Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-91

824 91. országos ülés 1902 április 15-én, kedden. zottság tagjai tudvalevőleg a kisorsolás után nyomban tartoznak esküt tenni és működésüket megkezdem. A minap követett hasonló eljárás szerint tehát javaslom a t. háznak, hogy a holnapi ülésen a napirendnek tárgyalását csak két óráig folytassuk, azután az esetleges interpellácziókra térnénk át, fél háromkor pedig az itélőbizottságnak kisorsolása és eskületétele következnék. (Helyeslés.) Mindenesetre csak fél háromkor, még akkor is, ha a többi most emiitett tárgyak előbb végeztetnének el. Ebben az esetben megfelelő időben félbeszakittatnék az ülés. Szóval a kisorsolás mindenesetre fél háromkor lesz. (Helyeslés.) Ezt tehát határozatképen kimondom. Következik most már a vallás- és közoktatásügyi tárcza 1902. évi költségvetésének (írom. 74. 114) folytatólagos tárgyalása. Kubik Béla jegyző: Bizony Ákos! Bizony Ákos: A vallás- és közoktatásügykiváló fontossággal bir mindenütt, de kétszeresen fontos hazánkban, a melynek lakossága számos felekezetre és még számosabb nemzetiségre van szakadozva. Azokban a szerencsés országokban, a hol a lakosság egészben, vagy legalább is túlnyomó részben egy felekezethez és egy nemzetiséghez tartozik, a vallás- és közoktatásügy csak egyházpolitikai, illetőleg közművelődési kérdés, nálunk azonban ezenkívül még igen fontos társadalmi és nemzetiségi kérdés is. (TJgy van! a szélsobaloldalon.) A vallásos érzés ápolása, az erkölcsös nevelés első sorban a felekezetek feladata, de nem viseltethetik ezek iránt közönynyel az állam sem, mert igaz ugyan, hogy egyes kiváló elmék meg tudják őrizni lelki egyensúlyukat pozitív vallás nélkül is, a nép milliói azonban csakis a pozitív vallásban találják mentőhorgonyukat és rájuk nézve vallás nélkül erkölcs sem létezik. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Már pedig, mint koszorús költőnk mondja: minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs. Ezen a téren azonban az állam, a mint mondám, inkább jóakaró, támogató szövetségesnek tekintendő; ezen a téren a működés első sorban a felekezeteket illeti. De igenis állami feladatot képez a felekezetek közt az egyenlőséget, a viszonosságot és ebből kifolyólag a békés egyetértést fentartani. Az állam feladata a felekezeti autonómia ürügye alatt űzött haza- és nemzetellenes üzelmeknek megfékezése. Különös fontossággal bir ez nálunk azért, mert hiszen, a mint tudjuk, nálunk nemzeti egyházak is vannak, és pedig ezek a nemzeti egyházak mind idegenek. Még nagyobb és fontosabb kötelességek hárulnak az államra és a kormányra a közoktatás terén, mert itt a felekezetek csak az állam által megszabott irányban és szellemben, az állam utasításai szerint úgyszólván kisegítő erőként működhetnek, lévén a közoktatás első sorban állami feladat. Ha most már azt vizsgálom, hogy kormányaink — nemcsak a jelenlegit, hanem az előzőket is értve, melyek ugyanazon párt kebeléből vétettek és ugyanazon politikai irányt követték — mennyiben feleltek meg ezen rendkívül fontos feladatuknak, akkor sajnálattal kell kijelentenem, hogy vizsgálatom eredménye nem kedvező. Egyházi téren a felekezetek közt máirégen nem tapasztalt gyűlölködés jelenségei észlelhetők, a népoktatás terén félrendszabályok, kellő eredmény nélkül, a középoktatás terén a tanuló-ifjúság túlterhelése és ebből kifolyólag a tudományok iránti szeretet és kötelességérzet csökkenése és valóban sajnálatos felületesség. Nagyon természetes, hogy ily körülmények között én a tárgyalás alatt levő költségvetést el nem fogadhatom. Szavazatom indokolására bátor leszek a t. ház becses idejét kissé hosszasabban igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) A közoktatásügygyei hosszasabban foglalkozni nem fogok, nem először azért, mivel a közoktatásügyet a ház mind a két oldaláról már előttem többen behatóan tárgyalták, de nem azért sem, mert felszólalásom tulajdonképeni tárgya egypár fontos egyházpolitikai kérdés, már pedig túlhuzamosan a t. háznak már különben is kimerült figyelmét igénybe venni nem akarom. Egypár rövid megjegyzést azonban ezen a téren is tennem kell, miután ugy vagyok meggyőződve, hogy ennek a rendkívül fontos kérdésnek minden oldalról megvilágításához, ha csak egy porszemmel is, mindenkinek tehetsége szerint hozzájárulni kötelessége. Hogy elemi oktatásügyünk igen sok tekintetben kifogás alá esik, azt e ház minden oldaláról egyhangúlag elismerték. A kifogások főképen két körülményben összpontosíthatok: az egyik a tanítók rendkívül kedvezőtlen anyagi helyzete, a másik pedig mondhatom, botrányosan csekély eredmény, a melyet a nemzetiségi iskolákban a magyar nyelv terjesztése és a hazafias érzés ápolása körül tapasztalunk. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy a tanítók anyagi helyzete valóban olyan nyomorúságos, hogy az tovább nem tűrhető, azt a t. miniszter ur is elismeri, mert hiszen költségvetése indokolásának 38-ik lapján a következőket mondja (olvassa): »Minthogy az állami népoktatás kiterjesztésének csakis azon esetben lesz meg a kivánt sikere, ha az állami tanítók hazafias érzülettel, alapos szakértelemmel és társadalmi megbízhatósággal teljesitik nehéz feladatukat, minek azonban alapfeltétele, hogy az állami tanítók anyagi helyzete a tisztességes megélhetés határáig biztosítva legyen : — immár elodázhatatlannak tartom az állami elemig tanítók fizetésének rendezését.* És ezt a miniszter ur az állami tanítókról mondja, a kiknek fizetésük 6—700 forint, inig a felekezeti tanítók túlnyomó része csakis 300 forint fizetésben részesül. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ha már most tekintetbe veszszük azt, hogy összesen 28,629 néptanítóból mindössze 3329 az állami, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a miniszter ur ígérete mi-