Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-78

20 78. országos ülés 1902 márczius 2í-én, pénteken. ház, a gazdasági reláczióját ennek a dolognak. Mit viszünk mi ki ? Tömegárukat, búzát, gabonanemüeket, állatokat, szóval nyersterményeket, tehát . . . Széll Kálmán miniszterelnök: A mi van! Krasznay Ferencz: . . . tehát tömegárut viszünk ki; Ausztriából pedig behozzák az ipari termékeket; ámde jól tudjuk, hogy az ipari termékeken való haszon ugy aránylik a mezőgazdaság termékein mutatkozó haszonhoz, mint öt az egyhez; ha tehát nekünk egy milliárdnyi behozatalunk van Ausztriából, ugy mezőgazdasági kivitelünknek a mainál ötszörösen nagyobbnak kellene lennie, hogy a mérleg egyenlő legyen. Azt hiszem, senki sem állithatja, hogy volna mezőgazdasági üzem, a mely 5—6°/o-nál többet jövedelmezne, mig viszont jól tudjuk, hogy az angol iparosnak elve az, hogy az nem is iparág, a mely 20—25 százalékot nem hoz évente. Azt mondani, a mit a miniszterelnök ur mond, hogy érdekegység van köztünk és Ausztria közt azért, mert mi nagytermelők vagyunk nyersterményekben, Ausztria pedig nagytermelő iparczikkekben, ez voltaképen szomorú beismerés. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) És ezt Európa közepén mondja el egy kormányelnök. Hiszen ezt mondhatja egy indiai maharadsa, egy indiai államfő az angol kormánynak: én szállítok neked nyersterményeket, te pedig szállitsz nekem majd iparczikkeket. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Én azt hiszem, hogy ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy a magyar nemzet nem képes egyébre, mint hogy a magyar gazdaság közvetlen terményeit, a föld méhéből, vemhéből származó adományokat közvetlen piaczra adja; arra azonban nem képes, hogy a maga intelligencziáját, képességét abba belefektesse, iparczikké átalakítva, felhasználásra alkalmassá tegye és esetleg igy külföldre ki is vigye. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy Ausztria és Magyarország közgazdaságilag kiegészítik egymást. Hát ennek a tételnek csak az első fele az igaz. Magyarország kiegészíti Ausztriát, mert az adta neki az igazi iparos osztályt, az adta neki az állandó fogyasztókat, az adta neki azokat a tőkéket, a melyek, ha önálló ipart akarunk teremteni, ellenünk fognak támadni. Ily értelemben elismerem a miniszterelnök ur állításának helyességét, hogy t. i. nagyon is kiegészítjük Ausztriát. Ámde, t. ház, a miniszterelnök urnak, mint jó magyar embernek megszólal a lelkiismerete és azt mondja beszédében, — és ez beszédének súlypontja, — hogy Magyarországon lehet ipart teremteni közös vámterület mellett is. A miniszterelnök ur szórói-szóra ezeket mondja: — »En állítom, hogy az ipar fejlesztésének a közös vámterület útját nem állja. Egy tekintet a mi zsenge, kicsi, fejletlen iparunkra az elmúlt évtizedekben, ezt bizonyítja.* Szóval a miniszterelnök ur a múlttal akarja bizonyítani azt, hogy igenis ipart lehet támasztani Magyarországon vámközösség mellett is. És ennek az igazolására egy sajátságos adatot, a gyárak számát hozza fel a miniszterelnök ur. Felhozza, hogy Magyarországon mennyi gyár van. Gr. Zichy Jenő: Szódagyár! Krasznay Ferencz: Nem akarok arról beszélni, hogy a gyárak számának az iparfejlettség kritériumául való odaállitása milyen szemfényvesztés, nem akarok arról sem beszélni, hogy ezen gyárak nagy része — valljuk meg — Potemkin-gyár, nem akarom azt mondani, hogy a gyári kémények számát odaállítani iparunk fejlettségének bizonyítékául annyi, mint egy gavallér vagyoni helyzetének kritériuma gyanánt rámutatni nyakkendőinek a nagy számára, de annyi bizonyos, hogy a gyárkémény magában csak külső és mit sem mondó jelenség és bizonyos, hogy annak igazolására, vájjon támadt-e ipar a közös vámterületen: más alapot kell választani. A kérdés igy alakul: feleslegessé tették-e az állítólag újonnan keletkezett gyárak a külföldi behozatalt s ezen állítólagos gyáralapitások alatt csökkent-e a behozatalunk bizonyos iparczikkekben, vagyis képesek voltunk-e a közfogyasztást itt* kielégíteni és mily mértékben? (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) S ha igy állítom fel a kérdést, — a mint nem is lehet másképen felállítani, mert ez az egyedül helyes kritérium, — akkor szomorodott szívvel látom, hogy Magyarországon a gyári kémények nagy elszaporodásának daczára a mi behozatalunk épen azon iparczikkekben, a melyek a nagy konzumpczió czikkei, abszolúte nem csökkent, hanem ellenkezőleg növekedett. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) T. ház! A statisztikai évkönyvből mindenki meggyőződhetik arról, hogy a textil-ipar terén, általában olyan iparczikkekben, melyek tényleg a nagy mórtékben való fogyasztás tárgyai, a mi behozatalunk — emlékszem a számokra is — pl. a textil-iparban 124 millió korona körül forgott, czipőben 17—18 —19 millió korona, selyemszövetekben, kalapban pedig 6 — 7 millió korona volt a behozatal az utolsó három esztendőben, sőt a mi hiányos forgalmi statisztikánk szerint feltüntetett 300 egynehány milliónyi »egyéb árukban« sincs semmi divergentia. Meg kell különben említenem, hogy — legalább a statisztikai évkönyvekben közlött •— statisztika olyan hiányos, hogy külforgalmunkban háromszáz és egynehány millió korona nincsen speczifikálva, hanem »különböző áruk« elnevezése alatt szerepel, tehát majdnem a fele a külforgalomnak van igy feltüntetve, ugy hogy nagyon nehéz a munkája annak, a ki a magyar közgazdaság forgalmát ezen statisztikából akarja eruálni. Ha ezen adatokat azután közelebbről megnézzük, a következő érdekes jelenségre bukkanunk. (Ralijuk ! Halljuk! a szélsobaloldalon.) A gyáripari statisztika szerint az összes gyári ipartelepeknek 47°/o-a, tehát csaknem a fele az élvezeti czikkek-