Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-83
lüö 83. országos ülés 1902 április k~én 3 pénteken. A ki pedig reális ember, az ne féljen a nyilvánosságtól. (Helyeslés a szélsőbalóldalon.) Igen nagy érdeklődéssel hallgattam a miniszter urnak keleti kereskedelmünkre vonatkozó és iparfejlesztésünkkel is kapcsolatban álló megjegyzéseit. Bartha Ferencz t. képviselőtársam adatokat is olvasott fel arra vonatkozólag, menynyire csökkent keleti kivitelünk és gróf Zichy Jenő, a ki régóta foglalkozik, még pedig eredménynyel ós fáradhatatlan buzgalommal iparügyekkel, szintén rámutatott arra, mily nevezetes piaczunk nyílnék ottan. De még előbb, az általános felirati vitánál figyelemmel olvastam arról az oldalról egyik uj képviselőtársunknak, Krecsmarik János urnak felszólalását, a ki sokat utazott Keleten, a miről különben beszédéből is meggyőződtem. Tanácsokat adott ő keleti kivitelünkre vonatkozólag, megegyezvén abban, hogy ijesztőkig kifogytunk onnét. Miért? Ezt egyik sem emiitette meg. Én azonban megemlítem. Kiszorultunk az osztrák ipar irrealitása miatt. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) A törököt egyszer meg lehet csalni, de másodszor már nem. Ezek pedig Brünnben mint Waare für Orient-ek gyártattak. Szemrevalók, de nem tartósak. Egyszer felült ennek a török, de többször nem akart és minden svábáárut kiküld. Nekünk azt mondja az a török, hogy tudjuk, hogy ti nem vagytok csalók, de fájdalom, nem vagytok szabadok. Ti nem tehettek tehát erről. Tudjuk jól, hogy ti nem akarnátok bennünket megcsalni, de fájdalom, a magatok házában sem vagytok urak. Igen jól ismerik a derék atyafiak a mi helyzetünket, ezért azt mondják, hogy reátok vajmi keveset építhetünk. Én is jártam ott, t. ház, s én is tudom, milyen óriási tere lenne ott iparczikkeinkben való kivitelünknek; volt is kivitelünk addig, a mig az osztrák gyáripar bennünket onnan is ki nem szorított. Legutóbb már a nagy német gyárijDar is befészkelődött ott a maga szolidabb áruival és ez még nagyobb ellenségünk az ott való kereskedelmi terjeszkedés tekintetében. Nem jelentéktelen kivitelünk volt a keleti tartományokba: Bulgáriába, Törökországba s Kis-Ázsiába is mindaddig, a mig a magyar kisipar nemzeti jelleggel birt. E tekintetben különösen a Székelyföldre kell hivatkoznom. A régibb székely képviselők még emlékezhetnek is reá, hogy pl. Kezdi-Vásárhely, de különösen Brassó város iparosainak mekkora kivitelük volt Törökországba, az u, n. tulipántos ládákban, annyira, hogy a háromszéki, barczasági és brassai asztalosok majdnem teljesen a Keletről éltek, mert a török ízlésnek megfelelő, az azzal rokon magyar ízlésben készült ládákat ezerszámra készítették és vitték ki és bőven pénzeltek ezek fejében a Keletről. Az Oláhországgal kiütött vámháboru volt za első döfés, a mely ezen nevezetes kiviteli czikk kereskedelmét tönkretette, pedig ez már annyira fejlett volt, hogy még a távol kisázsiai Trapezuntban is lehetett brassai tulipános ládákat találni. Ez különösen azért kedvelt bútora a törököknek, mert ők még ma is ládába szeretnek rakosgatni mindent, fennálló szekrényeik nincsenek is, Ez közös vonásuk a régi magyarokkal; ládákon és szőnyegeken kivül egyéb bútoraik nincsenek. E kiviteli kereskedelem ismét helyre lenne állitható, ha iparunkat ugy fejlesztenők, hogy a keletiek Ízlésének megfelelő, azzal rokon magyar iparczikkek odavaló kivitelét újra kezdeményeznék s ha a t. miniszter ur ezt előmozdítaná. Azt mondja Krecsmarik t. képviselő ur, hogy ez annál valószínűbb, mert hiszen a Keleten nincsen ipar; magában Konstantinápolyban is alig van ipar, tehát a kivitel magától kínálkozik. En a t. képviselő urnak ezt az állítását nem írhatom alá, mert bizonyos iparágak ott is a legmagasabb tökély fokán állanak, pl. a tausirozás, a fegyverkészités és a rózműipar. Ott készülnek a legszebb kiverések és kifaragások, a minek példáit az 1896-iki kiállítás bosnyák pavillonjában láthattuk. Kállay kormányzó igen helyesen újította fel ezen, Boszniában is meglévő, de hanyatlásnak indult iparágat, a melynek terén a törökök valóságos remekműveket hoznak létre. Szóval, az ipar bizonyos szakmái ott is nagyon ki vannak fejlődve, főleg az olyan iparágak, a melyek ülő foglalkozást tételeznek fel, mert bizony a török nem igen rugódozik és takácsol, mint a csehek, de a nyugodtan ülve elvégezhető munkákat, a melyek az ő flegmatikus temperamentumával és keleti műérzékével megegyezők, pl. a rézműipari dolgokat, tausonirozó munkákat, kirakott kardokat, továbbá a szines bőrlábbelieket stb. igen szép és jeles minőségben készítik. De már például az asztalosipar termékeiben, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalóldalon. Mozgás. Zaj. Elnök csenget.) nevezetes kivitelünk volna a Keletre, valamint egynémely más iparág tekintetében is, a melyek közül jjéldaképen csak két igen nevezetes tárgyat említek, nevezetesen a lisztet és a vasat, a melyekben milliókra megy a ki- és beviteli forgalom és a melyekben a tért mi szintén elvesztettük. Egész Törökország nagy városai: az a nagy Konstantinápoly, a melynek egy millión felüli lakossága van és igazi nemzetközi főváros, Brussa, Smyrna, Gallipoli, Rodostó, Izmit és más nagyobb török városok, így Drinápoly is, a mely nem fekszik a tenger mellett, mindannyian Odesszából szállított orosz liszttel élnek. Ez nagy élhetetlenségre vall a mi részünkről, mert magyar lisztünkkel, a mely sokkal különb az orosz lisztnél, azért, mert különb a búzánk, kellő támogatás és a tarifáknak kedvező módosítása mellett, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalóldalon.) a vasutaknak és annak a hires Adria-társulatnak közreműködésével meghódithatnók azt a piaezot. Az a hires szubvenczionált Adria-társulat segítsen hordani a magyar lisztet, a melyet a magyar államvasutak olyan olcsón visznek Fiumébe. (Egy hang a középről: A Lloyd!) Hát akkor a Lloyd hordja
