvényszéki, a járásbirósági, a felebbezési, de tovább megyek, még a curiai tárgyalások is oly kevés nyilvánosság előtt folytak le kevés kivétellel, hogy azt nyilvánosságnak nevezni nem lehet. De milyen nyilvánosságot ertünk mi az ellenőrző nyilvánosság alatt? Azt, hogy oda menjen Pityi Palkó, vagy X. Y., a kinek halvány ideája sincsen a dolog lényegéről, a dolog jogi struktúrájáról, és az akarjon ellenőrizni curiai bírákat? Ez, t. képviselőház, magában véve, ha már garancziának nevezik, nem elég garanczia. Méltóztassék akkor megengedni — mert eddig mindig perhorreszkálták azt — hogy mi azokat az Ítéleteket kritika tárgyává tehessük, nem ellenséges szemmel, nem animozitással, hanem jogászi szemmel. Mohay Sándor : Szaklapokban meg is történt! Simonyi-Semadam Sándor: Azt mondja az államtitkár ur, hogy szaklapokban meg is történik. A szaklapokat csak a jogászok, az ügyvédek járatják, az nem nyilvánosság, az csonka nyilvánosság; a nyilvánosság az ország. Mit ér, ha a budapesti ügyvédek és jogászok tudják azt, hogy ez vagy az a tanács igy vagy amúgy nem tudja, vagy nem alkalmazza a törvényt? Azt tudnia kell az országnak, mert az ország bizalma van abba helyezve ós nem az ügyvédeké, mert az kevés. Issekutz Győző t. képviselőtársamnak különösen nagyon rosszul esett, hogy én a Curiát szerinte nem igazságosan támadom. Én akkor nem akartam a részletekre kitérni, mert az idő nagyon előrehaladott volt és talán máris nagyobb mértékben vettem volt igénybe a t. ház figyelmét, mint a hogy általános vitánál szokás; most azonban igazolásomra méltóztassék megengedni, hogy nagyon röviden jn-eezizirozzam azokat az eseteket, a melyekben én a Ouria eljárását gyengének, nem jogászinak tartom. (Halljuk! Halljuk!) A curiai bíráskodásról szóló törvény 3. szakaszának 26. alineája egy határozott és kétségtelen intézkedést tartalmaz, t. i. azt mondja, hogy »a jelen törvény 159. szakaszának a záróra kitűzésére vonatkozó rendelkezései ha megsértetted — az esetben semmis a választás — »és e mellett kimutatta tik, hogy azon időpontban, midőn a záróra a törvény szerint kitűzendő lett volna, a képviselőre legalább annyi érvényes szavazat be nem adatott, a mennyi a választói névjegyzékben foglalt összes választók általános többségének megfelel.« Éz alapon volt egy peticzió a Curia előtt. A Curia konstatálta, hogy mindaz, a mi abban a paragrafusban foglaltatik, az adott esetben tényleg megtörtént. Ennek daczára a Curia a peticziót elutasította, elutasította pedig azzal, hogy a zárórára vonatkozólag ez a törvény az 1874-dik évi választási törvényt hatályon kivül nem helyezte. Ne méltóztassék rossz néven venni, de ha ebben az uj törvényben egy semmiségi ok imperative meg van nevezve és ez a semmiségi ok fenforog, mint tény: akkor semmiféle bíróságnak nincsen joga ezt a tényt mellőzni, hivatkozni arra, hogy a zárórára vonatkozólag a 74-es választási törvény változtatást nem szenvedett. Ez jogászikig helytelen, igazságtalan és a Curia túllépte hatáskörét, mert ő itt fölébe helyezte magát a törvénynek. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Egy második esetet emiitettem fel közbevetőleg az igazságügyminiszter ur beszéde alatt, a melyben a Curia egy rendelkezést, a melynek direkt rendelkezésnek kellett volna lennie, az ítélet indokaiba foglalt bele. T. képviselőház! Az 1899. XV. t.-cz. 7. fejezete »Eljárás az ítélet hozataláig vagy a bizonyítási eljárás elrendeléséig« czim alatt van. Ebben a 62. §. azt mondja: »ha a kórvény olyan érvénytelenségi okra van alapítva, a mely a 3. §. alá nem tartozik, a bíróság a kérvényt a felek kifogása folytán vagy e nélkül visszautasítja; ha pedig a megjelölt érvénytelenségi okok némelyike nem tartozik a 3. §. alá, az esetre ezen érvény-