Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-86

86. országos ülés 1902 április 8-án, kedden. 179 kicserélnék, a mit abból következtetek, hogy maga a t. előadó ur is kilátásba helyezte jelen­tésében, hogy lesznek olyanok, a kik egyszerűen ki­cserélik papírjaikat. Maradna tehát 154 millió a 600 millióból. És azt hiszem, hogy Ausztriában és Magyarországon van még annyi mozgó tőke, hogy ezt az összeget ilyen pénzbőség mellett, mikor 98-as árfolyammal biztositjak a 4%-kos kamatozást, subscriptióval fedezni lehetne. Ebből láthatja a t. ház, hogy a direkt subscriptióból semmi veszély nem hárulna reánk, mert van még Magyarországon annyi tőke, hogy ezt a 600 millió koronát fedezni tudnók. Ha ezen premisszák után nem bizik ebben a t. kormány, akkor nem használnak semmi ünnepélyes sym­pozionok, mert a bizalomnak az lenne az igazi próbaköve, hogy biznak-e a rendszerben, a kor­mányban, ha magában Magyarországban ezen 600 milliót a saját erőnkből tudnók fedezni. Marad most az a 437 millió, melyre nézve a konverzió biztosítva nincs. Hogy állunk azon kérdésben, hogy mi ezt is nyilvános subscrip­tió révén fedezzük? Ebben az esetben is rizi­kóval állnánk szemben, mert nem tudjuk, hogy subscribálnák-e vagy sem; de hisz ma is meg­van a rizikó, tehát a rizikó tekintetében telje­sen egyforma a helyzet. De én igyekszem iga­zolni, bogy ezt is tudnók aláírás utján fedezni. A 400 millióból a 15°/o-os postatakarékpénztári járulékot leszámítva, marad 340 millió. Ezzel szemben van az állampénztárban — elismerem, hogy ideiglenesen — a zárszámadás szerint felesleg 113 millió. Yan azonkívül a 340 millió­val szemben takarékpénztárakban 1835 millió betét, melynek legkisebb része van 5 0 / 0-on felül elhelyezve. En azt hiszem, hogy Magyarország hitele biztosabb, mint az ó-budai vagy egyéb vidéki takarékpénztáraké, és ezeu nem lendít semmit, hogy ott a liberalizmus egyik főoszlopa különös kedvét és örömét leli. Én azt hiszem, hogy egy állam, melynek takarékbetétei évről­évre emelkednek, melynek postatakarékpénztári forgalma évről-évre emelkedik, mely közel 1900 millió takarékpénztári betétekkel rendelkezik, magára veheti ezt a rizikót, felveheti a bizalom kérdését önmaga irányában ós felhívhatja pol­gárait, hogy konvertálják ezeket az összegeket akkor, mikor az ország becsületéről van szó. és mutassák meg a nagyvilág előtt, hogy ezen szegény, tönkremenő félben levő Magyarország­nak van annyi ereje, hogy ezt a pénzügyi üzletet maga is keresztül tudja vinni, annál inkább, mivel semmi rizikóval, semmi kárral nem jár, hanem ellenkezőleg haszonnal jár a nagyközön­ség részére, mert direkte és olcsóbban kapja ezt a hitelt, és igy haszonnal jár az ország részére is. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Felhozzák azt a frázist, hogy a haladásnak folyton ós folyton előmeneteleket kell tennie és hogy Magyarország haladása ujabb 50 milliónyi teher fölvételétől és egy 6 millió K.-nyi kamat megtakarítástól függ. Kezeskecthetik-e a t. minisz­terelnök ur, kezeskedhetik-e a t. pénzügyminisz­ter ur, hogy ezen 6 millió K. elegendő lesz az uj ágyuk beszerzésére? Kezeskedhetik-e a t. minisz­ter ur, hogy a hadügyi kormány nem fog tőlünk ujabb terheket követelni, s hogy nem fogják el­nyelni ezt a 6 milliót, sőt ennek a 6 milliónak tízszeresét azok a dolgok, a melyek nem a hala­dásnak, hanem a rombolásnak eszközei? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem Magyarország érdeke követeli a kon­verziót, hanem a pénzcsoportok érdeke, mert lát­ják, hogy ebben az óriási pénzbőségben nem tudják 4 százalék kamatra elhelyezni összegeiket. Ezért kellett ily meglepetésszerűen előterjeszteni a törvényjavaslatot, ezért sürögnek-forognak, bogy minél hamarább végezzünk. Áttérek most ezen kérdés politikai oldalára. (Halljuk! Halljuk!) Cseppet sem csodálkozom, hogy a t. kormány az uj rendszerben a régi rendszert folytatja ezzel a konverzió-javaslattal is, A modern parlamentarizmusnak korolláriuma a folytonos adócsinálás. A nép terheit folyton és folyton szaporítják, de ez természetes, ha tekint­jük a pénzhatalmak viszonyát, mely mindig a legbensőbb és legjobb az uralkodópártiakkal, mindig a legintimebb a mérvadó és sulylyal biró politikai férfiakkal. Ebben óriási nagy veszély van az or-:zágokra nézve, mert ezen exponált po­litikai állásokban lévő férfiak hivataloskodásuk ideje alatt mély betekintést szerezhetnek az or­szág ügyeibe, megismerik az ország anyagi ere­jét és anyagi gyengéjét azon összeköttetéseiknél fogva, melyeket fentartottak a pénzhatalmakkal ós melyeket megújítanak akkor, mikor bucsut vesznek a bársonyszékektől. Akkor szeretném én látni, hogy ha előtérbe jön annak a pénzcsoport­nak az érdeke és az ország érdeke, s ha a leg­jobb akarat és lelkiismeretesség mellett akarnák is elintézni ezeket a dolgokat, nem áll-e be a collisio officiorum, képes-e az a kiérdemült mi­niszter elhallgatni azt, a mit ő mint miniszter tudott és nem érvényesíteni azt, a mit ő mint bankdirektor érvényesíthetne azon pénzcsoport érdekében, a mely ezekkel üzérkedik és megköti az üzletet azzal az országgal, melynek ő egyszer felelős minisztere volt? (Igaz! Ugy van! a szélső­baloldalon.) . T. képviselőház! Ez a viszony a pénzcso­portok, a pónzhatalmak és a modern parlamen­tarizmus között egyik oka a szocziálizmusnak. (Ugy van! a néppárton.) A pénzcsoportok ezt a modern parlamentarizmust, mint spanyolfalat használják föl, a mögött ágálnak és megvédik előnyüket saját embereik által, a kik a nép nevében ülnek a parlamentben, de a kik való­ságban nem a népet, hanem az ő önző érdekei­ket képviselik. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Ennél a konverziónál is látja az a nagy­tömeg, hogyan lehet a kormány és a parlament segélyével munka és fáradság nélkül meggazda­godni. Roppant értékeket, müliókat keresnek i kevesek egy napról a másikra, mig más milliók 23"

Next

/
Oldalképek
Tartalom