Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-101

114 101. országos ülés 1902 április 26-án, szombaton. képviselő ur felszólalása arra késztet, sőt többet mondok, kötelességemmé teszi (Igaz! TJgy van!) ezzel a párttal szemben, a mely a nemzetiségi törekvésekkel szemben oly sokszor és oly erélyesen foglalt állást, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy azokra a követelményekre, a melyeket ő a nemzetiségek javára igazságügyi szempontból kifejtett, röviden megadjam az — előre mondhatom, elfogulatlan, igazságos — választ. (Halljuk! Halljuk!) Elfogulatlannak és igazságosnak kell lennem, t. ház, mert hiszen a nemzetiségek lapjaikban és egyéb orgánumaikban nyíltan azt a vádat emelték a függetlenségi párttal szemben, hogy a nemzetiségi képviselőknek egy-egy felszólalásakor nekünk csak egy fegyverünk volt, és ez a lehurrogás. Vészi József: Eá is szolgáltak! Krasznay Ferencz: Én nem ezen a téren fogok mozogni, hanem, mert jogász vagyok, egyszerűen a törvénykönyvből fogom kimutatni, hogy az, a mit a nemzetiségi képviselő urak követelnek, illetőleg, a mit Veszelovszky képviselő ur követel, hogy t. i. a törvénykezés nyelve — magáé a törvénykezésé — nemzetiségek szerint alakuljon, de lege lata egyszerűen törvénytelen követelés, (Igaz! TJgy van!) s hogy de lege ferenda egyszerűen lehetetlen kívánság. (Halljuk!) T. képviselőház! A törvénykezés nyelvéről alapvetően az 1844 : II. t.-cz. rendelkezik. Ennek a törvénynek 6. §.-a azt mondja, hogy a királyi udvari főtörvényszék nyelve az ország határain belül indított minden perekre nézve, következéskép a szentszékek nyelve is a magyar lévén, az itélőszékeknek hivatalos minden egyéb dolgai is — tehát megkeresések is — magyar nyelven folytatandók. Annyira alapvető ez a törvény, t. képviselőház, hogy a későbbi, igazságügyi nagy szervezeti törvényhozás, az 1869-iki, feleslegesnek is találta azt, hogy újonnan kimondja, hogy a törvénykezés nyelve Magyarországon egyedül és kizárólag a magyar. Az 1869 : IV. t.-cz. egyszerűen mellőzi ezt a kérdést, mert hiszen, a mint említettem, már szabályozva volt. (TJgy van!) De lehetne talán a nemzetiségi uraknak egy másik erősségük: hivatkozhatnának talán a nemzetiségi törvényre, az 1868 : XLIV. törvényczikkre. E szerint meg hogyan áll a dolog? Igaz, hogy a birói hatalom gyakorlásáról szóló, ismeretes 1869-iki törvény 4. §.-a azt mondja, — hogy rövid legyek, épen csak a végét idézem — hogy az 1868 : XLIV. t.-cz. 27. §.-ának határozmányaihoz képest az illető törvényszéki kerületben — t. i. nemzetiségi kerületekben — lakó különböző nemzetiségű egyénekre való méltányos tekintettel történjenek a kinevezések. Mit jelent ez, t. képviselőház ? Semmi egyebet, t. képviselőház, mint azt, hogy a nemzetiségekhez tartozó egyéneket is nevezzenek ki birákul, (Igaz! Ügy van!) vagyis a 68-iki törvényhozás magas, fenkölt gondolkozásának megfelelően a nemzetiséget a törvény nem tartja akadálynak arra, hogy valaki a birói funkcziót ellássa. Az a 27-ik szakasza az 1868 : XLIV. törvénynek, a melyre itt hivatkozás történik, azt mondja, hogy a hivatalok betöltésénél a jövőre is egyedül a személyes képesség lesz irányadó; ennélfogva az államkormány gondoskodni fog arról, hogy az országos birói és közigazgatási hivatalokra, különösen a főispánokra más különböző nemzetiségekből származó, a szükséges nyelvekben tökéletesen jártas és másként is alkalmas személyek a lehetőségig alkalmaztassanak. Mi ez? Semmi egyéb, mint az, hogy a magyar törvényhozás meg akarta adni a lehetőséget arra, hogy a biró a néppel esetleg annak nyelvén is érintkezzék. Tudjuk, hogy Magyarországon a bírák nemcsak hogy nem türelmetlenek, de sőt nagyon is türelmesek. A birák Magyarországon, ha például német tanúról van szó, mindig tudnak németül és ugyanezt tapasztaljuk a nemzetiségi vidéken. így áll ez a dolog de lege lata, vagyis ugy, hogy a törvénykezés nyelvéül mást, mint a magyart, használni nem szabad. Azt hiszem tehát, a t. nemzetiségi képviselők nem mondhatják rám azt, hogy elfogult voltam és nem mondhatják, hogy talán lovagiatlanul olcsóbb babérokra pályáztam, a mikor itt a csekély számban reprezentált nemzetiségi törekvéseket kritika alá vettem. De, a mint t. képviselőtársaim, alaptalan volt az önök követelése de lege lata, épen olyan lehetetlen az de lege ferenda. Lehetetlen igen egyszerű okból. Engedjék meg, hogy ha csak egy mondattal is, de kifejezzem, hogyan gondolkozom a nemzetiségi kérdésről. (Halljuk! Halljuk!) Közép-Európa mindazon hatalmas kulturállamaiban, a melyek csakugyan kiépítették azt az egységes nemzeti államot, a mely nálunk ma még csak a frázisok korát éli, egy elvet látunk megvalósulva és ez az elv: volenti non fit iniuria. (Igaz! TJgy van! Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) A kinek ott tetszik maradni abban az országban, a ki annak az országnak jogvédelmét, előnyeit élvezni tudja, az kell, hogy annak az országnak a kultúráját is magáévá tegye. (Igaz! TJgy van! Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Azért én azt a theoriát, melyet önök ugy formuláznak, hogy »mi megmaradunk és nem bolygatjuk az egységes nemzeti államot, de akarjuk a magunk kulturális önállóságát«, csak bizonyos határig engedem és ismerem el jogosultnak, addig t. i., a míg abban az igazi jogosult nemzeti törekvésben, annak a nemzetnek a törekvésében, a melylyel rivalizálni önök nem tudtak, mert önálló államot nem tudtak megalkotni, nem akadályozzák a nemzeti állam megvalósítását és kiépítését. Mert ez igenis egyszerű eró'mérkőzés. Ha a magyarság képes volt a magyar államot megalkotni összes attribútumaival, akkor mindazok a gyengébbek