Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-83

83. országos ülés 1902 április 4-én, pénteken. 109 Nyegre László jegyző (olvassa): Belkereskedelem 100.000 kor. Papp József! Papp József: T. képviselőház ! A belkereskedelem tételénél szükségesnek gondolom, hogy a takarékpénztárak kérdésével foglalkozzam, szükségesnek gondolom azért, mert szoros összefüggésben van belkereskedelmünkkel és szükségesnek gondolom azért is, mert ennél a kérdésnél a hazában levő összes pénzintézetek, ezek során pedig az egész ország közvetlenül érdekelve van ; szükségesnek gondolom foglalkozni azért is, mert a kérdés krónikus aktualitással bir és azt hiszem, t. képviselőház, hogy ezek a takarékpénztárak belkereskedelmünknek mozgató lelkei, az azokban elhelyezett betétek vándorolnak ki a kereskedelembe és lesznek a kereskedelem utján értékessé, gyümölcsözővé téve. Azt hiszem, a t. háznak nincsen egyetlenegy tagja sem, a ki közvetlen tapasztalatból, vagy jó ismerősei és barátai révén nem szerzett volna magának tudomást arról a keserves érzésről, a mely akkor áll be, a midőn az egyesek megtakarított gyümölcse másoknak gonosz üzelme miatt elvész. Ezeket a veszteségeket, fájdalom, együtt érezzük azokkal, a kik pénzüket veszítették, de az állapoton való segítség kötelességét nem oszthatjuk meg, ez a kötelesség az országra és a parlamentre hárul. Minden egyes bukás után gombamódra teremnek a röpiratok és tanulmányok, a melyek e kérdéssel foglalkoznak, néha a leghihetetlenebb orvosszereket ajánlva, szerencsére azonban ezek csak a teóriában maradnak meg, s a praxisban még keresztülvive ezek a képtelen elvek nincsenek. Minden bukás után megszólal Magyarországnak minden illetékes faktora, megszólal a hivatalos Magyarország és aztán lecsendesedik megint minden és nem történik egyetlenegy törvényes intézkedés, a mely a betevők érdekeit hatályosan megvédeni képes volna. T. ház! Ennek a háznak a kötelessége az első sorban, és ha valahol a világon, hát Magyarországon intézkedni kell ezen takarékbetétek biztosítása czéljából, mert a mi takarékpénztáraink specziálisan magyar institucziók, a melyeknek párját sehol a külföldön nem találjuk. Ausztriában, Prancziaországban és Németországban ezen intézetek, a melyek takarékbetéteket, fogadnak el, állami inicziativára keletkeznek és többnyire állami támogatásban részesülnek. Valósággal humanitárius intézményeknek mondhatók. Nálunk a takarékpénztárak ugy külső alakjukban, mint belső szervezetükben valóságos bankoknak nevezhetők és daczára annak, hogy banszerüleg vannak szervezve, és hogy magas kamatlábbal folyt a múltban a tőkésítés, mindennek daczára eléggé megfeleltek hivatásuknak és eléggé megőrizték takarékpénztári jellegüket. Ezen intézetek között magyar hazai kereskedelmünknek nem egy büszkeségére találunk. Mindezeket csak azért voltam bátor megjegyezni, hogy ne hagyjak senkit sem kétségben az iránt sem, sem itt az országban, sem kint a külföldön, hogy intézeteink azon bizalomnak, a melylyel találkoznak, kellőképen megfelelni képesek nem volnának. Felszólalásomnak czélja csnpán az, hogy a kór-anyag ezen intézetek testéből eltávolíttassák, és hogy az a baj, a mely minduntalan jelentkezik, a mint azt legutóbb az ó-budai takarékpénztárnál is tapasztaltuk, mielőbb orvosoltassék. A nálunk lévő intézetek hasonlíthatatlanul nagyobb súlyra vergődtek, mint a külföldi takarékbetétek gyűjtésére alkotott intézmények és ez okozza azt, hogy olyan mélyen^ fekvő, nemes szervévé vált a hazai testünknek. Épen azért az ország törvényhozóinak legfőbb gondozását igényeli ez a kérdés s ehhez a leggondosabb kézzel kell hozzányúlni. Semmiféle erőszakos beavatkozást ezek a kérdések meg nem tűrnek és nem is szükséges ezekkel szemben erőszakosan beavatkozni. Ezzel az adott helyzettel számolni kell és ugylátszik, az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur számolt is ezzel akkor, a mikor beköszöntőjében azt mondotta, hogy ezen intézeteket nem abból a szempontból, hogy betéteiket érintsük vagy szervezetüket bolygassuk, kell megvizsgálnunk, hanem egészen más szempontból, t. i. a felügyelet szigorítása és a betétek biztosítása szempontjából. Tehát nem szükséges átalakítani intézeteinket ugy, hogy ezek átvegyék a nyugati takarékbetétekkel foglalkozó intézeteknek formáját, mert ez ki sem vihető és nem is szükséges. Látszik, hogy nem a szervezet alkalmatlan, a szervezet egészen jó, hanem az emberekben van a hiba. Pl. szervezetére nézve a mármaros-szigeti takarékpénztár, a mely szintén csődbe került, épen olyan volt, mint a többi, részvénytársaság volt az is, a mint a jelenlegiek legnagyobb része is részvénytársaság, ugyanazon jogrend állott fenn vele szemben, mint a többivel szemben, mégis harmincz évi működése után csúfosan megbukott, míg a többi intézet ma is élvezi egy nagy klientéla osztatlan bizalmát. A bukási krónikája az ilyen intézeteknek nagyon változó, de abban valamennyi megegyezik, hogy a titok nem egy ember titka, tud arról több ember is az intézetben, de nem meri a dolgot firtatni, mert az intézet élén rendesen egy vidéki portentum, hatalmasság áll, az igazgató vagy főkönyvelő személyében, a kinek személyét az a bizonytalan állású másodkönyvelő nem meri gyanúsítani, nem mer a dologhoz nyúlni, nem mer leleplezéseket tenni és nem meri az álezát arról lehúzni. Simonyi-Semadam Sándor : Szervezeti hiba! Papp József: A t. képviselő- ur kifejti majd jobban. Szerintem nem szervezeti hiba. 1899. február havában megbukott a kisczelli takarékpénztár. Bukásának oka Rosenberg Lajos vezérigazgató és Bitt főkönyvelő bűnös üzelmei voltak. Schvarcz Gusztáv másodkönyvelő tudta a dolgot, de a hamisan vezetett könyvek a két bűnösnek dupla lakatja alatt állottak és így azokhoz nem juthatott.