Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-102

102. országos ülés 1902 április 28-án, hétfőn. 127 telenségi okot a tárgyalás köréből kizárja. Ezen határozat a képviselőházzal közlendő«. Mi történt a doroghi kerületben megejtett választás ellen beadott peticzióval? A mi azzal történt, ez okozta azt a hibát is, a melyet az elnök ur utólag korrigált. A petiezióban volt egy ok felhozva, a mely nem illett a 3, §. alá, hanem a melynek elbírálása a ház elé tartozott volna. A Curia vógigtárgyalta az ügyet és, bár azt mondja a törvény czime: »Eljárás az Ítélet hozataláig vagy a bizonyítás elrendeléséig«, mégis eszébe sem jutott, hogy ezt a semmi­ségi okot, a mely nem tartozik a Curia elé, kizárja, kikapcsolja a tárgyalás keretéből, sőt tovább megyek, az ítélet hozatalánál sem vette észre, hogy itt milyen sérelem panaszoltatott fel; csak mikor indokolását meghozta, csak az indokolás végébe vette bele, hogy, íme van még egy oly panasz is, a mely tulajdonké­pen a ház elé tartozik: e felett a Curia nem ha­tározott. Engedelmet kérek, ha ez jogászilag helyes dolog, akkor nem tudok jogászilag helyte­len dolgot megkonstruálni. A legsúlyosabb ítéletet a Curia eljárása felett az igazságügyminiszter ur mondotta, azzal, hogy ne feledjük el, hogy ez uj dolog és ilyen politikai természetű bíráskodással a kir. Curia még nem foglalkozott. No, engedelmet kérek, ha a Curia elé csak ilyenkor jönnek uj dolgok és ha a perekben nem talál uj dolgot soha, vagy pedig ha talál, az elől is ugy kibújhat, mint a hogy ez elől kibujt, akkor a Curia nem ér semmit. A Curia mint legfelsőbb bíróság előtt nem lehet uj dologról szó; csak arról lehet szó, hogy van-e tör­vény vagy nincs. A törvény hiányait én nem rovom fel a Curiának. Mert a hol a törvény hiányos volt és a Curia nem tett egyöntetű intézkedést, mert latitüd-je volt, azt nem rovom fel hibájául; jól tette, mert megtehette; azon­ban, a hol a törvény direkt intézkedéseket tartalmaz, nem lehet a Curiát azzal men­teni, hogy uj dologról van szó; és ha a tör­vény nem tudásával nem mentheti magát az a szegény ember, a kit, ha a szavazatáért elfogad két forintot, ezért megbüntetnek, a mi mellett még a választást is megsemmisíthetik, akkor csak kell tudnia azt a törvényt annak a curiai bíró­nak is, mert hisz ő alkalmazza azt arra a sze­gény emberre. (Ugy van! a néppárton.) Akkor nem lehet azzal a mentséggel jönni, hogy ez uj dolog! Bár sokkal több adat áll még rendelkezé­semre, nem akarom az igen tisztelt ház figyelmét tovább igénybe venni, mert a vita már nagyon előrehaladott. Eléggé illusztráltam, hogy van ki­fogásom a Curia ellen elég, még pedig olyan jogi kifogásaim, a melyek csakugyan fennállanak és a melyek nem olyan könnyen megdönthetők. (Ugy van! a néppárton.) Mandel Pál t. képviselő ur volt kegyes beszédemet megkritizálni. O is abban akadt meg legelőször, hogy én a magyar szellemet kivánom a törvényalkotások terén érvényesíteni. Azt mondja, hogy gondolkozott arról, hogy milyen multakat említhettem én, hogy honnan vegyék azt a magyar szellemet. Kérdezte, hogy talán az 1868-at közvetlenül megelőzött állapo­tokat, hazánk legszomorúbb, leggyászosabb kor­szakát értem-e, az abszolút uralmat; vagy talán a közvetlenül a negyvennyolczas törvényhozást megelőző időt? T. ház ! Én azt mondottam, hogy, ha végig­nézünk ezeréves multunkon és jogalkotásaink ezeréves történetén, meg fogjuk látni azon kontinuitást, a melyben minden intézmény előző nemzeti jogintézményben találja meg gyökerét vagy ahhoz hozzásimulva jutott érvényre. Én ezt az ezer évet hoztam fel, t. képviselőtársam; és ha visszatekintünk ezeréves multunkra, és megtaláljuk ott Szent Istvánnak nagy alko­tását, midó'n megszervezi Magyarországot a nyu­gati államok szem előtt tartásával, de magyarul, mert soha sem csinált belőle hűbér-államot, ha­nem a szervezkedés egyöntetűségét megteremtette a várrendszerrel és a megyerendszerrel, megta­lálta kellőleg a magyar motívumot az egységes állam szervezésére; ha továbbmegyünk és Szent László és Kálmán királyok törvényeit nézzük és látjuk a kiváltságleveleket és végül ott van Wer­bőczy nagy alkotása: akkor azt hiszem, hogy jogászembernek — már pedig Mandel Pál kép­viselő ur jogászember — elég támpontot nyúj­tottam arra, hogy a magyar törvényhozás ma­gyar szellemére reáutaljunk. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Végtelenül sajnálom, hogy Mandel Pál t. képviselőtársam nemzetünk nagy múltjából, a jogi alkotások nagy múltjából egye­dül a derest tartja ilyennek. (Derültség. Ügy van! Ugy van! a néppétrton.) Mert azt hiszem, hogy a jogászembernek és a magyar embernek a nemzet múltjából nem a pandúr és a deres az egyedüli kedves emlék. (Derültség. Ugy van! a néppárton.) Azt méltóztatik mondani, hogy a kereske­delmi törvény annyira internaczionalis termé­szetű, hogy abban nemzeti motívumot nagyon nehezen lehet feltalálni. Példát tudok mondani reá. Az igaz, hogy ez nem abban a korban történt, a melyben a nemzeti hagyományokból csak a derest emlegették, hanem valamivel korábban, midó'n a kereskedelem nálunk megindult. Kálmán király II. könyvének 33-ik fejezetében rendelkezik arról, hogy a vásárokban a termelők egyszeres vásár­dijat fizetnek helypénzül, a kereskedők azonban kétszereset kötelesek fizetni, Kálmán királynak már volt annyi érzéke, hogy a magyar föld­mivelőt megvédte a kereskedővel szemben és megkönnyítette helyzetét. Ennek daczára, t, ház, és t. Mandel Pál t. képviselőtársam, a keres­kedelem akkor kezdett fellendülni Magyarorszá­gon. Sőt tovább megyek. Intézkedések voltak, mint az u. n, megállitási jog. A kereszteshadak után, méltóztatnak tudni, hogy a Kelet felé

Next

/
Oldalképek
Tartalom