Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-79

36 79. országos ülés 1902 márczius 22-én, szombaton. Fiume felé; sőt a keleti országokba a kisebb szállítmányok is. Nekünk tehát oda kell töre­kednünk, hogy ezt az összeköttetést fentartsuk és fejleszszük. De ha nagyobbszabásu ke­reskedelmi forgalmat akarunk létesíteni, akkor kétségtelenül nemzetközi szerződéssel kell biz­tositanunk Romániával szemben a tengeri összeköttetést, nevezetesen oda kell hatnunk, hogy a kikötői illeték mérsékeltessék, továbbá hogy az átrakodás a vasutikocsikból a tengeri hajókra ne legyen drága és hogy ezen átrako­dás föltétlenül biztosítva legyen. Jelenlegi állás­pontunk és a jelenlegi helyzet mellett azonban ez nem vihető keresztül, mert jelenleg a Magyar folyam- és tengerhajózási társaság havonkint csak két járatra van kötelezve. Ha nagyobb kereskedelmi forgalmat szándékozunk — a mint kell is — létesíteni, akkor oda kell törekednünk, hogy a társaság hetenként legalább is kétszeri járatra legyen szorítva. Igaz, hogy ezen társa­ság jelenlegi berendezése mellett ezt nem birja ki, de hiszen azon magasabb czél kedvéért, hogy a keleti piaczon tért foglaljunk, hogy azt okkupálva áruinkat odavihessük és ott adhas­suk el, a szubvenczió esetleges felemelése, azt hiszem, nem tekinthető valami nagy áldozat­nak. Ne tegyen kishitüvé bennünket, t. ház, az a körülmény, hogy nem birjuk ki a ver­senyt a nyugati államokkal, mert a Keletről beszélve nem szabad elfelejtenünk, hogy a ver­senyképességet nemcsak az áru minősége, hanem az áru piaczi értéke is emeli. Eltekintve attól, hogy nekünk a keleti részeken, különösen a Székelyföldön is igen sok olyan nyersanyagunk van, a melylyel a keleti piaczon dominálhatunk: van több félig feldolgozott árunk is, a melynek tekintetében bátran kiállhatjuk a nyugati álla­mokkal a versenyt. Közelségünk és szomszédi voltunk, valamint a könnyebb közlekedés lehető­sége annyi erőt nyújtanak nekünk, hogy mi igen sok czikkre nézve szembeszállhatunk a nyugati államokkal. És épen azért, t. ház, én részemről csak bámulni tudok azon, hogy bár a törvényhozás még 1895-ben megszavazta a szé­kely vasutak kiépítésére vonatkozó törvényt, azok­nak ezen keleti forgalom előmozdítására egyedül lehetséges vonalát, a szászrégen-mádéfalvi vona­lat, hét év óta nem építették ki. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Pedig ha ez a vasúti vonal ki­építtetnék, akkor a galacz-budapesti vonal 120 kilométerrel rövidülne meg. Mintha azt gondol­ták volna az 1895 óta az egymást felváltó kormányok, hogy formálisan megvan az össze­köttetés Galaczczal is, mert hiszen a csik-gyimesi állomás összeköttetésben van Brassó utján a magyar fővonallal. Ámde, ugy látszik, senki sem vette komoly bírálat alá azt, hogy vájjon ez a 120 kilométenyi utkerülő képes és alkalmas-e arra, hogy a keleti forgalmat előmozdítsa, és különösen, hogy a keleti forgalom nagyobb­szabásuvá tételének kimaradása nem okoz-e nagy közgazdasági hátrányt? Pedig, t. ház, a galaczi kikötő utján részben Románia, részben Bulgária, továbbá Dél-Oroszország, európai és ázsiai Törökország, Görögor­szág, Málta, Cziprus és Egyiptom, mind oly piaczok, a hol alkalmas áruinkkal mint elsők foglalhatnánk helyet. Mert ki meri tagadni, t. ház, azt, hogy a Keleten szükségelt fa, faké­reg, mész, papír, porczellán és kőedény, kén, konyhasó, kőszén, üvegáruk, vas- és aczéláruk, gazdasági eszközök és ásványvizek, a tűzálló iéglagyártásra szükséges grafit, márvány és faedények nem-e olyan czikkek, a melyek nálunk megvannak és olcsón is hozzáférhetők, a Székely­földön pedig legalább jelenleg mindenesetre par­lagon hevernek ezen áruk, de bőven rendelkezé­sökre állanak az illető érdekelt ipari és kereske­delmi köröknek. Nem szabad tehát a székely vas­utak kiépítését azon a czimen halasztgatni, hogy van-e rá elegendő készpénz, hanem ha szüksé­gesnek találjuk azt, hogy a kereskedelmi for­galom élénkebbé és nagyszabásúvá tétessék; ha szükségesnek találjuk azt, hogy mi köz­gazdasági hátramaradásunkból csak ugy evicz­kélhetünk ki, ha kivitt czikkemkért minél több külföldi pénzt kapunk, akkor ennek a szászré­gen-mádéfalvi vonalnak kiépítése elodázhatat­lanul szükséges. De, t. ház, van még egy másik szem­pont is. A galacz-budapesti forgalom igen alkal­mas arra, hogy világforgalommá alakuljon át. Mert az utas és az áru Galacztól Bécsig a szászrégen­mádéfalvi vonalon át 300 kilométernél rövidebb utat tesz meg, mint jelenleg Galiczián át Bécsig. Minthogy kétségtelen az, t. ház, hogy a nemzet­közi versenyben az marad okvetetlenül hátra és szegényedik el, a ki tökéletlenebb eszközökkel dolgozik, nekünk minden erőnkkel oda kell töre­kednünk, hogy ezen világforgalmi vonalat a ma­gyar vonalra tereljük, s evégből ezt a vasut­vonalat minélelőbb kiépítsük, a mi által na­gyobb forgalmat szerzünk meg az állam-vas­utak vonalai számára, ugy, hogy maga a kiépítési költség, a melybe a vasút kerülne, bőven kifizetné magát a világforgalom árui és utasai által, és még a kamatok és a tőke törlesz­tésére is maradna. De, t. ház, van még egy indok, a mely sür­gős szükséggé teszi ezen székely vasút kiépítését, és ez a székelykérdés. A székelykérdés nagy kérdés, mely nemcsak abból áll, hogy a székely­séget ott, az ország keleti részén megmentsük, hanem abból is, hogy a Székelyföldet kizárólag a székelyek számára megtartsuk. Az a nagy po­litikai feladat, melyet a székelyek Románia ha­tárán, a Keleten teljesítenek, nemcsak abban nyilatkozik, hogy mintegy 561.000 magyar él ott tömören és pénz- és véráldozattal szolgál a hazának; hanem abban is, hogy a Székelyföld, a mely idegen nemzetiségi területek által van kö­rülvéve, mint egy tengerből kiemelkedő sziget, eddig legalább a székelyek kezében volt. Az a szívósság, t. ház, a melylyel a székely az ő föld­jót fogja és tartja, továbbá az a régi székely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom